Betegek tapasztalatai

  • Egy izgalmas terápiás ülést láthatunk ezen a videón, ahol bepillanthatunk egy férfi emlékeibe, amelyek elhomályosítva tartották a látását és amelyet  rapid hypnoterápiával oldottak fel.

 

 
  • Wolfgang Hatscher-Rosenbauer, a hosszú nevű német férfi, aki ősz hajjal, színes ruhában, derűsen mesél magáról. Ő is látástréner, aki elsősorban a színekkel dolgozik, a színek és a látás kapcsolatával.
Mint sok látástrénernek, neki is megvan a saját története a látásáról, íme: Huszonéves volt, amikor nagyon rövidlátóvá vált (-8 dioptria)a sok tanulás, fókuszálás következtében. Könyvből próbálta a Bates gyakorlatokkal javítani a látását de nem sikerült neki és ez nagyon frusztrálttá tette.

Akkoriban elutazott Sri Lankára és ott úgy adódott, hogy sem a szemüvegét sem a kontaktlencséjét nem tudta használni. Képzelhetitek milyen homályosan látott...érdekes módon azonban mindig találkozott valakivel, aki segített megmutatni a következő lépést, hová menjen, mit csináljon.

Így jutott el egy kelmefestő helyre, ahol gyönyörű színek vették körül és ő csak állt és gyönyörködött bennük, annak ellenére, hogy mindent nagyon homályosan látott. A színeket azonban elkezdte élvezni, és érezte, ahogy a látása energiával töltődik fel. A fókusza elkezdett nyílni, már nemcsak egy dologra fókuszált, és ettől az összes érzékszerve elkezdett kinyílni.

Ő is elkezdett festeni és a benne lévő kreativitás elkezdett kibontakozni. Így az önmagáról alkotott belső képe is elkezdett megváltozni.

Bates írta le először, hogy jó feltételek között a tiszta látás villanásszerűen megjelenik. Wolfganggal is ez történt, amikor elment a dzsungelbe túrázni egy gyönyörű vízeséshez.

„Csak egy út vezet oda, nem tudsz eltévedni” -mondták neki, így hát felkerekedett. Aznap épp pillangórajzás volt az erdőben és ő úgy haladt végig az ösvényen, hogy gyönyörködött a rengeteg színes pillangó táncában. Úgy élvezte a látványt, mint egy gyerek!

Elérkezett a vízeséshez, ami tényleg meseszép volt! És ahogy ott állt, egyszer csak azt vette észre, hogy tökéletesen élesen lát mindent!

„Hisz ez lehetetlen”-gondolta, és abban a pillanatban elhomályosult a kép. Az elméje, a gondolata elhomályosította a látványt.

Amikor azonban hazatért Németországba, a látása 3 dioptriával jobb volt, mint amikor elindult. Később pedig még tovább javította a látását, ma már nem visel szemüveget. A színek segítettek neki elindítani a látásjavulást és aztán a színek további tanulmányozása és használata segítette hozzá a tökéletes látáshoz. Könyveit magyarul is kiadták, színtábláival ezekből bárki gyakorolhat.  ( A szem iskolája- A gyenge látás megelőzésének és kezelésének gyakorló kézikönyve, Magyar Könyvklub, Láss jobban, Sanoma Kiadó)

  • "Tavaly volt alkalmam részt venni a szomatodráma foglalkozáson, melynek tapasztalatait már meg is osztottam utána nem is sokkal. Most egy évvel később már készen állok, hogy elmeséljem milyen változások köszöntek be az életembe a szomatodrámát követően. Néhány hónappal a foglalkozás után változások sorozata köszöntött be életembe, akkor úgy gondoltam, hogy sose élem túl, de most itt vagyok és állíthatom soha életember nem voltam még ilyen boldog és kiegyensúlyozott 🙂 Mind a szomatodrámán, mind a kineziológussal töltött órák során mindig az apahiányra voltak visszavezethetőek lelki problémáim, párkapcsolatban betöltött szerepeim. Előbb utóbb éreztem, hogy nem lesz ennek jó vége, és egyszer csak robbani fog. Hát robbant.... és elég nagyot. 10 éves kapcsolatomnak egyik napról a másikra vége szakadt, egészségügyi problémáim lettek, munkahelyen sem találtam a helyem. Azt hittem nem élem túl ezt az egészet, a párom nélkül, aki tulajdonképpen az apatámaszom volt, úgy éreztem vége mindennek. Magam alatt voltam, azt hittem soha többé nem mászom ki ebből. 2 hétig élőhalott voltam. Elszakadt tőlem az az ember, akiben az apát személyesítettem meg. Belül mégis tudtam ez okkal történik, és eljött az idő, hogy feldolgozzam azt, hogy valójában nekem sosem volt édesapám.

Egyik pillanatról a másikra jött az érzés, hogy nem szabad hagynom magam és lábra kell állnom. Elköltöztem a közös lakásból és megkezdtem saját önálló életemet közel 10 év után. Nem volt könnyű, féltem.....rettegtem, nem találtam a helyem.

Majd lassacskán kinyílt a világ, elkezdtem megismerni magam, és rájönni mire vagyok képes. Munkámban kezdtem újra megtalálni az örömöt, egészségem javult, és egyedül is jól éreztem magam. Barátságaim erősödtek, és egy olyan barátot is kaptam az élettől, akire szívem legmélyén mindig is vágytam.,
 A kezdeti rossz végülis annyi jóhoz vezetett, annyi örömöt és boldogságot adott, hogy már nem bánom, hogy felszakadtak a rég eltemetett sebeim apukám hiánya miatt, aki sosem volt mellettem életem során, nem foglalkozott velem. Rájöttem, hogy nem kell apáskodni felettem és irányítani, nincs rá szükségem. Egy párkapcsolatban többé nem a "kislány" akarok lenni, hanem a "Nő" , aki egy férfi nélkül is megállja helyét, egy Nő, aki többszörös munkahelyi sikereket érhet el , és egy Nő, aki jól érzi magát a bőrében, elfogadja magát, és ezáltal egészsége is rendben van.

Nem mondom, hogy könnyű volt, sőt voltak pokolian nehéz napok, de mindig megkérdezem magamtól visszatekintve, hogy megérte? És a válaszom továbbra is az , hogy igen.
A szomato óta azt érzem, hogy megtaláltam a helyem a világban, szeretek élni, szeretem az embereket, szeretem azt, hogy annyi lehetőség van bármerre nézek, szeretem az önállóságot, a barátaimat, úgy igazán jól érzem magam 🙂 És nem mellesleg a párkapcsolatom is jobb mint valaha. Valahogy mélyebb, felnőttesebb, és már nem annak a kislánynak érzem magam, aki előtte voltam. " (B.É.) 2016.08.

  • Sonya Hagemann
Calgary, Alberta, Canada

"12 éves koromban kezdtem szemüveget hordani. Úgy emlékszem arra az időszakra, hogy a testem és a kapcsolataim mind egyszerre változtak meg.  A legnehezebb számomra a szexualitás megélése volt. Hirtelen a férfiak másképp kezdtek viselkedni velem és mivel én nem éreztem semmi különbséget magammal kapcsolatban, nem tudtam mit tegyek. Emlékszem, úgy döntöttem, hogy ha nem látom ezt a helyzetet, akkor nem lesz soha többé problémám ezzel a dologgal kapcsolatban. Tudatosan választottam azt, hogy ne lássam, amikor valaki vonzódik hozzám. Ez volt a kezdete annak a folyamatnak, amit ma úgy hívok: látási tagadás.

Ebben az időszakban kaptam meg a szemüvegemet. Emlékszem, órákig sírtam amikor az optometrista közölte velem, hogy szemüveges leszek. Tehetetlennek éreztem magam attól, hogy szemüvegben kell majd élnem. Ez több volt annál, mint az azon való aggódás, hogy csúnya leszek. Azért szomorkodtam, mert tudtam van ennél jobb megoldás is, de ez az optometrista nem tudott segíteni nekem abban, hogy rátaláljak. Most már tudom, hogy annak a mély bánatnak a pillanatában indult el az életem céljának a keresése.

20 év telt el, a szemüvegem erőssége pedig folyamatosan nőtt az egyetemi évek alatt egészen addig, amíg elérte a-3,0 és a -4,0 dioptriát. A látóélességem szemüveg nélkül 20/400 volt, egész nap szemüveget viseltem és soha nem tettem le őket.

Később, amikor már 4 éve optometrista voltam és megvalósítottam az összes karrier célomat, azt fontolgattam, hogy otthagyom a szakmámat. Untam és elvesztettem az illúziómat a munkámmal kapcsolatban. Ugyanakkor élénken elkezdett érdekelni a test-elme orvoslás és az emberi lehetőségek kutatása és úgy éreztem, több tapasztalásra van szükségem. Amikor dolgozni mentem úgy éreztem el kell nyomnom ezt a részemet azért, hogy megfeleljek a „jó optometrista” elképzelésnek. Hazugnak éreztem magam. Úgy éreztem, radikális váltásnak kell közelednie, mert folyamatosan ingadoztam a nagyon izgatott állapot és a félelem között. Féltem mert nem tudtam, hogyan fog kinézni a változás mégis a régi életem kezdett átalakulni.

Egy nap ráeszméltem: ha ezek a test/elme elméletek valóban igazak, akkor mindannyiunknak megvan a lehetőségünk arra, hogy bármit meggyógyítsunk magunkban. És ha ez igaz, akkor megvan a lehetőségem arra, hogy szemüveg nélkül lássak. Óriási félelmet éreztem ettől a lehetőségtől. Tudtam, hogy rátaláltam valami fontosra. Valami újat akartam adni a tudománynak azzal, hogy megtalálom a jó látás módját. Ugyanakkor nagyon vágytam arra, hogy jó legyen a saját látásom. Valójában ugyanaz a kérés volt mindkét vágyam. A jó látás keresése közben megtaláltam az életem értelmét is.

Jacob Libermannal egy konferencián találkoztam 2 hónappal később. Azt javasolta, vegyem le a szemüvegemet csak hogy lássam, mi történik. Perceken belül rettenetesen kényelmetlenül kezdtem magam érezni- bár élesen láttam őt, mégis sebezhetőnek éreztem magam. A szorongástól a rémületig jutottam pillanatok alatt. A föld eltávolodni látszott tőlem. Tudtam, hogy ezek az érzések jelentik a lehetőségét annak, hogy élesen lássak- ha szembe tudok velük nézni, újra élesen fogok látni.

Sok optometristával találkoztam, akik keresztülmentek ezeken a változásokon maguk is és az ő tanácsaik támogattak abban a folyamatban, hogy le tudjam tenni a szemüvegemet. Elkezdtem gyengébb szemüveget viselni, mindig csak éppen akkorát, amennyire az adott időszakban szükségem volt. Minden alkalommal, amikor újabb energia szabadult fel bennem, úgy éreztem, hogy tovább tudom csökkenteni a dioptriámat. Légzési gyakorlatokat végeztem és jógáztam és rendszeresen meditálni kezdtem. Megengedtem magamnak, hogy bármit kifejezzek amire szükségem volt, még akkor is, ha ezzel véget vetettem a munkámnak. És végre el tudtam mondani az apámnak, amit mindig akartam. Felmondtam a munkahelyemen, hogy egy időre magammal tudjak foglalkozni.

Amikor a magunk életét éljük valódi belső útmutatás alapján, az élet erőlködésmentessé válik.  Minden amire szükségünk van megérkezik hozzánk anélkül, hogy próbálkoznánk, erőlködnénk. Volt ekkoriban egy álmom, amiben teljesen élesen láttam távolra. Rettenetesen örültem neki mert tudtam, ha egyszer ez megtörtén a tudatalatti szintjén, akkor a tudatos szinten is hamarosan megtörténik.

Nem sokkal az álom után 1991 novemberében részt vettem Jacob tanfolyamán és lehetőségem volt a trambulinon dolgozni vele.

Amikor azt kérte tőlem, hogy lélegezzek, ugráljak és végezzek látszólag lehetetlen feladatokat, betűzzek mondatokat előre és hátra és összevissza, akkor valami hihetetlen dolog történt. Ahogy elkezdtem, a betűk elkezdtek váratlanul eszembe jutni. Ez a nemgondolkozás megtapasztalása volt, amikor a létezésünk dominál ahelyett, mint amikor próbálunk valamit a fejünkből véghezvinni. A logika és az erőfeszítés volt az, ami korábban mindig működött számomra, de ennek a gyakorlatnak az a szépsége, hogy nem ezek a képességek működnek benne hanem valami egészen más.

