Minden kurzusom során szoktam javasolni, hogy kezdd el csökkenteni szemüveged dioptriáját. De miért fontos ez és hogyan állj neki?

A szemészek és optikusok a szemüveget a vizsgálati állapothoz mérten, mindig a legrosszabb eredményhez igazítják. 

Azonban a látásunk így ehhez az “erős” szemüveghez szokik hozzá, így tanulunk meg jól látni. A természetes látásjavítás során a cél pont ellentétes ezzel: a szemet meg akarjuk tanítani újra segítség, mankó nélkül látni.

Ehhez azonban térre van szükség. Kell legyen lehetőségünk gyakorolni a jó látási szokásokat. Ha ezt az erős szemüvegben tesszük, amiben éppen tisztán látunk, akkor nem segítjük hozzá látásunkat ahhoz, hogy elkezdhessen változni.

Ezért javaslom a látásjavítás folyamata során, hogy kezdj el gyengébb szemüveget hordani vagy dioptriától függően akár szemüveg nélkül lenni.

Ez sok embernek elsőre ijesztő lehet, hisz gyakorlatilag azt javaslom, hogy engedje meg magának azt, hogy ne lásson élesen. 

A látás eleinte ezekben a helyzetekben tényleg homályos lesz. Ahogy azonban haladnak előre az emberek a látásjavítás útján, azt veszik észre, hogy egyre több ideig látnak tisztán. Ez eleinte néha csak egy-egy pillanat, egy-egy részlet. Majd ezek a pillanatok egyre hosszabb ideig tartanak. És így tovább. Így lehet eljutni fokozatosan egy erősebb szemüvegtől egy gyengébb, majd egy szemüveg nélküli létig. Fokozatosan, lépésről lépésre. 

A gyengébb szemüveg viselése kapcsán fontos persze, hogy ezt ne kritikus helyzetekben kezdd el bevezetni. Természetesen ne pl. vezetéskor próbálkozz a gyengébb szemüveggel. Helyette válassz olyan időpontot, amikor a tevékenységedben nem akadályoznak annyira a homályok. Menj el sétálni számodra ismerős helyre, vagy egy rutin feladatot próbálj meg így elvégezni. 

Hogyan csökkentsd szemüveged dioptriáját? 

Akinek közepesen erős, vagy erős szemüvege van, azoknak azt szoktam javasolni, hogy ne rögtön lerakni próbálja a szemüvegét, hanem egy gyengébbre váltson (0,25 vagy 0,5 dioptriával kevesebbre) és így haladjon a szemüveg nélküli lét felé.

A gyengébb dioptria megválasztásában azonban a legtöbb szemész és optikus nem partner, mivel félnek, hogy reklamáció esetén számon lesznek kérve, hogy “rossz” szemüveget írtak fel. Nem ismerve a módszer lényegét, számukra az az igény, hogy legyen tere a fejlődésnek, vagyis a szemüveg ne legyen a tökéletesen tiszta látáshoz állítva ijesztő és érthetetlen.

Ezért két dolgot szoktam javasolni.

Az egyik, hogy ha vannak gyengébb szemüvegeid, nézd meg, hogy azokat hordva hogyan érzed magad. Ezzel azonban vigyázni kell, mert az se jó, ha túl gyenge, vagy túl erős a váltás. 

A másik, legjobb és legszemélyreszabottabb, ha el tudsz jönni hozzám egy személyes rendelésre és együtt átbeszélve a látásod jellemzőit, megkeressük a számodra megfelelő, gyengébb dioptriát. Ezen az alkalmon tudok neked receptet is írni a megfelelő szemüveghez, így azt gond nélkül ki tudod váltani az optikákban. 

A látásjavításhoz tehát fontos, hogy hagyj teret magadnak és szemednek arra, hogy gyakoroljon, újra megtanulja a jó látási szokásokat. Ehhez fontos, hogy néha megengedd magadnak a homályos látást, az az a hely, ahonnan a gyakorlatokat végezve ki fog tudni tisztulni a kép, amit látsz. 

A szerző: dr. Ungváry Lilla


Szemész szakorvos, látástréner.

Kövess közösségi oldalaimon

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>