Zöldhályogos tanítványom kevés van, talán hárommal találkoztam a 10 év alatt. Ez egy idegrostokat érintő keringészavar, aminek a látótérben megjelenő kiesések a tünetei. Az orvostudomány szerint nem gyógyítható, lassan vagy gyorsan romló állapotként ismerik és kezelik, elsősorban szemcseppekkel, néha műtéttel.

Ugyanakkor a látástréning világában sokan foglalkoznak sikeresen ezzel a betegséggel, elsősorban a lazítás különböző formáinak alkalmazásával, a szorongások oldásával sikerül javítani a szem keringését.

Nekem is van sikerélményem ezzel a betegséggel. Már a második zöldhályogos tanítványom hív fel pár hónapon belül azzal, hogy stagnál illetve javul az állapotuk . Látszólag ez nem olyan nagy hír, de nekik az. Azért, mert az orvos a diagnózis felállításakor azt mondta nekik, hogy ez csak romlani tud és hogy meg fognak vakulni.

Hogyan érezheti magát az, akinek ezt mondják? A minimum az, hogy elkezd szorongani, aggódni, esetleg depressziós lesz. Egyikük az öngyilkosság gondolatát forgatta a fejében.

Amikor találkoztam velük az első dolog volt, amit fontos volt elmagyarázni nekik: az orvos szava nem kell, hogy igaz legyen. Az orvos a betegséget ismeri, a betegség tüneteit mondja el, a beteg pedig ezeket fogja érzékelni magán, ezt hozza létre. Ez egy szuggeszció, egy hatalommal felruházott tekintély szavát a magunkévá tesszük és létrehozzuk. Éberséggel, tudással azonban elkerülhetjük ezt.

Szóval sokat beszélgettem velük erről és sok pozitív példát, történetet meséltem nekik arról, hogy a gyógyulás lehetséges, főleg ha hiszünk benne és teszünk érte. Kaptak gyakorlatokat is amiket mindketten rendszeresen végeznek, hónapokon, éveken át. A szemre ható vitaminokat, zöldségeket és gyümölcsöket esznek, mozognak, lazítanak, gyakorolnak. És mindez meghozza az eredményét. Mindketten jobb állapotban vannak. A kezelőorvosok csodálkoznak és nem hisznek a szemüknek…

Jó lenne, ha az orvosok tudnák, milyen ereje van a szavaiknak és tudatosan bánnának ezzel az erővel. Sajnos jelenleg sokszor félelmet akarnak kelteni a betegben és azzal akarják rávenni őt, hogy kövesse az utasításaikat, tegyék meg amit előírnak nekik. Szerintem nem ezzel az eszközzel lenne jó dolgozni, hanem elmagyarázni a betegség lényegét és megmagyarázni, mivel tudunk segíteni. Ha a beteg be van vonva, érti mi miért történik, mi miért fontos biztos, hogy magunk mellé tudjuk állítani.

A félelemmel való fenyegetés egy régi beidegződés. Gondoljunk bele, gyerekkorunkban hogyan ijesztgettek bennünket a szüleink, amikor meg akartak óvni minket. „Ne mássz fel oda, mert leesel és eltöröd a lábad! Ne dugd be az ujjad a konnektorba mert megráz az áram! Ne gyűjts tüzet mert felgyújtod magad!” Rengeteg ilyen mondat lehet az alapja annak, hogy aztán felnőtt korban is ehhez az eszközhöz folyamodunk.

Pedig a motivációval, a pozitív dolgokkal is lehet eredményt elérni. A gyógyulás öröme, a siker öröme, a boldogság érzése is adhat erőt ahhoz, hogy el akarjunk jutni oda.

Mit tehetünk? Ha orvosnál jártunk és megijesztettek minket, próbáljunk megnyugodni. A félelem érzése nem segít gyógyulni. Kövessük az előírásokat, szedjük a gyógyszert vagy bármit de közben elkezdhetünk tenni dolgokat a jóllétünkért. A pihenés, a táplálkozás, a mozgás, az öröm érzése, a látást támogató gyakorlatok mozgósítják a szervezet öngyógyító erejét. És a szervezet képes a regenerálódásra.

About the Author dr. Ungváry Lilla


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket karakterrel jelöltük

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}