Abban a pillanatban azt a csendet tapasztaltam meg magamban, amit én Jelenlétnek hívok. Mások Istennek, Felettes Énnek, mély tudatosságnak, de nem az elnevezés számít. Lehetőségem volt rá, hogy leállítsam a gondolataimat és megengedjem magamnak a tiszta érzékelést. Ez pedig a valódi énünk megtapasztalásához vezet. Nem intellektuálisan értettem meg a feladatot és tudtam, hogy korábban féltem a hibázás lehetőségétől. Jacob támogatásával új szintjét éltem meg a létezésemnek és ez az a szint, ahol szemüveg nélkül is mindent tökéletesen látunk.

Következő reggel szemüveg nélkül mentem dolgozni. Ahelyett, hogy feltettem volna őket amikor stresszhelyzetben voltam, arra figyeltem, hogy nyissam meg magam újra a Jelenlétnek. Amikor ezt tettem, lazítottam és úgy éreztem, ismét jól látok. Nem kellett azon gondolkoznom, hogyan csináljam csak megtörtént velem amikor nyitott voltam rá. A szemüvegemet azóta sem hordom.

Úgy érzem a szellemünk mindig ott van bennünk a mélyben. Amikor nyitottak vagyunk és bízunk magunkban, bármit meg tudunk csinálni. Az orvostudomány épp csak elkezdte felismerni ezt az összefűzhetőséget a test/elme között. Az én célom az volt, hogy megtaláljam a kapcsolatot a részeim között magamban. Az egyéni célom most az, hogy másoknak is segítsek felébredni, meglátni kik is ők valójában és felismerni a saját céljaikat. Valami elképesztően nagy erő van abban hogy másokon is segíthetünk. Amikor nekem ez sikerült, és egy másik embernek segítettem megjavítani a látását, az engem is örökre megváltoztatott. Ez volt az a pillanat amikor rájöttem, hogy mindannyiunknak megvan az erőnk ahhoz, hogy segítsünk másokon." ( J. Liberman: Take off your glasses and see)

trambulin

 

 

 

 

2015 novemberében Madridban jártam a holisztikus látás kongresszuson Ott találkoztam Annával, akinek -101 dioptriás szemüvege volt korábban. Meggyógyította magát és van egy honlapja. Ott osztotta meg látásának történetét a világgal, íme ennek a fordítása:

Anna Bambridge
  • "Anna Bambridge:

Amikor  elkezdek a látásomról beszélni mindig nehéznek érzem, mivel a látásom egy állandóan mozgó, változó, pásztázó dolog, szóval olyan érzés beszélni róla, mintha egy pillangót akarnék megölni és gombostűre tűzni főleg mivel rengeteg metafórája van. Például: Mi van a fókuszodban? Mi a perspektívád? Milyen mélységeket tudsz meglátni? Színesek számodra az élet dolgai? Ezek a látással kapcsolatos kérdések mégis más jelentésük is van. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása szól a kapcsolatainkról is, a céljainkról, a motivációnkról, a tudatosságunkról és az egész életünkről. Amikor a látásomról beszélek az egész életemről beszélek.

Amikor először kaptam szemüveget, 3 éves voltam (rövidlátás és asztigmatismus volt a szememen) A szemüveg erőssége 22 éves koromig -10 dipoptriáig nőtt. A szemüvegek, kontakt lencsék és a refraktív sebészet megváltoztatják a fény útját, újrafókuszálják, eltorzítják azt amíg aztán eljut valakinek a szeméig. Megváltozik a fókusz és a dolgok mérete amikor szemüveget viselünk és megváltozik a perspektíva is. Ezt egy olyan egyszerű dologgal lehet illusztrálni, mint a például a lépcsőn járás, ami új szemüvegben nehézségeket okoz.

Minden erősebb szemüveg, amit kaptam miközben felnőttem, újra és újra megmutatta nekem az arcokat a távolban, a fűszálakat, minden részletet és ez csodálatos volt. Minden alkalommal ezt tapasztaltam amikor optikushoz mentem és erősebb szemüveget kaptam. Egészen addig amíg eljutottam Abraham Kirschnerhez aki terápiásan használta az optikai eszközöket.  Ahelyett, hogy erősebb lencsét adott volna, gyengébbet kaptam. Így homályosan láttam távolba, amitől mérges voltam. De nemcsak gyengébb szemüveget adott, hanem lazító gyakorlatokat is, amelyeket elkezdtem végezni és teljesen megdöbbentett az eredmény.

2 héten belül a gyengébb szemüvegemmel is ugyanolyan tisztán láttam, mint korábban az erősebbel! Eltűnt a homály a látásomból! Ez eddig csak olyankor fordult elő, amikor erősebb üveget kaptam. Ezúttal én voltam az és nem a szemüvegem, aki változott és ez nagyon megerősítette az önbizalmamat. Visszatérve Dr. Kirschnerhez ő megerősítette a javulást és még egyszer csökkentette a szemüvegem erősségét. Folytattam a lazító gyakorlatokat és a homály tovább csökkent.

Elkezdődött hát egy folyamat amit folytatni akartam. Minden alkalommal amikor egy kicsit élesebben láttam imádtam azt az élményt! Teljesen új volt ez számomra és folytattam a szemüvegem erősségének csökkentését hogy lássam, mennyire tud megjavulni a látásom. Néhány évvel azután, hogy elkezdtem a látásommal foglalkozni, még mindig teljesen függő voltam a szemüvegtől, bár az erőssége már csökkent. Még nem azért dolgoztam, hogy megszabaduljak teljesen a szemüvegtől. Azért folytattam a munkát a látásommal, mert felfedeztem, milyen érzés az, ami eddig hiányzott: az érzés, hogy látok.

Az után, hogy Dr. Kirschner bevezetett a látási gyakorlatokba, találkoztam egy másik látás terapeutával, Aileen Whiteford-dal. Ő lett az én fő látási mentorom és miközben vele dolgoztam a látás holisztikus jellege egyre nyilvánvalóbbá vált számomra. A látásom javítása azt jelentette és jelenti most is, hogy gyógyulok. Megtanulni szemüveg nélkül látni azt jelenti, hogy megtanulok nagyon különböző világítási körülmények, fényviszonyok között működni és eligazodni a világban mindenféle módokon. Azt is jelenti, hogy elengedem az egy dologra fókuszálást és azt is, hogy szélesebb perspektívában szemlélem a dolgokat.

Ezt az egész testemmel kell végrehajtanom, a lábaimmal is másképp kell járnom, változnom kell a kapcsolataimban, az álmaimmal, az otthonommal, a kreativitásommal és az életről alkotott elképzelésemmel is. Gyengébb szemüveget viselve egy kissé homályosan láttam távolra. Egyáltalán nem viselve szemüveget mindenhol rengeteg homályt láttam és sérülékenynek éreztem magam, elvesztettem a biztonságérzetem. Ahogy folytattam a látásom javítását úgy kezdtem egyre több és több időt szemüveg nélkül tölteni.

A folyamat a változás folyamata volt és egy olyan felfedező utazásé ahol találkoztam a fájdalommal, haraggal, és a sírással. Ez egy méregtelenítő és egy érési folyamat is volt, ugyanakkor növekedés és érzelmi erősödés.  A fájdalom és a düh is részei ennek a változásnak, ezek azok az alapok ahonnan elkezdődhet a gyógyulás. Annak a döntésemnek az alapja, hogy szemüveg nélkül természetesen megtanuljak látni az a tudás volt, hogy mivel szemüvegben nőttem fel, így valójában először fogok megtapasztalni teljes valójában egy csomó érzékelést. A döntés, hogy leveszem a szemüveget azt is jelentette, hogy felelősséget vállalok azért, hogy ápoljam az újonnan felfedezett részeimet, érzékeléseimet azért, hogy valóban lássak és ne csak  nagy homály vegyen körül szemüveg nélkül. Sok ember, hely és dolog segített engem ezekben a változásokban. A craniosacralis terápia, az Alexander technika, az aromaterápiás masszázs, a Bates módszer mind-mind segítettek. A szembenézés a nehéz helyzetekkel, a felelősségvállalás és az elfogadás tanulása is fontos lépések voltak. Azt tapasztaltam, hogy törekedni nem tudok az éleslátásra, de ha figyelmet fordítok az egészségemre, a szükségleteimre, a megérzéseimre, akkor a látásélességem mindig javul.

Néhány évvel azután, hogy megtapasztaltam a gyengébb szemüvegekkel történő életet, teljesen letettem a szemüvegemet azzal az elhatározással, hogy soha többé nem fogom feltenni. Borzasztó volt. Az életem teljesen megváltozott. Például nem vezettem autót és nem volt többé hová rohannom mivel nem láttam élesen. Nem volt meg a szemüvegek adta biztonsági háló. Volt, amikor össze voltam zavarodva és elvesztem a tömegben, a zsúfolt vasútállomásokon, és buszállomásokon. A homályaim között nem volt elég az információ ugyanakkor túl sok volt az információ. A tapasztalat gyakran nagyon leterhelt és  visszavonultam az ágyamba, mert nem tudtam mit kezdeni a színek, jelek, formák, mozgások kavalkádjával.

A Bates módszer az a technika amit leginkább használok, hogy ápoljam, lazítsam és erősítsem a látásom. A Bates módszer alapja, hogy a jó látás a lazításkor jön létre, a szem, a test és az elme szabadon áramlásával párhuzamosan alakul ki  és erre alapulnak a technikái is. Az egyik ilyen technika a tenyerezés. Ilyenkor a tenyerekkel eltakarjuk a szemeket. Tenyerezés alatt, legyen az pár perc vagy órák, mindig megnyugodtam. Amikor bepánikoltam a túl sok inger miatt, a tenyerezés megváltoztatta körülöttem a dolgokat. Egy különleges alkalommal 7 órán át tenyereztem, ami után ugrásszerűen javult a látásom. A tenyerezés volt az én szentélyem, egy hely ahol érzékelhettem, milyen gyorsak vagy lassúak a gondolataim, hogy milyen meleg vagy hideg a lábam és mennyire áramló a képzeletem. Számomra ez egy meditáció, egy hely ahol gyógyulok.

Miért folytattam? Miért maradtam szemüveg nélkül miközben olyan nehéz volt látni, miközben olyan fájdalmas volt minden, miközben nem tudtam felismerni az embereket és miközben minden olyan egyszerű volt amíg szemüveget viseltem? Mert miközben  a bizonytalanságban és a káoszban voltam felfedeztem más dolgokat is, amelyek fontosak voltak nekem, például a bizalmat. Amikor elmentem otthonról szórakozni nem tudtam többé könnyedén megtalálni a barátaimat a tömegben. Bíznom kellett bennük, hogy odajönnek és köszönnek nekem. Hamarosan megtapasztaltam a barátságok erejét. A buszmegállókban nem láttam a buszok számát így segítséget kellett kérnem, ami nem volt könnyű nekem. Amikor ideges voltam vagy fáradt a látásom nagyon leromlott, haza kellett mennem pihenni.

Amikor szembesültem a homállyal és a zavarodottsággal a rohanás és az előre tervezés lehetetlenné vált. Elvesztem az időben és elvesztettem azt a képességem, hogy úgy kezeljem a dolgokat, ahogy azok felbukkannak az életemben. Ezek a változások egyfajta meditatív minőséget hoztak az életembe: annak a paradoxonját, hogy akkor amikor ellazultam és elfogadtam, hogy minden amit látok homályos, akkor a látásom megváltozott és elkezdtem élesen látni. Élesen látni azt, hogy nem látok élesen-ez segített abban, hogy javuljon a látásom.

Élesen látni új volt számomra. Amikor először láttam teljesen élesen egészen megrémültem. Csak néhány pillanatig tartott sétálás közben de élesen megmaradt az emlékemben. Ahogy egyre gyakrabban és egyre hosszabban látok élesen azt  tanulom, milyen érzés kíséri az élességet. Az élesség áramlása miatt olyan, mintha a világ mozogna körülöttem. Érzékelem a szinkronicitásokat is ami egyrészt izgalmas másrészt félelmetes.

