Szeretek eljátszani gondolatokkal, és a látással kapcsolatban remekül lehet megmutatni egész világunk illuzórikus jellegét.

Mesélek néhány érdekes saját tapasztalatot.

Nemrég egy olyan vicces múzeumban jártam Koppenhágában, ahol mindenféle furaságokat mutattak be. Volt egy érdekes szoba ott, amit hordónak eveztek el. Olyasmi volt, mint a vidámparkban a forgó hordó, csak ez nem forgott. A szoba falára körben rávetítették a forgó hordó képét és középen egy kis pallón kellett átmenni. Amikor beléptem a szobába, meglepett, mennyire elkezdtem szédülni, és bele kellett kapaszkodnom a palló korlátjába, mert úgy éreztem, elesek.Átvergődtem a pallón aztán elgondolkoztam, mi is történik, hiszen tudtam, láttam az elején , hogy a szoba áll, csak vetítik a forgást, mégis teljesen megtévesztő volt. Elkezdtem ide-oda járkálni a pallón, mondogatva magamban, hogy nem forog a szoba, csak illúzió amit látok. Egyre jobban sikerült egyenesen haladnom, de a szememmel nem tudtam visszaállítani az illúziót, folyamatosan azt a jelet küldte nekem, hogy forog a szoba körülöttem.

Meglepő és nagyon érdekes tapasztalat volt ez számomra arról, milyen gyorsan alkotja meg agyunk az illúziót a képekből, és hogy ez milyen nehezen írható felül.

Az, amit látunk vagy látni vélünk, körülbelül ugyanilyen arányban illúzió. A szemünk gömb alakja miatt széles látószögben tud információkat befogadni a környezetünkből, a szemek állása miatt pedig néhány méteren keresztül térben is tud mélységet érzékeltetni velünk (vagy létrehozni? ) A környezetünkben azonban rengeteg az információ, a foton, a szem nem tudja mindegyiket befogadni, csak töredékét. Folyamatos pásztázással, szakkádikus mozgással frissíti állandóan ezeket az apró kép-töredékeket és juttatja el a látókéregbe és az agy számos más területére, ahol más és más funkciók kötődnek a látáshoz. Az agy kicsomagolja és párosítja ezeket a jeleket a korábban megtanult képekhez, információkhoz. Így minimális információ alapján is képet képez, de ez a kép nem biztos, hogy az, ami valójában „odakint” van. Ez a kép inkább jellemző ránk, a mi kialakult sémáinkra, mintsem a külső „valóságra”.

Az agyunk ráadásul hihetetlenül igyekszik racionalizálni. Tegnap éjjel alvás közben vettem észre a következőt: azt álmodtam, hogy a párom  egy hanggal lereagál valamilyen eseményt, amolyan horkantásszerűen. Egy darabig ennek volt értelme, de a sokadik ismétlésnél feltűnt, hogy valami hiba lehet a mátrixban, mert periodikusan ismétlődött az élmény, és nem volt értelme, hogy ennyiszer történjen meg ugyanaz a jelenség. ( Jelenség-horkantás szünet, jelenség-horkantás-szünet…)Ekkor rájöttem, hogy valójában alszom, és a párom ütemesen horkol mellettem. Az ütemes horkolásra készített az agyam gyorsan egy értelmes képet, azt álmodtam. Meglepett, mennyire akar racionalizálni az agyam, hogy még álmomban is képes értelmet kreálni egy jelenség köré!

A legkedvesebb gondolatjátékom a látással kapcsolatban a következő: a szemünk színeket csak egy egészen kicsi részen, a látás centrumában érzékel, vagy ott érzékeli legjobban. Ehhez képes mi mindent színesnek látunk nemcsak azt, ahová éppen nézünk, ugye? Hogy lehet ez? Hát úgy, hogy az agyunk kiszínezi számunkra a világot 🙂

A magyar nyelvben számos csodálatos kifejezés van arra, milyen csodák vannak a látásunkban és mennyire összefügg a LÁTÁSMÓDUNK azzal, kik vagyunk, hogyan LÁTJUK a világot.

Elveszti a szeme világát

Egyéni látásmódja van

Nem lát a dühtől

Te hogyan látod ezt a kérdést?

Világnézeti kérdések…

Az én szempontomból….

Hogy csak néhány példát soroljak ezekből.

Szeretek kicsit kinézni a megszokott keretekből, elgondolkozni érdekes jelenségeken, és örömmel gyűjtögetem, hallgatom meg mások érdekes történeteit a látásukról. Ha van ilyenje Önnek is, írja meg nekem a szemlelek@gmail.com-ra!