Gondolatok a vízivásról

Kategória:Gondolatok az egészségről-blog
Szerző:admin

Ennek az írásnak a szerzője Wlacsil Zoltán. Elolvasásra ajánlom, mert olyan szemlélettel íródott, amivel nem minden nap találkozunk…

“A vizek mozgatásáért először a gyomor felel, melyet így a Folyadékok Tengere néven is neveznek. Ez annyi folyadékot ad tovább az emésztésnek, amennyire annak szüksége van.
A többit továbbítja a belekbe. Ez a víz amit az emésztés felhasznál sejt szinten, azonban már szűrt és a desztillált vízhez hasonló. A benne lévő tápanyagokat már a Vér adja hozzá.
Az egész keringésből a Vese távolítja el a felesleges és megfáradt vizet. A Vese egy nap 1,5 l folyadékot képes kiszűrni.
A vizek másik útja az emésztés után a Tüdő. A Tüdő lefelé vezeti a vizeket kívül a bőr alatt. Mintegy párásítja a belső szerveket. Ennek a megrekedése okozza a vizek pangását a felsőtesten.
Három helyen állhatnak meg a vizek: A Lépben(emésztésben), a felsőtesten, a lábakban.
A megállt vizek hihetetlen sok mérget tudnak magukban tartani, melyek így folyamatos mérgezési tüneteket hoznak létre.
Ha az Emésztés a Lép funkciókör hibás akkor a lábon, hason számíthatunk zsíros nehéz felgyülemlésre. Ez olyan, amit narancsbőrnek szoktunk hívni. Ez az ujjnyomatot nyomás után nem tartja meg.
Még nehezebb és már a Belső Hideg hozza létre az ugyancsak a lábban felhalmozódó vizet, mely már nyomás után az ujjnyomot tartja. Ez szélsőséges Hideg Vese és Lép esetén jön létre. Ha eléri a Szívet, erős szorongásérzet és Szív tünetek is társulnak hozzá, pl szorongás érzet, hideg érzet, nehézség érzet, depresszió stb.
A harmadik esetben a párásítás szenved zavart. Ilyenkor felső testi, arci ödéma alakul ki. Ilyenkor a víz lefelé nem talál utat. Ha ez eléri a Tüdőt, vagy a Szívet, akkor a pára kicsapódhat és a folyadék láthatóvá válik un. pangásos szívelégtelenséget, tüdő vizenyőt okozva.
Az egész rendszert úgy kell elképzelnünk, mintha a kismedencei terület egy üst volna, melyben forr a víz és csövek vezetik a meleg vizet az egész testben. Ugyanakkor gőz keletkezik, mely felszáll és lecsapódva újra az üstbe kerül.
A rendszert tehát a Veséken keresztül a hormonháztartás tartja melegen és a Tüdő hűti le.
Érzékeny és dialektikus egyensúly áll tehát fenn.
Ha a Tűz elég, akkor a víz keringésben marad. Ha kevés akkor a víz pangani kezd. Károsítva a belső szerveket.
Ha a víz túl sok, elárasztja a rendszert, eloltja a Tüzet, ha kevés, akkor a rendszer túlmelegszik.
Ez egy nagyon kivonatos leírása ennek a folyamatnak, de ebből már érthető, hogy bevihető víz mennyisége a belső állapottól függ.
Sajnos itt nyugaton ezt nem veszik figyelembe és tönkre teszik az egyensúlyt. Fontos a víz ivása, de csak akkor , ha szomjasak vagyunk.
Fontos, hogy szomjasak legyünk. Ezt a Vesénk, Tüdőnk és Lépünk rendben tartásával érhetjük el. Ha a vizet nem kívánjuk, biztosak lehetünk abban, hogy belsőnk, vagy hideg, vagy , a Nedvesség más okból felszaporodott. Ha ez az állapot sokáig áll fenn, akkor a víz besűrűsödik és Nyálkává válik, mely a Qi egy számunkra szinte teljesen halott megnyilvánulása és rengeteg veszélyt hordoz.
Tehát a vízivás fontos dolog, azonban ne felejtsük el, hogy, ha szervezetünk nem bírja a vizeket mozgatni, akkor a víz mérgezést is okozhat. Ennek heveny formája is van, mely az elektrolit háztartás felhígulása miatt fordulhat elő hirtelen nagy mennyiségű víz fogyasztása után.
Fontos dolog még, hogy ügyeljünk arra, hogy az emésztés lassú égés. A HKO, mint parázst képzeli el, mely a Hideget és a Nedvességet nehezen tűri el. Ezért van az, hogy nyáron a sok hideg vízivástól feldagadhat a hasunk.
Tehát fontos használnunk testünk jelzéseit. Mindenesetre ha a napi folyadékbevitel másfél litert alá esik, az nem jelent jót. Ám a szomjúság érzés hiánya ellenére bevitt plusz víz is nagy gondokat okozhat. Nagyon fontos tehát a belső egyensúly fenntartása, melyeket a következő módokon segíthetünk betegség hiánya esetén:
-Legalább másfél liter, legalább testmeleg víz fogyasztása naponta.
-A víz főzött legyen (legalább fél óráig), így az lágyabbá és meleggé válik és így segíti a biológiai folyamatokat és nem hűt le bennünket.