Ahogy a látásom megváltozott, úgy változott meg a testem és az érzékelésem is. A feszültségek a térdemben, hátamban, vállamban, nyakamban, amiket évek alatt nem tudtam jógával, masszázzsal feloldani, ahogy most feloldódnak. Ez mennyei számomra. Megtapasztaltam a nehézségét annak is, milyen szemüveg nélkül lépcsőn járni. Minden lépésnél egy kicsit messzebbinek éreztem a lépcsőt, mint ahol volt. Minden lépésnél bíznom kellett abban, hogy éppen oda lépek ahová kell és hogy az érzékelésem arról, hogy hol van a föld, az nem valós. Olyan volt, mintha nyúlna a lábam és megnyúlna az érzékelésem is. Az első alkalommal amikor lépcsőn mentem a félelem még könnyeket csalt a szemembe de ma már felszabadultan tudok lerohanni a sziklákon is. Könnyedséget, kegyelmet és pontosságot érzek a mozgásban, ami sosem volt korábban.

Minden nap amióta elkezdtem a látásommal dolgozni egy kicsivel élesebben látok és ez még mindig nagyon izgalmas számomra. A tapasztalatom szerint természetesen látni teljesen más mint szemüvegben látni. A formák, színek, mozgások megváltoztak és én tisztábban és pontosabban látok, érzek, gondolkodom. A képzeletem, a gondolataim és érzéseim megnyíltak. Hallás után improvizálom a zenét, nem kottából játszom, felfedeztem  a versírást, a rajzolást és ezeken a tapasztalatokon keresztül is többet látok. A legértékesebb érzés amit nyertem abból, hogy a természetes látásomat követtem az annak az érzése, hogy részt veszek az életben belső elkötelezettséggel és amit látok az motivál és erősít engem. Folyamatosan tanulmányozom a helyzeteket amiket nem értek, tanúja vagyok a változásoknak és hatok arra, amit látok.

Milyen most a látásom? Mik a fókuszaim és a kilátásaim? Milyen mélységeit látom a világosságnak és a színeknek? Figyelem a válaszokat."

forrás: http://www.indivisual.org.uk/index.html

Egy rövidlátó leírása arról, mit jelent szemüvegben lenni és milyen nélküle.

  • "Már 24 éve hordok szemüveget. Akkor még nem láttam annyira rosszul, de sokkal bölcsebbnek éreztem magam szemüvegben. Mintha erősebb lennék. Aztán a szemüvegből egy fal lett köztem és a világ között. Amikor valakivel szívből akartam beszélni, mindig le kellett vennem. Pedig szemüveg nélkül nem láttam élesen az arcokat. Egy kicsit elmosódott a világ. De olyankor legalább nem választott el semmi másoktól. Így lépett be a képbe idővel a kontaktlencse.Az évek alatt aztán egyre rosszabb és rosszabb lett a látásom. Az igazság az, hogy sokáig nem is nagyon volt szükségem rá, hogy távolabb lássak. A világom kicsi volt. Amit igazán szerettem, azt közel tartottam magamhoz. Azt kerestem, ami felszín alatt van. Kicsi volt a tér körülöttem. Sokat figyeltem befelé. Nem távolabb, hanem inkább mélyebbre mentem.Úgy egy éve lehetett, hogy úgy döntöttem, kipróbálom Hawkins módszerét, azaz leteszem az addigra már -4.25-ös szemüvegem, és megtapasztalom az életet így, a magam rövidlátó teljességében. És féltem. Féltem, mert még szemüvegben is folyton eltévedek. Féltem, mert tudtam, hogy nem látom majd az arcokat. Féltem, mert egy nagy kereszteződésnél már nem látom rendesen, hogy piros vagy zöld a zebra lámpája; vagy mondjuk azt, hogy hányas busz jön, nem ismerek fel embereket a tömegben...Ismered azt, amikor folyton a szemüvegedet keresed, és megőrjít, hogy nem találod? Most az ellenkezője történt. Bármerre is jártam, a szemüvegem ott villogott, hogy "Itt vagyok, vegyél fel!". De csak nevettem rajta. Eszembe sem jutott, hogy a hirtelen változás miatt talán fájni fog a fejem. Az igazság az, hogy nem fájdult meg egyáltalán. A nyakam annál inkább.Laptoppal dolgoztam akkoriban, leginkább a szobámban, de szemüveg nélkül nem láttam rendesen a monitoromat, így fura, nyaknyújtogatós módszerrel tudtam csak dolgozni. Másnapra már meg is fájdult a nyakam, és világossá vált, hogy nem fogok így tudni egész nap gép előtt ülni. Döntést kellett hoznom, és úgy döntöttem, hogy visszaadom a megbízásom, ami akkoriban a legtöbb gép előtt ülést jelentette. Nemsokra rá "hirtelen" eszembe jutott, hogy van egy laptop állványom, és ha a konyhában dolgozom, szemüveg nélkül is menni fog a munka. A lakótársam addig a saját szobájában tanult, de ezután már ő is kijött a konyhába, és együtt haladtunk a dolgainkkal ott.Az, hogy nem láttam az emberek arckifejezését élesen, megfosztott a reakcióiktól. Amilyen félelmetesnek tűnt ez az elején, annál felszabadítóbbá vált. Kevésbé voltam elfoglalva azzal, hogy mit gondolnak, vagy gondolhatnak, és sokkal jobban figyeltem az érzéseimre és a körülöttünk lévő energia dinamikákra, mint korábban. Néha hiányzott ugyan az élesség, de sokszor erőt merítettem az érzéseimre hagyatkozásból.A fura álomvilágszerű homály, ami az embert szemüveg nélkül kíséri, tompítja az élet éleit, ugyanakkor elveszi a cél adta tiszta távlatot. Ha valaki már utazott autósülésen, szemüveg nélkül, akkor pontosan tudja, hogy ahogy az autó halad az úton, az olyan, mintha az út két széle folyton összezáródna, mintha nem lenne tovább előre. És ez ijesztő érzés, hiszen eltűnnek a távlatok. Mintha a világ azt mondaná, hogy "Eddig, és ne tovább, mert számodra nincs tovább!". Aztán az autó persze megy tovább, az út pedig továbbenged, de csak éppen egy kicsit, hiszen újra összeborulnak a világ szélei, hogy aztán megint túljussunk ezen az elképzelt akadályon is.

Észrevettem, hogy néha mintha csak horgonyokat tettem volna ki, egy-egy részlet vagy sarok jobban kiemelkedett a világból, az agyam pedig saját térképet épített magának arról, hogy merre járok, és megrajzolt térkép nélkül (amivel mindig sokat kínlódtam, merre is forgassam, hogy azt mutassa, pontosan hol is állok) jobban emlékeztem arra, hogy merre jártam.

Egyszer, amikor elmentem egy fa mellett, az akkor még zöld levelek mintha több életet, több színt, több üdeséget árasztottak volna. Ahogy odaléptem, megérintettem a leveleket, végighúztam az ujjam az erezet árkain, és szomorú lettem, hogy nem látom ezt magamtól is élesen akár egy kicsit távolabbról is, hogy választanom kell, hogy vagy az ilyen finom részleteket látom, vagy mint ahogy az impresszionisták látnak, az élet élénk színek és foltok összessége lesz. Mindkettő szép, de több átjárást szeretnék a két világ között.

Onnantól kezdett tudatosodni bennem az, hogy mennyi mindent kizárok a világomból. Hogy így nem kell meglátnom azt a sok szépet, amit akkoriban nem engedhettem meg magamnak. Hogy ugyanakkor szebbnek látom a világot így homályosan. Minden tisztább, eltűnnek a foltok és bántó részletek, a határok pedig rugalmassá válnak. Több hangsúlyt kapnak az érzékeim. Nagyobb biztonságban érzem magam, nem adok teret semminek, hogy betörjön, pont úgy, ahogy a cica szeret szűk helyekre bújni, amiket teljesen kitölt.

Ezalatt egyszer volt balesetem, és nem a szemüvegem hiánya miatt történt. Kiment a bokám, és emiatt leestem egy lépcsőn. Hawkinsnak 3 hónapig tartott, mire újra élesen látott. Én így 6 hét után feladtam a kísérletet. Ezt akkor már túl soknak éreztem, és egyelőre nem kezdtem újra."

Az orvos is ember, akivel szintén történnek balesetek, betegségek. Ez a leírás arról szól, saját csontom törésekor hogyan használtam fel az érzéseimet a gyógyuláshoz, hogyan játszottam szomatodrámát saját karommal:

Elestem kerékpárral.
Rettenetesen fájt. Amikor végre hazaértem, leültem és beleutaztam magam a könyökömbe, megnézni, milyen érzések vannak ott. Hatalmas düh volt, amit képzeletben elkezdtem megélni. Ordibáltam , dühöngtem, káromkodtam. Ezt csináltam, amíg jólesett. Aztán elkezdtem sírni és arra vágytam, valaki öleljen magához és vígasztaljon meg. Elképzeltem, hogy megölelem a dühöngő részem és vígasztalom, nyugtatom, szeretgetem.

Ezután beültem egy kád vízbe és elkezdtem simogatni a fájó karomat. Ez nagyon jólesett neki.

Az éjszaka nagyon nehéz volt, minden testhelyzetben fájt a karom, rengeteg vizet kellett innom.

Másnap a traumatológián begipszelték a karomat.Ez jó volt, mert nem fájt. Az egész történet kicsit behavazódott, elmerült, nyugalomba került, gyógyult tovább.

10 nap után levették a gipszet. Olyan volt a karom, mint egy idegen. Hazamentem és elkezdtem vele ismerkedni. Megint beültem a kádba. a meleg víz jótékonyan ellazított és elkezdődött megint a belső utazás. A jobb kezem elkezdett ismerkedni a ballal. Vezetgette, mutogatta neki, mit hogyan csináljon. Ez nagyon jól esett a balnak. Egy idő után előjöttek a fájdalmas emlékek, sírtam és vígasztalásra vágytam. Ekkor elkezdtem magamnak mondani bíztató, szeretetteljes szavakat. Mélyen bocsánatot is kértem a bal kartól, amiért ilyen fájdalmat kellet átélnie, ugyanakkor köszönetet is mondtam neki, amiért ilyen hősiesen viseli mindezt. Kértem, csatlakozzon ismét közénk, megígértem, hogy vigyázni fogunk rá  és hogy szeretjük, nagyon nagyon szeretjük.

Amikor kiszálltam a vízből éreztem, hogy köztünk van megint, hogy van bal kezem.

Ezután lefeküdtem aludni, de még jöttek elé emlékek. A fiam születése után voltam megint, abban a boldog-fájdalmas állapotban, az első estén, amikor megszületett. Éreztem, ahogy fáj alul a testem, ahogy minden meg van bolygatva, de már ott szuszogott mellettem az új élet, az új csoda. Megköszöntem a gátamnak az erőfeszítéseket és az egész testemnek, hogy lehetővé tette egy új élet születését. És azt éreztem, nemcsak a saját testemnek vagyok hálás, hanem az anyukáménak is, meg az ő anyukájának is, és így tovább: az összes nőnek, akik életet adtak, hogy most én is élhessek. Kozmikus utazást tettem.

Másnap a bal karom még fájt és nem minden mozgás esett jól neki, de megbeszéltem vele, hogy ne siessen van idő, nyugodtan gyógyuljon abban a ritmusban, ahogy szeretne. Mindenben támogatom és érzem, mennyire igyekszik. Óvatos és félénk még, próbálgatja ismét a mozgásokat és minden egyes új mozdulatnak nagyon örül. A jobb kéz mint egy erősebb testvér támogatja ebben, segíti őt, mintát ad neki. A "kicsi" pedig lelkesen utánozza és büszkén mutatja, ha valami már neki is megy. Olyanok vagyunk így együtt, mint egy család, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe, és mind együtt vagyunk, szeretve támogatjuk egymást." (dr Ungváry Lilla) 2015.08.

