Boldog Új Évet!

Kategória:Gondolatok az egészségről-blog, Látásunk titkai-blog
Szerző:admin

Boldog Új Évet! Ezzel a jókívánsággal köszöntjük egymást így az év vége felé.

Érdekes, mennyire a boldogság, egészség bűvöletébe tudunk kerülni, annyira, hogy egészen boldogtalanná és beteggé tudjuk tenni magunkat miatta.

Mostanában James Hollis: Az élet második fele című könyvét olvasom, mert magam is átkerülök az életem második felébe és kíváncsi vagyok, mit érdemes ebből tanulnom, megélnem. Ő azt írja, a szenvedéseink utat mutatnak, a lelkünk ezeken keresztül jelez nekünk. Énünk szeretné élni a társadalom által ránk testált szerepeket, a túléléshez, elfogadáshoz megtanult reakcióinkat, miközben lelkünk arra vágyik, hogy megnyilvánuljon belőle valami új, valami más. Lelkünk a nagyobb egységgel van kapcsolatba, mely érinti az életünket, létrehozza álmaink világát, betegségeinket és megpróbáltatásainkat.

Minden általam ismert példakép útjában az a közös, hogy elfogadta a szenvedést, a nehezet, a homályt. Látom én is, hogy milyen sokféle módon igyekszünk elkerülni azt, hogy érezzük a félelmet, fájdalmat, izoláltságot, hogy merjünk igazán magunkkal lenni.

Izgat az, milyen közös dolgaink vannak bizonyos betegségek, állapotok mögött, főleg olyanok mögött ami mindenkit érint. Ilyen az öregszeműség problémája, az időskori olvasási nehézség. Ez nem egyéni, hanem kollektív történet, mert a 40-50-es generációt utoléri ez az állapot. Akárcsak testünk egyéb öregedési jelei: őszülő haj, ráncok, változó test.

Az életünk második felében van egy közös árny, ami mindannyiunkhoz egyre jobban közelít: a halál, az elmúlás. Akármilyen bőségben, egészségben vagy szegénységben, nélkülözésben élünk, ez, akárcsak a születés, mindannyiunkkal megtörténik. És mindannyiunkban van egy rész, az énünk, amelyik retteg ettől. Ez engem minden alkalommal meglep, mert átéltem már a meghalás élményét és tudom, hogy az milyen és mennyire nem félelmetes. De mégis, bennem is megvan a rettegés a haláltól, a félelem a veszteségtől, a szenvedéstől, a fájdalomtól. Miközben számtalan alkalommal győzöm le ezt a félelmet, megyek át a fájdalmon, mégis elcsípem a jeleit. A szomatodráma játékokban az egyik legnagyszerűbb élményem az, amikor megjelenik egy erős félelem a játékban. Az ezen való “átjutás” az által lehetséges, hogy megengedjük magunknak azt, hogy érezzük a fájdalmat.  És a döbbenet az, hogy minél jobban “mertünk” félni, annál katartikusabb az átjutás rajta. Mert át lehet jutni és ott valami egészen más van. Lehet, hogy ezért kínál meg bennünket bölcs lelkünk a félelem különböző típusaival? Nem tudom, de azt igen, hogy nem kell elmenekülni előle. Csakhogy annyira ösztönösen, öntudatlanul menekülünk el, hogy tudatosság kell ahhoz, hogy merjünk félni, hogy vállaljuk önmagunk társaságát akkor, amikor félünk. Hogy olyankor ne meneküljünk el valami másba. Nagy érték, ha a félelmeinken túl merünk önmagunkká válni, ha merünk szembenézni azzal, hogy mások emiatt “ferde szemmel néznek”majd ránk.

Életünk második fele még inkább hív bennünket arra, hogy azon túl, hogy megfeleltünk a társadalmi elvárásoknak, gyereket neveltünk, házat építettünk és adót fizettünk, megvalósítsuk azt is, ami miatt megszülettünk. Hogy kibontakoztassuk egyéni képességeinket,, a saját egyéni módunkon jelenjünk meg, szóljunk és alkossunk.

Ehhez kívánok hát erőt, bátorságot, a félelmek segítő iránymutatását magamnak és másoknak is az Új Évben!

 

BÚÉK!

BÚÉK!

 

 

Leave a Reply

Kérem, adja meg az alábbi művelet eredményét! *