Hogy kerül a csizma az asztalra?

Kategória:Gondolatok az egészségről-blog
Szerző:admin
Egy teljes cikket idézek a http://www.komment.hu/tartalom/20130226-legalabb-ne-arts-jaksity-gyorgy-publicisztikaja.html oldalról.
A szerző elemzi a placebo hatást az egészségügy illetve a gazdaság területén. érdemes elolvasni.
Íme a cikk:

Legalább ne árts!

A gyógyuláshoz sokszor elég a placebohatás, sőt sokszor éppen a gyógyító szándékú kéz árt. Ha a politikusok nem próbálnának intenzíven beavatkozni a gazdaság ügyeibe, Magyarország is jobban járt volna. Jaksity György írása.

Influenzásan fekszem itthon, mindenki azt tanácsolja, hogy menjek orvoshoz. Nem hallgatok rájuk, mert nem szeretnék másokat is megfertőzni, vagy egyéb fertőzéseket összeszedni. Az orvos bizonyára antibiotikumot írna fel a kötelező kérdezz-felelek, toroknézegetés, mellkaskopogtatás és szívhanghallgatás után. Ezt nyilván nem venném be, mert az influenzát vírus okozza, az antibiotikum pedig, ahogyan annak neve is mondja, bakteriális fertőzésekre van kitalálva. Ha pedig bakteriális fertőzés áldozata lennék, akkor a torok nyálkahártyájáról vett minta (régebben egy-két hetes) kitenyésztése után lehetne felelősen dönteni, hogy az adott baktériumra mely antibiotikum a leghatásosabb, illetve, hogy az ország nyomorú pénzügyi helyzetét is figyelembe véve melyik a legköltséghatékonyabb (generikus vagy az originális gyógyszer).

Mindezek ellenére tömegesen mennek a betegek az orvoshoz, és kapják, illetve szedik a problémájukra teljesen alkalmatlan gyógyszert. Kinek jó ez? Nyilván az orvosnak, hiszen az influenzás, meghűléses, képzelt és hasonló enyhe esetekben a “társalkodónői” funkción túl nem sokat tud felmutatni, hacsak nincs szükség szakorvosi vizsgálatra, hiszen akkor valakinek alá kell írni az ápolónő által megírt beutalót. Jó a gyógyszergyártóknak, hiszen egy influenzajárvány hozza a nyereségük tetemes részét minden évben. Furcsa módon a fent leírtak ellenére jó a betegnek. Egyrészt az antibiotikum megvédheti a szövődmények kialakulásától, de magát az influenzát is gyógyíthatja. Mindjárt megértjük, miért.

Szívügyünk a műtét

Az ötvenes években egy fiatal kardiológus, Leonard Cobb érdekes ötlettel állt elő. Az akkoriban már két évtizede rutinszerűen műtéti eljárással kezelt, a szívizomzat vérellátási problémájából fakadó, mellkasi fájdalommal járó (angina pectoris) tünetegyüttest mutató betegeit két csoportra osztotta. Az egyik csoportba sorolt pácienseken elvégezte az 1939-ben Davide Fieschi olasz sebész által kifejlesztett szívkoszorúér-műtétet, a másik csoportban csak a bemetszést csinálta meg, de az artériákhoz nem nyúlt hozzá. A következő hónapokban a betegek mindkét csoportban hasonló javulásról adtak tanúságot. Cobb és szerzőtársai 1959 májusában számoltak be a szakmát felrázó eredményeikről a New England Medical Journalban.

A kilencvenes években J. B. Moseley ortopéd sebész újabb kísérlettel örvendeztette meg a tudományos közvéleményt, amikor hasonló placeboműtétet végzett osteoarthritises betegein. Az egyik csoportban elvégezte a páciens térdén az artroszkópos beavatkozást, a többi betegnél csak a bemetszéseket csinálta meg. Az eredmény Cobb megfigyeléséhez hasonlóan ugyanaz volt. A betegek, függetlenül attól, hogy valóban elvégezték a műtétet, vagy csak azt hitték, hogy elvégezték, ugyanúgy számoltak be állapotuk javulásáról a “műtétet” követő hónapokban. Moseley és szerzőtársai 2002-ben számoltak be kísérleteik eredményéről a New England Medical Journalban, és érthető módon óriási vihart kavartak, hiszen ezek a térdműtétek az Egyesült Államokban évi 1 milliárd dollárt hoztak akkoriban az egészségügyi iparnak, viszont a cikk alapján világossá vált, hogy a hatásuk placebo jellegű, hiszen alapvetően a szervezet öngyógyító mechanizmusaira építenek (ahogyan egyébként kisebb-nagyobb mértékben minden gyógymód).