Beszámoló a szomatodrámáról:
„Nagyon örülök és hálás vagyok, hogy részt vehettem a szomatodrámás - szemes gyógyító napon. Az első találkozó különleges volt számomra, mivel nem sejtettem, hogy milyen mélyen és intenzíven fogom megélni a kezelést. A foglalkozás végére azt éreztem és érzem, hogy a szemem jobban kinyílt a világ felé és bátran, egyenesen az emberek szemébe tudok nézni. Eddig vagy lesütött szemmel kommunikáltam, vagy oldalt fordítva a fejem– hogy a kancsalságom kevésbé legyen zavaró. Valójában élesebben is láttam oldalt fordított fejjel. Most viszont merek egyenesen előre nézni és ugyanúgy jól látok. Sokkal vidámabb, felszabadultabb lettem és nyitottabb. Már tudom, hogy egy – egy játékjelenet mit jelent számomra és ez a szeretetteljes, pozitív emlékkép a teljesség erejével él bennem. Meghatározza a napjaimat a nézésemet, a látásomat, a kommunikációmat és a önmagamról alkotott képet. Nagyon köszönöm ezt a felemelő tapasztalatot!”
"Kedves Lilla, Elmondhatom, hogy a szomatodráma életem egyik legjobb választása volt. Köszönöm, hogy ajánlottad ! A mai napig meglep, hogy mik jöhetnek felszínre az emberből, és hogy olyan dolgok irányíthatják akarva-akaratlanul az ember ételét, amit elképzelni sem tudtunk volna. Szóval nagy izgalommal vártam a szomatodráma foglalkozást, utána is olvastam, de nem nagyon tudtam elképzelni, hogy az én történetemből mi fog kisülni. Te tudod a legjobban, hogy régóta foglalkoztat az üvegtesti homály témakör, mivel nekem is van ilyenem. Szándékosan nem írom, hogy probléma, mert számomra már nem az többé, egyszerűen nem vagyok hajlandó ezzel többé negatívan foglalkozni. Viszont nem sajnálom az elmúlt hónapok rossz érzéseit, mivel minden vezet valahová és mindennek célja van. Örülök, hogy kaptam ezeket a homályokat, mert mondhatom, hogy teljesen máshogy látom a világot, máshogy élek, minden egyes percnek örülök és értékelek. Megláttam az élet értelmét. Ahogy erről beszélek, libabőrös leszek, mert annyira izgalmas ez a világ. ! És hogy mióta érzem mindezt? Hát mondhatom, hogy az i-re a pontot a szomato tette rá. Most már teljes minden. Mondhatom, hogy a szomato nekem segített elengedni, hogy a homályocskáimat problémának tekintsem. Valójában rájöttem, hogy szeretem őket, mert nem akarnak rosszat, hanem megtanítottak élni, de úgy isten igazából. Röviden elmesélnem a saját történetemet a szomatón: szemnek választottalak téged, és két eléggé zavaró homályomnak pedig két másik hölgyet. Megmutattam nekik hova álljanak, hogy mozogjanak. Utána megelevenedett a színpad. A bal szememben lévő homály el akart menni onnan, azt mondta, nem érzi, hogy neki itt a helye, a jobb pedig azt mondta, hogy ő itt jól érzi magát, ne izguljak, nem akar bántani, csak hadd legyen a szemem mellett. A szem jól érezte magát. Járkálgattam ide-oda, próbáltam érezni a helyzetet. Nem nagyon történt semmi, úgy éreztem megrekedek. Ekkor segített a rendező, és próbált iránymutatást adni, hogy mit jelent nekem ez az egész helyzet, mit érzek? Én nem nagyon éreztem semmit, az első gondolatom az volt, hogy ebből nem lesz semmi. Kérte a rendező, hogy álljak a homály helyére és mondjam el mit érzek. Elkezdtem érezni, hogy szeretnék közelebb menni a szemhez, mert szükségem van rá. Na és ezután, mint ha egy gyorsvonat száguldott volna be a szobába, apukám képe jött elő. Közelebb léptem a szemhez, ráhajtottam a fejem a vállára és elkezdtem zokogni. Hihetetlen volt. A szem átölelt és olyan jól esett. Csak zokogtam…..zokogtam sokáig…. Ezután a rendező kérte, hogy forduljak szembe a szememmel vagyis most már az apukámmal, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a szemem az az apukám és mondjam el mit érzek. Elmondtam, hogy csalódott vagyok és fáj, hogy sosem volt mellettem és nekem nem adatott meg az, ami más családoknak, mivel ő születésemtől kezdve nem volt ott. Rengeteg fájdalmat okozott nekem. Dühös voltam. Azt mondta a rendező adjam ki magamból, mire püfölni és rugdosni kezdtem a szobában lévő párnákat. Kiadtam magamból mindent frusztrációt, dühöt és fájdalmat. Nem is gondoltam volna, hogy ekkora hatással volt mindez az életemre az, hogy nem volt mellettem apukám, nagyon mélyen el lehetett ásva. Majd dühöngésemet követően a szem (apa) elkezdett beszélni és elmondta, hogy őszintén sajnálja , hogy nem volt velem és bocsássak meg neki. Majd elsírta magát. Nagyon szomorú volt, és csak zokogott. Ő is csak próbált boldogulni az életben. Ekkor úgy éreztem, hogy nem tudok rá haragudni többé, mert ő is hozott, amit hozott a családjából és talán ő sem szándékosan tette, amit tett. Mondtam neki, hogy megbocsátok, nem haragszom többé és átöleltük egymást hosszan. Olyan jó volt az apukámat ölelni úgy, ahogy sosem adatott meg. Elengedtem minden sérelmet, ami emiatt ért. Majd abban a homályban, aki az elején mondta, hogy ő nem érzi, hogy itt a helye és szívesen arrébb állna, véltem felfedezni anyukámat, aki mindig ott volt az életemben, és ugyannyit , vagy még többet szenvedett apa miatt. Megkértem hát, hogy jöjjön oda hozzánk és öleljük át egymást hárman. Isteni élmény volt, mert sosem csinálhattam ilyet. Anya és apa egy helyen és vigyáz rám. Ez sosem adatott meg, idáig….. Szóval ha tehetitek menjetek el egy ilyen drámára, mert másként fogjátok látni a világot, az már tuti. El kell mondanom még, hogy mellette járok kineziológiára és több alkalommal foglalkoztunk már a homályokkal. A szomatodráma utáni első kineziológia foglalkozáson először nem ez volt a téma  Azaz nincs már bennem semmi rossz érzés a homálykáimmal kapcsolatban, nem kell rá több oldás, szóval használt a szomato. Annyira boldog vagyok! Továbbá a kinezológia is tisztán mutatta, hogy az önértékelési problémáim, az önszeretet hiánya visszavezethető magzati koromig, amikor apukám elhagyta anyukámat. Szóval ha elhiszitek, ha nem, ezek tényleg használnak és megváltoztatják az életedet  " (B.É.) 2015.03. szomatodráma     "5 napos akupunktúrás kezeléssorozaton vettem részt. Látásom a 3. naptól annyira sokat javult, hogy letettem a szemüveget, mert zavarta a látásomat. Jobban látok szemüveg nélkül, mint ahogy korábban szemüveggel láttam. Az is feltűnt a környezetemnek, hogy a szemeim nagyobbak lettek, kinyíltak. A kezelés több hete véget ért, én azóta is jól látok szemüveg nélkül, sőt már az olvasást is próbálgatom szabad szemmel." (K. J. 63 éves, távollátó, kezdődő macula degeneratio, szürkehályog)   AKUNOVA HISTORIA A 2013-as év, a számok közt benne van, nem volt szerencsés év számomra. Tavaszon elhunyt férjem, s mire eltemettük, kiderült, hogy húgom tüdőrákos, csontra áttételes, menthetetlen, Karácsonyt pár nappal, nem élte meg. Sokszorosan kába voltam, csak húgom temetésén kezdett zavarni, hogy alig találok el a sírok között, folyamatosan törölgettem a szemüvegemet, mert homályos volt, persze attól még nem láttam jól. No, gondoltam azokban a napokban, el kell mennem a szemészetre, férjem ápolása miatt el is felejtettem, hogy a kezdődő szürke hályog miatti vizitre elfelejtettem elmenni. Mégis április eleje lett, mire odajutottam . Ott jött a fekete leves, bal szememen megállapította a szakorvos, hogy a szürke hályog ugyan még mindig csak kezdődő, ugyanakkor a bal szememen macula degenerátio, ahogy Ő mondta, szemideg-sorvadásom van. A szememben lévő hatalmas kérdőjelekre rögtön folytatta is, erre bizony a tudomány jelen állása szerint nincs orvoslás. Mivel az AMD nálam nedves típusú, ezért az érfalak erősítésére Rutascorbint kaptam, és LUTEIN tartalmú gyógyszert kellett szednem, (azóta is), sajnos gyógyíthatatlan. Lassan, de biztosan meg fogok vakulni, először most csak a bal szememre, a jobbot meg kell menteni: lutein, lutein, lutein. Nem részletezem, magam alatt voltam. Nem fogom látni az unokám, ahogy felnő!... kétségbe estem…   Fűhöz-fához kapkodtam… Kiutakat kerestem, így találkoztam Ungváry Lilla doktornővel, akihez a véletlen segített, avagy mondhatnám azt is, semmi sem történik ok nélkül. Kismenyem javasolta, ha már a nyugati orvoslás lemond rólam, próbálkozzak más, alternatív gyógymódokkal is, veszíteni nem veszíthetek semmit.. És Ő ajánlotta Dr Ungváry Lillát, akiről tudta, hogy a holisztikus gyógyászat iránt elkötelezett, alternatív gyógymódokra nyitott, azokat alkalmazó szakorvos. Bejelentkeztem, megtaláltam a Táltos utcát, a „Szemlélek Klinikát”, és nagyon bíztam. Ez 2014 májusban volt.  Nem tunningoltam magam nagy elvárásokkal, pedig nagy szükségem volt rá, ezért is nagyon kellemes érzülettel léptem ki a rendelő ajtaján, a konzultáció végén. Miért is? A Doktornő mély empátiával, és nagy szakértelemmel vázolta fel, hogy milyen úton tudunk elindulni, hogy javítsunk a helyzetemen. Legfontosabb a szemtorna volt, amelynek néhány elemével, Úgy 8-10-zel meg is ismertetett. A tenyerezés, a pásztázás, a messze nézés – nem elrévedés!- lehetőség szerint minél több idő szemüveg nélkül, az ingázás, a szemjóga különböző módjai, Kínai szem masszázs …csak példák.   (Olyan egyszerű dolgok,  nem is értem, hogy ez miért marad ki a mindennapjainkból) és ezek folyamatos, rendszeren alkalmazása, napi élet részei kell, hogy legyenek. Továbbá a tudatos táplálkozás, és a test támogatása, tornával, sétával. SZEM-TEST-TÁPLÁLKOZÁS. Együtt, egységben. Ezzel természetesen az AMD-m nem gyógyult meg, de a remény csillaga el kezdett pislákolni. Ezen az úton történhetnek csodák... A következő találkozásunkkor mondta el a Doktornő, hogy hamarosan  az alternatív gyógyításban egy új lehetőséget alkalmaz erre a kórképre. Ez egy dán akupunktúrás módszer, az Acunova. Felfedezői 80%-ban hatásosnak találták ezt a típusú kezelést olyan szembetegségekre, amelyek a nyugati orvoslás számára nem gyógyíthatónak minősülnek. Ezek közé tartozik az AMD is. A KEZELÉS Természetes volt, hogy azonnal lecsaptam a lehetőségre, és látatlanban bejelentkeztem az első, számomra exkluzív AKUNOVA akupunktúrás terápiára. Sajnos, mire az első kezeléssorozat elindulhatott (szeptember) nekem már „besült” az AMD-m . Még augusztusban, az egyik neves Főorvos privát rendelésén jó indulattal javasolta, hogy ne költsek rá, mert reménytelen. Ez a szemem már elveszett. A másikra koncentráljak, arra vigyázzak. L A kezelés 2 hetes volt, naponta találkoztunk. (Hatan voltunk az első fecskék, ahányan, annyi szembajjal…, stádiummal. Ketten voltunk AMD-sek.) Mindketten javulást mutató tapasztalattal, amit az is bizonyít, hogy a januári intenzív kezelésen is találkoztunk. Igen, mert ez olyan, hogy ha javulás érzékelhető, akkor nem szabad leállni, hanem a stimulációt fenn kell tartani! MERT OTT ÉLET VAN! Nem mondom, hogy átlátok a folton, de azt állíthatom, hogy a folt nem fekete, hanem szürkés, és néha az imbolygó csillogó amőbák ott mozognak benne! Élet van benne! És igen, a foltom kisebb lett. J Szeptemberben is, (akkor a folt el is mozdult, más helyzetet vett fel), és most is. Megnőtt a folt körüli periféria, még a kezelés alatt érzékelhető volt a változás, és lett egy sávja a foltnak, amin áttetszett a mögöttes fény. Nem láttam, látok át rajta, de azon a sávon érzékelem a fényt, a folt mögött. Vagyis van élet az „elhalt, elsorvadt” szemidegekben! Tehát az AKUNOVA igenis hatásos! Különösen tud segíteni a tisztábban látásban, és ez azonnal meg tud nyilvánulni!  És van esély, hogy javulás lehet. Én nem hagyom abba. Akinek tudom, mindenkinek elmondom. Nagyon boldog vagyok, hogy ezzel a lehetőséggel a sorsom összehozott. Nem is szeretnék arra gondolni, mi lenne velem, ha... Itt, az első kezelések során ismerkedtem meg a Móksha cseppek áldásos segítségével is, mert ez a homeopátiás szer segített, és segít folyamatosan, hogy ne sötét felhők mögött lássam jelenem, és jövő sorsomat, hanem egy barátságos utcában járjam az utamat. Azt az utat, ami rendszeresen idevezet a tűk közelébe, kicsit, fáj, kicsit, hihh, a szúrás, de jó, nagyon jó érzékelni, hogy jobban láthatok, és van reményem, hogy további javulásom lehet. Kedves Lilla, nagyon köszönöm! Kristálytiszta látást kívánok én is, mint Évike, Mindenkinek! És ne felejtsék a remény szlogenjét: AMI ELROMOLHAT, AZ MEG IS JAVULHAT! ( K. Terézia 64 éves, 2015. január 28.) xxx        