– A vízhajtók és erős vízhajtó hatású növények szedésének elhagyása betegség hiányában, mert ez az egyik legnagyobb ellenségünk.
Fogyókúra esetén a víz legyen jó meleg, mert akkor ezzel támogatjuk az emésztés folyamatát, mely nem csak építésből, hanem lebontásból is áll. A hideg vizet az emésztésnek fel kell melegítenie, így a Lép munkája tökéletlenné válik és sem az építés, sem a salaktalanítás nem kap elég energiát.
-Nem jó dolog továbbá evés közben, vagy azt követően fél órán belül inni, mert ez is akadályozza a felszívódást. ( Ez régen bevett fogyókúrás szokás volt, ám ilyenkor a szervezet elegendő Vért sem tud termelni és ez korai öregedési tünetekhez, betegséghez vezethet.
-Ne igyunk ásványvizet. Bár ez most divat, de nagyon nagy hiba. A sókkal telített víz már kevésbbé aktív biológiailag, így az az emésztésnek megszűrnie még nagyobb munkába kerül. A Legideálisabb a meleg főzött forrásvíz, vagy tea (óvakodjunk a ma divatos gyümölcsteák mesterséges íz és színező anyagaitól!!!!)
– Mozogjunk minden nap egy kicsit az izzadásért. Csak kicsit izzadjunk meg és aztán óvakodjunk a széltől, hidegtől!!!! Ezzel támogatjuk a Tüdő funkciókörben rekedt ,elfáradt víz kiürítését! Nem szabad azonban nagyon megizzadnunk, mert a Tüdő érzékeny a szárazságra és a legkülönfélébb tüneteket produkálhatja a testünk a Yin energiák túlzott elvesztésére. A taoista mesterek az életkort nem években, hanem a szívdobbanások számában mérik. Ezért is veszélyesek ezek a szívet túlterhelő aerob gyakorlatok, melyeket ma használunk. Fonda, aki az aerobick feltalálója, maga is szívrohamot kapott és csak aztán vett vissza a tempóból. Az ilyen edzések 40 év felett már komoly károsodást okoznak, melyek idő előtti öregedéshez és más furcsa egészségügyi problémákhoz vezetnek.
Tudom, hogy sok állításom szemben áll a mai tudományos ismeretekkel és gazdasági érdekekkel ( nagy biznisz a víz eladása), ám a sok száz év folyamatos tapasztalata és az életfolyamatok folyamatos megfigyelése, (melyeket egy halottat boncolva nem láthatunk), juttatta el a taoistákat oda, hogy ezeket a szabályokat betartva igyekszenek vízháztartásukat egyensúlyba tartani.

A Taoizmus útja tehát az arany középútra és a testünk jelzéseire való odafigyelésre int bennünket a víz ivás terén is.
SiHing Hou”

Leave a Reply

Kérem, adja meg az alábbi művelet eredményét! *