Egy érdekes történetet mesélek el egy fiatalemberről, aki a színlátásán akart javítani.
Olyan szakmát szeretne választani, ahol nagyon fontos a jó színlátás. Amikor először találkoztunk, a szokásos szűrőképeket az Ishihara könyvben csak hibásan tudta elolvasni és bár további vizsgálatokkal enyhe színtévesztésűnek bizonyult, megmondtam neki, így esélytelen bekerülni a vágyott szakmába. Megtanítottam neki a látás fejlesztésének néhány elemét és bíztattam, próbálja ki, ha valóban ez a szakma a vágya.
Ezután sokáig nem hallottam róla, aztán megkeresett azzal, hogy sokat gyakorolt és nézzük meg újra a színlátását. Legnagyobb meglepetésemre és örömömre az összes létező teszten, ami a természetben használt kevert színeket alkalmazza jól teljesített. Elmesélte, hogy a tanácsomnak megfelelően elkezdte fejlesztgetni a látását és a képzeletét, és így sikerült megtanítania a szemének a korábban nehezen felismerhető színeket is.
Remélem, hamarosan leírja saját szavaival is a tapasztalatait, hogy minél többen erőt meríthessenek belőle.