K.J (40 éves) 214. januárjában jött először látástréningre. Varrónő, a szeme erősen igénybe van véve a munkája során, napi 10-12 órán át!Egyre erősebb szemüvegei ellenére is folyamatosan fáradt a szeme, estére alig lát. Már nappalra is kapott szemüveget, éjjel-nappal viselte de egyre jobban elkeserítette a helyzet, ezért a távoli szemüveget letette. Azért fordult hozzám, hogy segítsek csökkenteni a panaszait. A látástréninget elkezdte csinálni, és mivel azonnal érezte pozitív hatását, minden nap többször elvégzi a gyakorlást. A szeme július 23-án távolra tökéletes, még a tompalátó szeme is javult 1-2 sort, közelre pedig a +2,5-es szemüvege helyett szabad szemmel is tud jó fény mellett olvasni, gyenge fényben +1,0 üvegre van csak szüksége. Sokkal jobban érzi magát, a hangulata is jó, az arca kisimult. Miközben kolléganői, akik hordják az egyre erősebb szemüvegeket, egyre rosszabbul látnak.

2014-es bejegyzés, amit azzal a címmel kaptam: csodák:-) "Gondoltam elújságolom milyen pozitív élményben volt ma részem. 🙂 Mivel én megműttettem a szemem, ezért nem kell sem szemüveget, sem kontaktlencsét viselnem. Amit azonban említettem a doktornőnek a legutóbbi találkozásunkkor, hogy a bal szememmel is el tudtam olvasni a legkisebb betűt eddig is, de valahogy a szemtréningek jóvoltából hihetetlenül éles lett a bal szememen is a látásom, továbbá, hogy sötétben is jobban látok. A tréninget természetesen továbbra is csinálom rendszeresen, hogy az éles látásomat sokáig megőrizhessem, ahogy Ön javasolta. Na a mai élményem annyiból áll, hogy elmentünk a férjemmel bevásárolni az egyik nagy áruházba, ahol kb. 1 hónapja jártunk, amikor a szemtréninget kezdtem. Akkor úgy éreztem nagyon jó a látásom, de lehetne picit élesebb is, illetve valahogy mégis picit jobb. Amikor ma beléptem az áruházba és felnéztem a különböző táblákra, árakra hát őszintén meglepődtem, mert minden olyan éles volt és valahogy megmagyarázhatatlanul fantasztikus, nem is tudom, hogy szavakban le tudom-e írni. Valahogy talán úgy jellemezhetném, hogy kitárult előttem a világ, tényleg bátran néztem a világba a homályaim ellenére 🙂 Szinte sugároztam a boldogságtól és annyira erősnek és fiatalnak éreztem magam. Ott álltam és mondtam a férjemnek, hogy Te figyelj én ezt nem hiszem el. Nagyon örülök ennek 🙂 Biztos a lekvár is jót tesz a szememnek. Gondoltam elújságolom Önnek Kedves Doktornő, mindig történik valami újdonság velem, akkor amikor nem is számítok rá." B.É.

És itt van ennek a történetnek a folytatása is:

"Mit tett értem a Moksa eddig? Kezdésnek , hogy mi is a moksa elixír maga, itt megtekintheted: http://www.moksaelixir.hu/moksa/net/wellcome.php - érdemes a blog részt is böngészgetni, mert nagyon hasznos. 3 hónapja fogyasztom a moksa elixirt. Eredetileg a üvegtesti homályok miatt kezdtem el cseppenteni magamnak. Napi 1x 10 csepp fogyasztását ajánlotta a problémára Bencze Ilona , aki férjével együtt találta fel ezt a csodálatos szert. Hosszú távú fogyasztása javasolt, mivel az érzelmi blokkok feloldásához hosszú időre van szükség. Habár már néhány napos fogyasztás után is észrevehető, hogy valami történik bennünk, mégis a moksa elixir türelmes és kitartó embereknek javasolt. Van aki több hónap után sem érzékel változást, na most ez nem lehet igaz. Ilyenkor le kell ülni , kicsit befelé figyelni és elgondolkodni azon , hogy milyen pozitív változások történtek eddig. Hidd el meg fogsz lepődni. Így szeretném megosztani veletek én is az eddigi 3 hónap változásait: -          Az első néhány nap úgy éreztem, hogy valamiféle lelki béke szállt meg, szinte lebegtem, majd az elkövetkezendő 3-4 hétben hangulatingadozásaim voltak, sírtam sokat, minden apró dolgon, illetve gyerekkori sérelmek jöttek elő a semmiből, tehát sírtam, olykor elég váratlan helyzetekben– én ezt nem tekintettem rossznak, mivel ez a tisztulást jelzi mindig, hogy elkezdődött valami, a moksa dolgozni kezdett. Néhány tünet felerősödött: úgy vettem észre picivel több homály úszkált be, fájt a fejem, ingerlékeny voltam, kiszáradt a szemem állandóan és bepirosodott. Igazából semmi komoly, amit ne lehetne elviselni. A moksa tehát nagyon dolgozott. -          Majd megpróbáltam összeírni milyen pozitív változások jöttek elő eddig: hónapok óta tartó orrdugulásom megszűnt egyik napról a másikra, az alvászavarom megszűnt, fejfájásaim 90%-al lecsökkentek, nem fáztam fel mióta szedem, pedig évek óta szenvedem ezzel a problémával, az emésztésem tökéletes, a szemszárazságom megszűnt, a homályok kezdenek tisztulni lassan, de végre történik valami ( erről még bővebben lejjebb ), a családom felé sokkal nagyon türelemmel fordulok, valahogy könnyebben nyílok meg, adom át a szeretetet, a munkámban kreatívabb vagyok, sok ötletem van, jobban be tudom osztani az időm, eddig össze-vissza kapkodtam, új lakásba költöztünk és végre megvehettem álmaim autóját. Csupa jó J Aki elkezdeni szedni a moksát, az élete meg fog változni, és ez nem hókuszpókusz, ez az igazság. A homályokkal kapcsolatban néhány jó tanács a moksa mellé, amiket sikerült összeszednem: egyrészt szemtorna minden nap, ez tényleg segít ( napoztasd a szemed, ingázz és takard el a tenyereddel ) , mert pucol, frissíti a vérkeringést. Minden reggel igyál meg a pohár vizet néhány csepp citrommal, illetve a máriatövismag olaj is jót tesz. Agykontroll: szánj napi néhány percet arra, hogy jó dolgokra gondolsz, pozitív emlékeket idézel fel, és tegyél úgy mintha tényleg minden rendben lenne. Tudom, hogy ez néha nehéz, de a moksa segíteni fog ebben is, hogy jobban érezd magad a bőrödben. Habár az orvosok szerint ezekkel a homályokkal kezdeni nem lehet semmit, én ezt nem hiszem el, és nem is akarom. Gondoljatok csak bele, hány halálos betegségből gyógyultak már fel emberek csupán azzal , hogy használták az elméjüket, holott az orvosok nem jósoltok semmi jót. Ezért te se hidd el, hogy ez már csak így lesz, mert te döntöd el, hogy mit kezdesz az életeddel, tehát gyógyítsd meg magad, mert semmi sem lehetetlen. Amit még ajánlanék, az a vitasight spray, ami kimondottan üvegtesti homályok megszüntetésére alkalmas. Hihetetlen és drámai változásokról hallottam a spray-vel kapcsolatban, és volt akinek lassabban, de működött. Én 2 hónapja szedem és most vettem észre , hogy valami történik végre, kezdenek halványodni a homályok J Hogy ez a moksától vagy a spraytől, vagy az összes többivel együtt alkalmazva  történik, nem tudom, nem gondolkodom ezen. Az eredmény a lényeg. Külön köszönet Ungváry Lillának, aki mindig pozitív gondolatokkal lát el J Végezetül két idézet, amit nagyon szeretek, és akárhányszor elolvasom erőt ad.  A moksa oldalán találtam: „I. Sétálok az utcán. Egy mély lyuk van a járdán. Beleesem. Elvesztem... Nincs segítség. Nem az én hibám. Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak. II. Ugyanazon az utcán sétálok. Egy mély lyuk van a járdán. Úgy csinálok, mintha nem látnám. Újra beleesem. Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok. De nem az én hibám. Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni. III. Ugyanazon az utcán sétálok. Egy mély lyuk van a járdán. Látom, hogy ott van. Mégis beleesem... ez puszta megszokás. A szemem nyitva van. Tudom, hol vagyok. Az én hibám. Azonnal kijövök. IV. Ugyanazon az utcán sétálok „ V. Egy másik utcán sétálok végig. „A Moksa, főleg ha nagyjából egészséges vagy, rövid távon abban segít, hogy jobban érezd magadat a mély lyukban a járdán. Hogy meglásd, hogy milyen szép fala van a lyuknak. 🙂 Ez nagyon nagy különbség ahhoz képest, hogy utálod, hogy a lyukban vagy, ütős hatásnak tűnik. 😉 Középtávon, hónapok alatt egyrészt kihoz a lyukból és a szélén tart, nehogy beleess újra - ez már nem lesz akkora újdonság, hozzá lehet szokni -, illetve elindul a lelkedben időben visszafelé, és megkeresi azokat a tényezőket, amik eltakarták a szemed elől a lyukat és a beleeséshez vezettek. Abban is segít, hogy ha véletlenül beleesel egy másik lyukba, jobban viseld és hamar kimássz belőle. Hosszú távon, évek alatt pedig abban segít, hogy ki tudd kerülni a lyukakat, illetve hogy egy másik utcán tudj végigsétálni.” Kristálytiszta látást kívánok mindenkinek szeretettel! BÉ"

"Ajánlom mindenkinek a Szemlélek (nem szentlélek) Klinikát, ahol Ungváry doktornő igazi "PAF" (pozitív attitűd formálás) megközelítéssel "nyúl" a szemed problémájához. Aki nem akar azonnal szemüveget és nem fél a holisztikusabb megközelítéstől, annak javaslom." M.A.