Tetszési index

A placebo szó a latin placere (tetszeni fogok) kifejezésből származik, és bár a 18. századtól szerepel az egészségügyi írásokban, komolyabb érdeklődésre Henry Beecher amerikai orvos, The Powerful Placebo című könyvének 1955-ös megjelenése és az az által kiváltott vita után tett szert az orvosi és kutatói szakmákban. Beecher a második világháborúban aneszteziológusként dolgozott a fronton, és miután kifogytak a morfiumból, asszisztense sima sóoldatot adott a sérült katonáknak, akiknek ezzel is lényegesen csökkent a fájdalomérzetük. Sok vitát kavart az elmúlt évtizedekben a placebohatás, de az jól látszik, hogy az alkalmazott terápiák és beavatkozások sikere nagymértékben függ a szervezet és a páciens öngyógyító képességétől, hiszen kisebb vagy nagyobb mértékben mindegyik ezekre is alapoz.

A placebohatás ma már bizonyíthatóan nem “csak” pszichikai alapon működik, hanem bonyolult pszichikai, vegyi és fizikai folyamatok eredménye. A placebohatás sikere részben a saját hitünkön múlik, elhisszük, bízunk benne, hogy az adott gyógyszer, műtét, terápia sikeres lesz, és ez nagymértékben befolyásolja, hogy sikeres legyen. A másik tényező viszont a kondicionálás. Egy egyszerű problémán szemléltetve, ha fájdalmaink vannak, mondjuk egy műtét után, és megszoktuk, hogy naponta háromszor hozzák a fájdalomcsillapítót, már az a tény, hogy nemsokára megkapjuk a gyógyszert, vagy  meglátjuk a nővért közeledni a folyosón, csökkenti a fájdalomérzetet. Ennek magyarázata, hogy a várakozás során a neurotransmitterek és hormonok termelése, működése megváltozik, dopamin vagy endorfin szabadul fel, és ezáltal megelőlegezi a későbbi gyógyszer vagy egyéb beavatkozás hatását.

Olvass a számról

Nos, némi képzelőerővel és valamennyi közgazdasági ismerettel könnyen átevezhetünk a jelen gazdasági problémái felé, hiszen analógiák sora kínálja magát. A gazdaságpolitika sikere is két tényezőn múlik: a jó helyzetelemzés alapján megtett megfelelő lépéseken és a gazdasági szereplők együttműködésén és hitén. Vagyis itt is tetten érhető, hogy vannak gyógyszerek és beavatkozások tisztán “fiziológiai”, esetünkben közgazdasági hatással, és van a placebohatás, miszerint a piaci szereplők elhiszik, hogy a lépések tényleg hatnak, és akkor tényleg hatnak. Egy egyszerű példával szemléltetve a központi banki kamatcsökkentések hatására csökken a finanszírozás költsége, nő a likviditás, emelkednek a befektetési eszközök árfolyamai, vonzóbbá válnak a vállalati beruházások, lassul a gazdasági visszaesés, vagy erősödik a növekedés. De ez a mechanizmus még be sem indul, és már a kamatcsökkentés bejelentésére, vagy csak az ez irányú várakozás miatt a folyamatok beindulnak (pl. emelkednek a részvényárfolyamok). Egyszerre működik a bizalom, hit a gazdaságpolitikai lépések sikerében és a kondicionálás.

A nyilvánvaló beavatkozást igénylő helyzeteken (mint pl. 2008-2009-ban a válság kitörése és elmélyülése, vagy az európai adósságkrízis 2010-11-ben) túl azonban sokszor a placebohatás erősebb, mint maga a beavatkozás hatása. Tulajdonképpen ezt hívjuk verbális intervenciónak, vagyis amikor semmilyen lépés nem történik, csak a jegybank vagy a kormány bejelentéseire reagál a piac. Ennek legszebb példáját Mario Draghi tavaly nyári beszéde szolgáltatja, amikor elég volt annyit mondania, hogy bármit megtesz az euró megmentéséért, és “higgyék el, hogy az elég lesz”. Bejelentésére a piacok robusztus eufóriával reagáltak, miközben egy eurót sem kellett elköltenie a dél-európai országok kötvényeinek támogatására, mi több az előző évi hosszú távú refinanszírozási operációk (LTRO) keretében nyújtott hiteleket is elkezdték visszafizetni a bankok pár hónappal később.

Legutóbb a japán illetékeseknek elég volt bejelenteni, hogy gyengébb yent és magasabb inflációt szeretnének. Néhány hét alatt a japán fizetőeszköz mintegy 15%-ot gyengült a dollárhoz képest (pedig az közben maga is gyengült az euróhoz viszonyítva) és ennél is nagyobb mértékben nőttek a tokiói tőzsdei árfolyamok. Pavlov kutyájához hasonlóan a jegybankároknak elég megnyomni a csengőt, és a befektetőknek már is “összefut a nyál a szájukban”. Hát valahogy így működik a kondicionálás, persze a végén azért enni is kellett adni a kutyusnak, vagyis néha a központi banknak cselekednie is kell, mert elfogy a szavak varázsereje – most épp ilyen szakaszban van a Fed, de nem lepődnék meg, ha az ECB követné (Draghi jegybankelnök már emlegette, hogy foglalkoznak az euró árfolyamának emelkedésével).