"Kisfiam 4 éves.  Észrevettük, hogy  hunyorog. A szemészeten szemüveget írtak neki, de ő nagyon tiltakozott ellene. Az interneten találtunk  a doktornő honlapjára.  A rendelésen megkaptuk a feladatokat,amiket otthon rendszeresen végeztünk. 2 hónap múlva mentünk vissza. Akkor már végig tudta olvasni a kisfiam a táblán az ábrákat.  " H. Gy 34 éves   "Tavaly késő ősszel volt szerencsém Önnel találkozni. Szerencsére ismét kiderült, hogy 56 éves korom ellenére tökéletes a látásom, még mindig nincs szükségem szemüvegre. Ekkor meséltem el, hogy bizony volt nekem szemüvegem, bár csak 0,5-ös de mégiscsak volt. A szemromlásom egy megerőltetőbb időszak után következett be, s bizony nem voltam elragadtatva szemüveges önmagamtól. Látástréningre mentem, s az ott tanultakat használva egy év alatt sikerült a fél dioptriás szemüvegemtől megszabadulni.Szívből ajánlom mindenkinek, ahogy nekem sikerült, másnak is biztosan segít." N. M.56 éves   "Miután letettem egyik napról a másikra a szemüvegem -7 év folyamatos viselés után-, rájöttem, hogy mennyire egysíkú, fáradékony, merev volt korábban minden napom. Elkezdtem a látástréninget, a szemrelaxációkat és újra színessé, élessé vált a világ körülöttem. A legszebb, hogy a szemüveges időszak előtti évekből érzek újra illatokat, előjönnek maguktól régi emlékek, amelyek eddig tényleg satuban voltak. A 4 dioptriás, prizmás lencséimet 3. hónapja már el is felejtettem, pedig minden nap monitor előtt ülök, és autót vezetek. Úgy gondolom, hagyni kell a szemet is élni, mozogni, ahogy a lábat sem gipszeljük be azonnal, ha megfájdul. Lazító gyakorlatokkal és tornával csodákat lehet elérni. :)" H.Á.27 éves   "Azt vettem észre, hogy ha leteszem a szemüvegem, körülbelül  fél óra múlva elkezdek másképpen látni. Sokkal jobban, mint közvetlenül a szemüveg levétele után. Nagyon érdekel az,amit a Doktornő csinál, szívesen kipróbálom." K. L. 32 éves   " Nagyon szeretek kártyázni. Erős szemüveget hordok, anélkül semmit nem látok.  Nemrég amikor kártyáztam,nyerésben voltam és nagyon jól ment a játék. De valahogy hirtelen észrevettem,hogy nincs rajtam a szemüvegem. Abban a pillanatban nem láttam már a kártyákat és nem tudtam tovább játszani. " V. Zné, 60 éves   " Köszönöm a lehetőséget! Szívesen megosztom az élményem másokkal. Még csak 30 éves voltam, amikor elkezdtem nehezen olvasni. Kaptam is szemüveget, de korainak éreztem még. Akkoriban nagyon sok problémám volt a munkámmal és sajnos a magánéletemben is. Ezek miatt nem éreztem jól magam. Egy nap elegem lett mindenből: felmondtam a munkahelyemen és elváltam a férjemtől. Új szakmám lett, amit imádok és ismét férjhez mentem! Szemüvegre nem volt szükségem ezek után. Ez 10 évvel ezelőtt történt. Most ismét érzem, ahogy romlik a szemem, ezúttal a látástréninggel kezelem." K.A. 43 éves "Nekem, három módszer kombinációja hozta meg az eredményt. Az egyik az akupunktúrás kezelés, ha olyan helyen vagyok ahol ez valamilyen oknál fogva nem lehetséges, akkor akupresszúra. A másik a rendszeres, tudatos relaxáció. A harmadik a táplálkozás tudatos megválasztása, személy szerint nekem ez a legnehezebb, mert szeretem a szilvás gombócot és a palacsintát és a „vörös” húsokért is oda vagyok. A szemtréningeket is megpróbáltam de azokhoz nem volt elég türelmem így abba hagytam." K.P. légiforgalmi irányító Blogbejegyzés:2013.07.13. http://geminiblog.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=508%3Adobd-el-a-szem%C3%BCveged&Itemid=2

Dobd el a szemüveged!

Elég nagy témát kellene most összefoglalnom, az elmúlt négy hónap egyszerre volt stresszes, izgalmas és felemelő. Igyekszem több részre tagolni a mondanivalómat, mert döbbenetes, ami velünk történt, csak elég hosszú kifejteni. 🙂 Korábban már beszámoltam arról, hogy egy rutinvizsgálat alkalmával az Örs vezér téri szemészeten megállapították: mindhárom gyerekemnek szemüvegre van szüksége nem átlagos szemproblémák miatt, ezen kívül kettőnek a szemét is le kell ragasztani. A hír hideg zuhanyként ért minket, figyelmeztető előjel nem volt, ezen kívül szemleragasztásra az esetek túlnyomó részében 2-3 évesen  kerül sor...nem is láttam még 7 éves szemtapaszos gyereket.... Búcsúzóul megkapjuk, sajnos anyuka nem biztos, hogy ennyi idősen tudunk még valamit kezdeni a tompalátással, 7 éves kor után már visszafordíthatatlan, de azért kezdjük el őket hosszászoktatni a gondolathoz, milyen szuper, vicces és jópofa dolog, ha inennetől kezdve letakart szemmel élik az életüket egy ideig, járnak óvodába, közösségbe... Környezetünk sajnálkozik, mi ledöbbenünk, majd a kezdeti lefagyás után időpontot kérünk egy másik szemorvoshoz. A Rókus kórház szakemberének véleménye: csak Csengének kell szemüveg, kancsalság és tompalátás miatt, többieknek indokolatlan, ilyen korban egy gyerek még képes akár 5 dioptria korrigálásra is! Lelkiállapotunk zavaros, nyugtalanító, hogyan állapíthat meg két szemorvos másfél hét leforgása alatt ennyire eltérő diagnózist...persze örülünk a hírnek, de értetlenkedünk... A kezdeti szakasz Csenge az első időszakban együttműködő, viseli egész nap a szemüveget és a szemtapaszt, amely ugyebár neuralgikus pontja a kezelésnek és mindkét szemorvos felkészít rá, hogy a gyerek büntetésként fogja felfogni a tapaszt, igyekezzek hát megszerettetni azt. Mi aztán tényleg mindent elkövetünk: matricás szemtapaszokért kutatom a várost, éjjel-nappal hordom a szemüveget szolidaritásképp, pedig hiúságból kamaszkoromban még a szemetet sem vittem le szemüvegben, csak kontaktlencsében 🙂 Aztán beüt a csapás: Csenge délután sírva jön ki az óvodából. Nem tudom kiszedni belőle mi történt...persze tudom...nagy nehezen csak kinyögi: azt mondták rá, hogy már nem szép...Fülemben hallom a szemorvosok intelmeit, igyekszem megnyugatatni, majd ismételten elmagyarázni, miért is fontos, hogy folyamatosan viselje a szemüveget és a tapaszt, annál hamarabb gyógyul meg a szeme és teheti le végre. Egy hét múlva ismét sírva jön ki a csoportszobából. Nem mondja el, mi történt. Baromira nehéz lelkesnek és pozitívnak maradnom, az én gyerekkoromon és személyiségemen is mély nyomot hagyott az az 5-6 év, amíg szemüveget kellett viselnem és felzaklat, ha a saját gyerekem vergődését kell végignéznem, akinek mesterségesen tágítjuk a pupilláját hogy el tudja viselni a hirtelen rákerült + 4,75-ös(!) dioptriát, miközben leragasztott szemmel belökjük egy közösségbe, ahol ő egy idő után azt kezdi érezni: kitagadják. A legújabb sírás oka: Ajsa leülhetett egy bizonyos asztalhoz, mikor pedig ő közeledett újdonsült kiegészítő elemeivel az arcán, az egyik ovis gyerek megtiltotta neki, hogy leüljön hozzájuk. Majd napról napra nyomon követhettük a Csenge személyiségében bekövetkezett változást: elkezdett befelé fordulni, reggel, amikor közeledtem felé a szemüveggel és a "gyere, válasszunk egy szép matricát a szemtapaszodra" kezdetű mondattal, a gyereken szemmel látható összeomlás volt látható: teste összecsuklott, tekintete megváltozott, kezdődött a "anya, ne vegyük fel ma a tapaszt" könyörgés. De ugyebár a gyerek látása fontos, és bármennyire nehéz is, "betartjuk, amit a doktornéni mondott, hiszen így fogjuk Csenge meggyógyítani a szemed". Biztos nem könnyű egy kisfiúnak sem elfogadni a szemüveget, de kislány esetében - aki eddig boldogan fürdött a dicsérő szavakban, most pedig szégyenkezve, szemlesütve hordja a gyógyulása érdekében ráaggatott kellékeket - szerintem még nehezebb. Még most is szomorúsággal tölt el, ha visszanézem a pár hónappal ezelőtt készült képeket, melyen a három testvér látható: Ajsa és Hanga kicsattan a boldogságtól, Csenge megtört tekintettel néz a kamerába... Az első kontroll Elérkezik az első kontroll időpontja a Rókusban, "jól van anyuka csinálják tovább, csepegtessen még tovább pupillatágítót a szemébe, mert még úgy tűnik nem egészen fogadta el a szeme az erős dioptriát is kinéz a lencse felett...de nyugodjon meg anyuka, mikor már iskolába jár és olvas, addigra megszokja..." Nem értem, mi idáig bíztunk abban és azért nyüstöltük a gyereket, mert reménykedtünk, ha nem is iskolakezdésig, de mondjuk másodikos korára helyrehozzuk a szemét. Az orvos mondataiból, hozzáállásából viszont azt érezzük, erről szó sincs. És meddig kell hordani a szemüveget, kérdezzük nyugtalanul. Hááát, ezt így nem lehet megmondani előre...Zavartan távozunk a rendelőből, szerettünk volna valamiféle konkrét információ kapni arra vonatkozóan, mégis mi a szemész célja az egésszel? Hogy most már örökké viselni kell? Várható-e javulás? Vagy csak annyi a cél, hogy a dioptriáknak köszönhetően végiglássa a táblán a jeleket? Mi a cél??? Pusztán korrigálás, vagy gyógyítás? Kavarogtak bennünk a kérdések, közben újabb negatív élmény következett: Csenge és Ajsa fociedzője kötelező sportorvosi vizsgálatra küldött minket a Sportkórházba. Vizelet, EKG, szemorvos...már a szemorvosnál elbuktunk. A szemész közölte, hogy ilyen gyenge szemre nem adhat ki engedélyt, mert ha az egészséges szem megsérül, szinte nem fog látni a gyerek a megmaradt tompánlátóval. Ezen kívül ledorongolt, mert Csengén aznap délelőtt nem volt szemüveg (volt munkahelyemre vittem a kórház után megmutatni mindhárom lányomat - egyszer voltak ott életükben, 8 hónapos korukban - és érthető módon kivételesen engedtem Csenge rimánkodásának erre az egy alkalomra, hogy szemtapasz és szemüveg nélkül mutatkozhasson be a sok néninek). "Anyuka, ilyet nem szabad csinálni" - kezdődött a pánikkeltés - "egy délelőtt erejéig sem vehet le semmit! Kockáztatja a gyerek látását! Következetesen ki kell tartani, még ha a gyerek ezt büntetésként is éli meg! Máris romlott a szeme, mert nem viselte a szemüveget a mai délelőtt folyamán!" Megjegyzem, ez az ijesztő mondat mindhárom szemorvosnál elhangzott, ott is rezgett tudatunkban, lelkünkben az elmúlt hónapok alatt: a gyerek látását veszélyezteted, ha nem tartod magad az általuk előírt kezelési módhoz...nincs kivétel, nincs "most egy órára lerakom, mert táncórán, vagy fociedzésen vagyok". Feldúlt lélekkel jövök ki a kórházból, kint elmondom nekik, nem járhatnak focizni. Az első három évet leszámítva egy hiszti, ellenkezés nem volt részükről, érett fejjel elfogadják, amit mondok nekik, Csenge szerencsétlen a szemtapasz-szemüveg párost is tűrte, nem vágta a földhöz, mint más gyerek, nem tépte le magáról, nem bújt ki alóla...csak némán szenvedett. De most mindkettő bevágja a durcást, ők akkor is fognak járni focizni, nem érdekli őket, mit mondott az orvos! Mindannyiunk lelke háborog, újabb negatív fejezet a hónapok óta tartó szemüvegtörténetben. A folyamat következő állomása: felfedezik, hogy a kalózoknak is le van ragasztva a szemük. Hurrá! Azonosulunk a kalózokkal. Mindegy nekem, akkor kalózmánia van - kapnak kalózfelszerelést, kalózkendőt, halálfejes gyűrűt, kitűzőt és persze a lényeget: kalózszemkendőt. Kalózként felszabadultabban játszanak a játszótéren és a gyerekek nem azt kérdezik furcsán méregetve az ikerpárost: "miért van leragasztva a szemetek?", hanem valamiféle menő dologként tekintenek a két kalóznak öltözött lánykára. Ha így könnyebben elviselik a dolgot, ám legyen. Egyszer kritizálta egy nénike az utcán őket: "Jaj gyerekek, mire ez a csúnya kalózfelszerelés, kislányokhoz inkább a hercegnő való." Egy másodperc alatt feltolultak bennem az elmúlt kínkeserves hónapok és elhajtottam a hölgyet. Hasznos tanács mindenkinek: "Ne szólj bele más életébe és ne adj kéretlen tanácsokat, mert nem tudod, épp min megy át!" Új útra lépünk És kezdődtek a "véletlenek": a nagycsaládos levelezési körben valaki azt kérdezi, melyik szemészt ajánlanák az ismerős anyukák a kerületben? Érkezik is a válasz: a legelső szemorvosunk neve merül fel az Örsön, aki mindhárom gyerekemnek ellentmondást nem tűrő módon szemüveget írt fel. Nem kapcsolódom be a beszélgetésbe. Következő anyuka szintén őt ajánlja, mert milyen kedves és rendes. Még mindig megtartom magamnak negatív véleményemet. Harmadik anyuka szintén őt favorizálja...na itt már én is bekapcsolódtam... De nem is ez a lényeg - egyszercsak valaki megemlíti a csoportban, hogy gyerekkorában akupunktúra kezeléstől tette le végleg a - 3,5 dioptriás szemüvegét. Most a három éves lányánál fedeztek fel szemproblémát, akit szintén akupunktúrára visz minden héten. Érdekel a téma, elkérem a címet, a híres dr. Eőry Ajándok rendelőjében kötünk ki. Hat gyermekes apa, aki a két korábbi diplomája mellé (biológus, matematikus) megszerezte a harmadikat is: 42 évesen iratkozott be az orvosi egyetemre. A magyar akupunktúra atyjának, a szegények orvosának, a hajléktalanok dokijának is nevezik, munkáját a nemzeti ünnepen a a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozatának kitüntetésével ismerték el. A rendelőben dolgozik egyik lánya, Eőry Ajándék, szintén orvos, hozzá kértem időpontot. Nem készítettem fel Ajsát és Csengét igazából semmire, mert a honlapon azt olvastam, a gyerekeket nem tűvel kezelik, hanem valamiféle speciális technikával, azt meg én sem ismerem, így csak annyit mondtam: "Megyünk egy doktornénihez, aki a szemeteket fogja kezelni." Megérkezünk, várakozunk, előzetes felmérés, vérnyomásmérés, felfekszenek egy ágyra...és érkeznek a tűk. "Öööö, én azt hittem, nekik nem"...hát de. Csenge az első...és kap nyolc tűt: szem környéke, halánték, kézfej, lábak. Eddig semmi gond, Csenge szerint nem fájt, nem érzett semmit, sőt, még kér tűt, ha van! 🙂 Ajsa te jössz...Ajsa ijedten pislog, le akar mászni az ágyról...már a látványtól is besokkolt, hogy a testvéréből tűk állnak ki... "Ne félj Ajsa, nézd, anyába is szúrunk néhányat!" Anya megdermed és pislog, mint Ajsa (volt kitől örökölni) és már állnak is ki a tűk a fejemből. Ajsát ennyi azért nem nyugtatja meg, úgyhogy az ő első kezelése csordogáló könnyek között zajlik, de neki is sikerül elhelyezni a nyolc tűt. A legelső kezelésnél férjem és Hanga is elkísért minket, kint várakoztak a folyosón, de nem számítottak a látványra, ami fogadta őket, mikor beléptek a szobába. Fekszünk mozdulatlanul és tűk állnak ki belőlünk...Hanga majdnem elesett a saját lábában mély megdöbbenésében és szó szerint leesett az álla. 🙂 A szúrás egyébként tényleg nem fáj, azóta hetente egyszer odajárunk (közben előjöttek egyéb testi problémák, amiket később írok meg, így azt is kezeljük), én is befekszem közéjük - ha már kísérgetem őket, miért ne, rövidlátástól kezdve magas pulzusszámig nekem is van mindenem... Ajsa a második kezeléstől kezdve teljesen nyugodtan tűri a procedúrát, vidáman, csacsogva játszanak, míg sorra nem kerülünk, Csenge már az első alkalmat is végigrötyögte, a doktornénik, asszisztensek imádják őket, mindenki kedves, rendes. Csenge rendre elalszik a kezelés alatt: még meg sem kapta az utolsó tűt és már el is nehezül a légzése, nemsokára pedig a horkolását hallom. Fél órán keresztül vannak bennünk a tűk, alig bírom felkelteni a végén, olyan mély álomba zuhan. Mostanában már Ajsa is belealszik - fekszem középen és két oldalról hallgatom a szuszogással vegyes horkolást. 🙂 Én a harmadik alkalommal jártam hasonlóképpen: más pontokba kaptam a tűket és alig bírtam hazaérni. Sosem alszom napközben, de délután 6-kor kidőltem és megszakítás nélkül aludtam 12 órát. Olyan szintű ólmos fáradtság fogott el, amihez hasonló korábban nem éreztem. Másnapra már semmi bajom nem volt, de előző nap, mint egy darab fa, kidőltem. Akupunktúrával párhuzamosan továbbra is hordtuk a szemüveget, szemtapaszt, amivel minden reggel megvívtuk a harcunkat Csengével, de folyamatosan erősítettük benne, hogy ez az ő érdekében történik és ha rendes és egész nap viseli, hamarabb fog meggyógyulni a szeme. Folyt a kalózkodás, még egy olyan könyvet is felkutattam, amit szemüveges gyerekeknek írtak és hurráoptimizmussal hirdeti, miért is jó, ha a szemüvegesek táborába tartozol... Igyekeztünk, de azért zaklatottak voltunk. Majd egyszercsak ülök a gép előtt...valaki megoszt egy videót: "Dobjuk el a szemüveget!" Megnézem az egy órás youtube videót...és elbizonytalanodom. Az Oroszországban tartott előadás a szem felépítésének, működésének részletezésével kezdődik, miért lát homályosan a rövidlátó, miért a távollátó, a retinához képest hová vetül a látott kép. És következik a lényeg: a lencsékkel és dioptriákkal a szemorvosok a retinára fókuszálják a látott képet, azaz a látás ismét élessé válik. A probléma csupán annyi, hogy a valós okot nem kezelték. Csak korrigáltak. Mint amikor egy fájó, vagy sebes lábnak mankót adnak...de nem kezelték a lábat magát. Ha az ember orrára szemüveg kerül, többé már nem a szemének kell erőlködnie, a lencse átveszi ezt a feladatot helyette, míg a szem maga folyamatosan egyre kevesebbet dolgozik és egyre erősebb dioptriákra van szükség. A szemizmok helyett a lencse dolgozik, a szemizmok elsorvadnak. Az előadás közepén pedig következnek azok a gyakorlatok, amiknek rendszeres gyakorlásával maga az ok kezelhető...de ehhez le kell tenni a szemüveget végleg, bármilyen ijesztő gondolat is ez. Izgatottan feküdtem le aludni, az új információk kavarogtak a fejemben. Másnap levettem a szemüvegemet napközben. 