Vizuálisabb olvasók kedvéért mindez ahhoz hasonlatos, ahogyan Hitchcock dolgozott. 1960-ban, amikor a Pszicho bemutatására készültek, az amerikai hatóságok nem akartak hozzájárulni a film vetítéséhez a híres fürdőszoba-jelenet miatt. Arra hivatkoztak, hogy az egy gyilkos, véres jelenet. Erre a mester állítólag azt mondta, hogy “amit tiltani szeretnének csak az Önök fantáziájában létezik, nem a filmen” és levetítette a jelenetet kockánként, amiből jól látszott, hogy egyetlenegy filmkocka sincs, amelyen a főszereplőnőhöz (Janet Leigh) érne a kés, vagy bármilyen sérülést szenvedne, ez csak a nézők fejében élő asszociáció, vagyis a saját magukban elfojtott kegyetlenség miatt látták véres jelenetnek.


A fürdőszoba-jelenet kockákra vágva – Mindenki azt látja bele, amit a képzelete sugall

Primum non nocere

Mindez elvezet az orvostudomány és a gazdaságpolitika egyes számú szabályához: legfőbb, hogy ne árts. Vagyis mindegy, hogy mit csinálsz, vagy mit nem, a lényeg, hogy legalább nagyobb kárt ne tegyél. Sajnos ezt a szabályt ritkán alkalmazzák, és ezért van, hogy a hiperaktív politikusok (és sokszor, bár talán ritkábban az orvosok) az egyébként sem könnyű gazdasági helyzeteket a krízisig feszítik, miközben ha egyszerűen hagynák – a szélsőségek elkerülését szolgáló kontrollok mellett – a gazdaság öngyógyító mechanizmusait működni, sokszor mindannyian jobban járnánk.

Az a gyanúm, hogy ha 2010-ben az addigra már megtett és az elkezdett intézkedések befejezése mellett a világgazdaságban amúgy is kibontakozó enyhe fellendülésben bízva, nem indul meg az Új (unortodox) Gazdaságpolitika, akkor tavaly az utolsó negyedévben nem szenvedtünk volna el közel három-, illetve az év egészében közel kétszázalékos gazdasági visszaesést, ezzel a negyedik legrosszabb teljesítményt produkálva az EU-ban és az egyik legrosszabbat a világon. Sokat segített volna, ha nem soroljuk magunkat bóvliba és nem szakad el a kockázati felárunk a kelet-közép-európai országokétól, hiszen akkor nem öt, hanem három százalék körül tudunk pénzt bevonni a dollárpiacról, ha már az IMF pénzére nem tartunk igényt (2,5-3 százalékon).

Ezt hívja a művelt görög iatrogenezisnek, vagyis szó szerint a gyógyító által okozott (negatív) hatásnak. Ennek kiváló példája az írás elején említett antibiotikumfüggőség, vagyis hogy a meggondolatlanul tömegesen felírt és fogyasztott antibiotikumok miatt baktériumok új generációi fejlődtek ki, amelyek rezisztensek a ma ismert gyógyszerek többségére, ezért egyre keményebb hatásfokú újabb antibiotikumok kifejlesztésére van szükség.


Iatros munkában. (Görög vázafestmény i. e. 280-270 körül.)

Ehhez hasonlatosak azok a gazdaságpolitikai receptek is, amelyek a laza monetáris és költségvetési politikájuk miatt csődközelbe került országok (vagyis szinte a teljes fejlett világ) számára a még lazább (monetáris) politikát írja elő a defláció és recesszió elkerülése érdekében. A probléma az, hogy egységnyi GDP-termeléshez (megmentéshez) évről évre egyre több egységnyi adósság felhalmozása szükséges, hiszen a baktériumokhoz, vagy még inkább egy szenvedélybeteghez hasonlóan a gazdaság is egyre rezisztensebb ezzel a hosszú távon iatrogenetikus gyógymóddal szemben. De mint látjuk, a megszorítás sem vezet önmagában feltétlen sikerhez. Az optimum olyan vékony jégen járást jelent, ami alapján egyértelmű, hogy a gazdaságpolitikának nem sok mozgástere van, és ha tényleg nincs jobb ötlet, akkor valóban az a legjobb, ha az iatros (gyógyító) megpihen, esetleg – ilyen esetben az adófizetők által is támogatva – a korai nyugdíjazást választja.

Jaksity György a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke.

1 Cobb LA, Thomas GI, Dillard DH, Merendino KA, Bruce RA, “An evaluation of internal-mammary-artery ligation by a double-blind technic”, NEJM 1959 May 28; 260(22):1115-18.

2 Moseley JB, O’Malley K, Petersen NJ, Menke TJ, Brody BA, Kuykendall DH, Hollingsworth JC, Ashton CM, Wray NP, “A controlled trial of arthroscopic surgery for osteoarthritis of the knee”, NEJM 2002 Jul 11; 347(2):81-8.

Leave a Reply

Kérem, adja meg az alábbi művelet eredményét! *