21 év szemüveg és kontaktlencseviselés után elég szokatlan volt és kényelmetlen, mennyi minden lett hirtelen homályos a -2,5-es szememmel. Délutánra persze visszatettem, hisz hogy nézne az ki, hogy a gyerekben tartom a lelket én meg nem hordom. Nem mertem Csengéről levenni a szemüveget. Hogy is tehetném, hiszen három különböző szemorvos állította egybehangzóan, hogy a látását teszem kockára!? Persze, hogy megijedtünk. Magamon még elkísérletezgethetek, de a gyerekemmel nem merem megtenni. Annyi változott a videó hatására, hogy óvoda után mindannyian beálltunk a szoba közepére (én és a három gyerek) és elvégeztük közösen a feladatokat. Ilyenkor Csengével levetettem a szemüveget, hisz abban nem ér semmit a gyakorlat. Az egy órás előadás, ami elindított az új úton, alapvetően a Bates-módszeren alapszik. Nagyon tömören és röviden: Bates egy 100 évvel ezelőtt élt szemorvos volt, aki arra tette fel az életét, hogy az emberek szemét meggyógyítsa. Kudarcként élte meg, hogy a páciensek, mikor visszatértek hozzá kontrollra, egyre rosszabbul láttak, egyre erősebb szemüveget kellett nekik felírnia. Az egyik beteg egyszer elutazott valahová 1,5-2 hónapra, ám a szemüvegét véletlenül otthonhagyta. Nyaralás után elment Bateshez kontrollra, aki meglepődve tapasztalta, hogy a páciens szeme, látása javult. Beleásta magát a témába, rengeteg kísérletet, megfigyelést hajtott végre, mely során rájött, hogy a szem különböző szituációkban eltérően viselkedik, így például stresszes helyzetben kifejezetten rosszabbul teljesít. Az általa kidolgozott feladatok nagy része ennek a stresszes állapotnak a feloldásáról szól: ha a mentális stressz - ami a kiváltó oka a szemproblémának - megszűnt, a helyes látás visszaáll (mindegy, hogy rövidlátásról, távollátásról, kancsalságról, tomaplátásról, vagy akár színtévesztésről beszélünk). Őszintén szólva Bates módszerébe és az őt Magyarországon képviselő Vén Péterbe már egyszer belefutottam, mégpedig a "mind a három gyerekre rakjunk szemüveget" bejelentés utáni napokban, amikor épp a Rókus Kórházat igyekeztem elérni, hogy még egy orvos véleményét hallhassuk. Egészen pontosan anyósom vetette fel óvatosan, hogy létezik Vén Péter, egy ismerősük a gyerekével hozzájár, akinek a látása olyan mértékben javult a gyakorlatok hatására, amit korábban remélni sem mert. Persze ennek előfeltétele a szemüveg letétele, és azokban a napokban ez nagyon ijesztő gondolatnak tűnt...a szemészek tényleg ránk hozták a frászt...Na jó, nézzük, ki is az a Vén Péter! Rákeresek az oldalára (www.szemtorna.hu), beleolvasok a cikkekbe (akkor még nem láttam az egy órás orosz előadást)..."a látás illúzió", írja a bevezető. Te jó ég, ez nekem magas...mi az hogy illúzió, mi az, hogy a látás 90 százaléka az agyban dől el és csak 10 százalékért felelős a szem? Elolvasom a gyakorlatokat...ez nekem magas...és lehet, hogy én felnőttként még csak kezdek ezzel valamit, de 5 és 7 éves gyerekeknek ezt mégis hogy magyarázom el? (Utólag kiderült, a gyerekek sokkal hamarabb ráéreznek a lényegre és értik meg a gyakorlatok lényegét, mint az ezerszer korlátoltabb felnőtt). A "sors" elémdobta a lehetőséget...beleolvastam és hiába vagyok nyitott a hagyományostól eltérő gondolatok iránt, a módszer leírása számomra túl elvontnak tűnt, így elvetettem. Aztán később ismételten belefutottam az internetes előadás által és valami elkezdett bennem mocorogni...Az orosz előadás hatására ismét rákeresek Vén Péterre, rengeteg cikk jelenik meg, interjúk, videók...és lassan, de biztosan elönt a bizonyosság: Csenge a mai naptól leteszi a szemüveget!!! És már hívom is Vén Pétert, hogy időpontot kérjek. Másfél hónapra be van táblázva, annyian kezdtek el hirtelen érdeklődni a módszerrel kapcsolatban, de ááá épp itt egy lyuk...lecsapok rá, két nap múlva nála ülünk a három gyerekkel. Vén Péter és a Bates-módszer Én akkor már hetek óta nem hordtam a szemüveget, utcán sem, óvodába menet sem  - néha nem találtam a gyerekeimet az udvaron, de mindegy :-))) -,  ide azonban kivételesen kontaktlencsében érkezem, szeretném látni, mit látnak a lányok a táblán és mit nem. Rögtön a legelején rámnéz és megjegyzi: "De anyukának sem jó a szeme, ugye?" Hebegek, hogy "neeem, kontaktlencsét hordok, 11 éves koromban kaptam szemüveget." "Hát akkor nem sikerült ezt jól kikezelni" válaszolja, a bal szememmel kifelé nézek és a fejemet is a szemprobléma miatt ferdén tartom...sőt, mint a következő 2 órában kiderül, ha mosolygok, a szám bal szeglete is arra torzul amerre elnéz a bal szem...sose tűnt fel, családomnak sem, férjemnek sem, de a szakember rögtön kiszúrta. (Megjegyszem szemorvos sosem, hiszen nem globálisan vizsgálják az embert, csak a szemébe kukucskálnak szigorúan...) A következő két óra, amit a lányokra fordít, véglegesen megszilárdítja bennünk az érzést, hogy végre megtaláltuk a helyes utat az elmúlt hónapok gyötrődései után. Csenge az első, a feladata az lenne, hogy gondoljon egy fekete dologra - a lényeg, hogy a gyerek valamiféle kapcsolatban legyen a tárggyal, így könnyebben el tudja képzelni. Hát, nálunk nincs sok fekete otthon, de csak eszébe jut valami: egy fekete plüss párduc. Nagyon jó, akkor csukd be a szemed Csenge, el tudod képzelni ezt a párducot, látod magad előtt? Igen. Nyisd ki a szemed, el tudod képzelni, ide a falra is? Igen. A plafonra is? Igen. És a táblára, ahol a jelek vannak? Igen. Szuper, ezzel megvolnánk, ezután jött az első döbbenet. Ismét el kellett képzelnie a fekete párducot, nyitott szemmel, de az egyik szemét takarja le. Letakarta az egyik szemét, ment a dolog. Letakarta a jó szemét és a tompánlátó szemmel nem ment. Na most akkor hogy is van ez? Miért nem tudja a tompánlátó szemmel ELKÉPZELNI az adott dolgott? Csak a "jó" szemével? Hiszen nem konkrét látásról beszélünk, csupán képzeletről...És itt jön az alapgondolat, ami Bateshez kötődik: mert az agyban dől el a látás 90 százaléka...és ezt a blokkot az agynál kell kezelni, nem a szemnél...és a szemorvosok 99 százaléka csak ezzel a maradék 10 százalékkal, kizárólag a szemmel foglalkozik és lencséket pakol az ember orrára. Ami ezután következett, tényleg döbbenetes volt. "Csenge mit látsz a táblán?" A tábla feléig jutott el tompán látó szemmel, utána semmi. És jött a "fekete párducos módszer": nem baj, ha nem látod, csukd be a szemed és képzelj erre a jelre egy fekete párducot. Minek látod? És Csenge CSUKOTT SZEMMEL megmondja a helyes választ. Férjemmel egymásra nézünk. Menjünk egy sorral lejjebb: nézz rá, nem baj, ha nem látod, csukd be a szemed és képzeld rá a fekete párducot, akkor ez szerinted mi? És Csenge csukott szemmel megmondja a helyes választ. És ötször egymás után megmondja a helyes választ, míg eljutunk a legutolsó, legapróbb sorig. Csukott szemmel. Mi minden egyes sornál egymásra nézünk férjemmel hitetlenkedve és nem értjük, egyszerűen NEM ÉRTJÜK, mi történik. Majd Ajsa következik. Neki másik módszer jön be inkább, így azt sajátítja el, könnyebben is reagál a szituációra természetéből fakadóan. Ő is csak a közepéig látja a tompán látó szemmel, vagy egy sorral lejjebb. A frissen tanult módszerrel végigolvassa a táblát a legapróbb betűig. Zavartan kacarászva hitetlenkedünk férjemmel. Hanga már kacifántosabb eset, neki elvileg cilinderes korrekcióra lenne szüksége, ráadásul korából adódóan még nem elég megbízhatóak a válaszai. 🙂 Két órát töltünk Vén Péternél, több gyakorlatot megtanít, amiket naponta kellene végeznünk, másfél hónap múlva vár minket vissza. Na és ugyebár a lényeg: hajlandóak vagyunk-e belemenni abba, hogy levegyük a szemüveget Csengéről, mert igazából javulás csak így érhető el. Igen, 2 nappal ezelőtt le is vettük, szemtapasszal mi legyen? Az sem kell, csupán az egyik típusú feladat gyakorlása közben takarja le magának a gyerek a jó szemét és a tompán látót trenírozza. Ott, ahol a "modern orvostudomány" széttárja a kezét és hét éves kor után már szinte semmit sem tud tenni a tompalátás ellen, egy 100 éves módszer épp az ellenkezőjét állítja. Bárki, bármilyen korban elsajátíthatja a technikát és ha képes alkalmazni a mindennapok során, csodákra lehet képes. Újabb kontroll Mondanom sem kell, Csenge eszméletlenül felszabadult, ismét "régi arcával" érkezik az óvodába, újra vidám, jókedvű. A gyakorlatokat minden nap szigorúan elvégezzük, érthető módon probléma csak Csenge hozzáállásával volt, mikor hívtam őket a közös edzésre: a legtöbb negatív élmény neki adatott a szemmel kapcsolatban, így nehezebben fogadta el a rendszeres foglalkozásokat, mint testvérei. Elmagyaráztam, hogy olyan nincs, hogy szemüveg, szemtapasz nincs és a feladatokat sem hajlandó csinálni. Ha nem működik együtt, felveheti ismét a a szemüveget, válasszon, melyiket szeretné. Óvoda után heti egyszer akupunktúra, szemmasszázs, melyet Eőry Ajándok rendelőjében tanultunk (hőkamerával kimutatható módon növeli a szem vérellátottságát), naponta Bates-Vén Péter gyakorlatok. Közeledett a kontroll időpontja a Rókus Kórházban. Hezitáltunk férjemmel, mi lenne a jó megoldás: mi is kíváncsiak vagyunk, mit mutat ki egy "hagyományos" szemorvos vizsgálata, javult-e a látás, de mégsem szeretnék rögtön azzal nyitni: "Jó napot kívánok, ijesztő intelmei ellenére nem hallgattunk Önre, levettük a szemüveget és a szemtapaszt...na és akkor most kérem nézze meg, mennyit lát a gyerek." Ez így azért nem tűnt kellemes belépőnek...na jó, akkor megbeszéljük Csengével, bemegy szemüvegben, mintha hordaná, aztán lát, amit lát azon a táblán, hazajövünk és folytatjuk a szemgyakorlatokat. Csenge szemének javulása nagyon jól haladt a másfél hónap során: mikor elkezdtük, rosszabb szemmel már a harmadik sornál bizonytalankodni kezdett, nem látta...másfél hónap elteltével ugyanez a bizonytalanság a HATODIK sornál kezdődött el (a tábla összesen nyolc sorból áll és a maradék kettőt csukott szemmel mondta meg). Férjem, aki hitetlenkedve nézte végig az egyik látástábla-olvasó gyakorlatunkat, kíváncsi lett valamire. Kiültette Csengét 10 méterre a táblától (a gyakorlatot 5 méterről kell végezni). A távolság irreális, egy jó szemű ember is csak fekete pontként látja az utolsó sort, kizárt, hogy bárki meg tudja mondani, milyen jelek szerepelnek ott. "Nem baj Csenge, ha nem látod, senki sem látná" - kezdtem - "csukd be a szemed és képzeld oda a fekete párducot" És megmondta, mire mutattam! Ok, nézzünk még egyet, ez lehet véletlen is...és megint helyes a válasz!!! Röviden a jelenség lényege: a látás 90 százalékban az agyban dől el. Ha a szem akár fél másodperc erejéig is, de látott egy adott képet, azt már az agy felfogta...és onnan már csak elő kell hívni az információt. De ezt görcsös bámulással, "akarom látni" hozzáállással nem lehet. Ajsát kérdeztem egyszer, mégis mit lát csukott szemmel, amikor előhívja az agyából a képet. Nála ugyanis más technika jött be, ő csukott szemmel elképzeli, hogy az adott jel mozog. Nyitott szemmel már nem látja az x-edik sort, "csukd be a szemed és képzeld el, hogy mozog"...egyszercsak boldog mosolyra húzódik  a szája, "látom már, nagyon mozog...és rózsaszín", kiált fel boldogan, majd megjelenik neki csukott szemmel a jel nagyobb méretben. Ha már mosolyog, tudom, hogy a helyes választ fogja adni. Vele egyszerűbben ment a dolog. És ez az a jelenség, ami nekünk, felnőtteknek teljesen hihetetlen. Épp ezért utasítottam el, mikor legelső alkalommal belefutottam a cikkekbe. Korlátolt felnőttként nem értem, de a gyereknek ez még egyértelmű: "persze, mozog a betű, a Kinder figura, mi ebben a fura, anya?" Én meg csak pislogok. Egyszóval ott tartottunk, hogy Csenge eljut a táblán nyitott szemmel a hatodik sorig. "Akkor most rakd már fel légyszíves a szemüveged...így kéne majd elolvasnod a doktornéninél a táblát." És nem látja a MÁSODIK sort...szemüvegben! Vedd le a szemüveged" És látja a hatodik sorig a nyolcból! Na jó, ez egyértelmű: lemondom a kontrollt, szemüvegben végképp nincs értelme visszamenni...lefejeli a gyerek az ajtófélfát. 🙂 De akkor is kellene találni egy szemorvost, hogy hivatalosan ia hallhassuk, milyen fejlődés történt. Másfél hét múlva ismét Vén Péternél vagyunk, eltelt a másfél hónap első találkozásunk óta, nézi, vizsgálja Csenge szemét, jegyzetel, majd jön Ajsa és kibukik belőle a csodálkozó kérdés: "Mit csináltak ezekkel a gyerekekkel?" "Minden nap végeztük a gyakorlatokat." Következik a látástábla: Ajsa a tompán látó szemmel az utolsó sorig elolvas mindent, Vén Péter gyakorlatilag gyógyultnak titulálja. Csenge szemével súlyosabb problémák voltak, ám így is a tábla fele helyett a tábla utolsó előtti soráig látja a jeleket. A javulás még őt magát is szemmel láthatóan meglepte. Egyetért azzal, hogy orvoshoz szeretnénk vinni kontrollra a lányokat, be is ajánl minket valakihez, aki azon kevesek közé tartozik a szemorvosok táborán belül, aki nem ellenzi, sőt tanítja is a Bates-módszert. Egy héttel később már a Repülőorvosi Központban várakozunk, kedves, mosolygós doktornéni fogadja a lányokat, a vizsgálat merőben eltér attól, amivel ezidáig találkozhattunk. Van itt háromdimenziós ábra, kötél csomókkal, majd a legvégén a látástábla, de az is kint az udvaron, nem pedig a stresszforrást jelentő rendelőben. A szemész jegyzetel, helyesel, bólogat, ismét jegyzetel...majd a vizsgálat végén, mint szemorvos arra biztat, folytassuk a gyakorlatokat, nincs szükség szemüvegre és készüljünk fel az iskolakezdésre. A legtöbb gyerek ugyanis iskolás korában kap szemüveget és ennek semmi köze a sok olvasáshoz, a lecke feletti görnyedéshez, a rossz megvilágításhoz, vagy a szülőktől örökölt szemproblémákhoz. A látás romlását ugyanis minden esetben stressz váltja ki, melynek hatására helytelen nézési szokás alakul ki (például iskolában a tábla egész napos stresszes bámulása) és már írják is fel szerencsétlen gyereknek a szemüveget. Vén Péter is erre készített fel mindket: az iskolakezdéssel várható majd látásromlás, a feladat csupán annyi lesz, hogy ezt egy természetes jelenségnek fogjuk fel, nem szabad bepánikolni, és a feladatokat gyakrabban kell végezni. Ha ezt észben tartjuk, nem lesz gond. Áthatolhatatlan fal Rengetegen kipróbálták már a módszert, ám az első balsikernél feladták: hiába látott a gyerek már az utolsó padból mindent tisztán, mikor korábban az elsőből sem ment (az iskolában már képes volt alkalmazni a helyes látástechnikát). Majd anyuka elviszi a gyereket a szemorvoshoz, fehér köpeny, rendelő, mit látsz a táblán? És nem lát...anyuka bepánikol, hagyjuk a Bates-módszert, nem jó ez semmire, kérem doktor úr, írja fel azt a szemüveget, akkor legalább nyugodtan alszom. Saját magam tapasztaltam, hogy Csenge (aki stresszelősebb típus, mint ikertestvére és a feladatok elsajátítása is épp ezért nehezebben megy), aki már az utolsó két sor kivételével végigolvasta itthon a táblát a rosszabb szemével, rosszabbul teljesített, csak mert tokaji nagyi is nálunk volt és életében először más előtt kellett végigcsinálnia a feladatot. Hazánkban nagyon kevés olyan szemorvos van, aki elfogadja a Bates-módszert, tanítja azt és elveti a szemüveget. Egyrészt nem ismerik, így hevesen tiltakoznak ellene, másrészről mennyi ideje is van egy átlag szemorvosnak a páciensre? 15 perc és jöhet a következő...15 perc alatt kiderült, ki meddig látja a táblát, "4. sor, az azt jelent ennyi dioptria, tessék felírtam a szemüveget, mehet kiváltani!" Bates-módszer tanítása másfél órán keresztül? Ugyan már, annyi idő nincs. Hogy arról már nem is beszéljek, mennyit költ az ember méregdrága keretekre, szemüveglencsékre, kontaktlencsékre, kontaktlencseápoló folyadékokra és szemműtétekre. Ez a bevételkiesés bizony nem lenne érdeke a "szemiparnak"...