Annyiféle látás van, ahány ember. Ez olyan evidencia, mint ahogy nincs két egyformán gondolkodó ember. S miközben ez is igaz, számos reakciónk nagyon hasonlóan működik.  Egy leírt szó, képek, színek hasonló fogalmakat váltanak ki belőlünk, amikor kimondjuk őket. Mégis mindenkiben más és más, ahogy észreveszi, feldolgozza, értelmezi a látott világot. És ennek a feldolgozásnak sokszor nem sok köze van ahhoz, amit látunk, sokkal inkább ahhoz, amit hiszünk a világról.

Valaki szépnek látja a világot. A másik küzdelmesnek és nehéznek. A harmadik megint másmilyennek. Miközben a világ olyan, amilyen. Létezik, él, van. Ha elkezdjük lehámozni magunkról a szemellenzőket, szűklátókörűséget, feltárulhatnak az elkendőzött valóság darabjai.

Kicsit messzire szaladtam a mondandómmal. Amit ki szeretnék emelni itt és most az az, hogy használjuk a szemünket arra, hogy lássunk, merjünk kalandozni egy kicsit ebben az élményben. Aki szemüveges, tegye le egy kicsit a szemüvegét, és nézzen körül. Ismerkedjen azzal, ahogy lát. Ne ítélje el rögtön a látását, ne akarja, hogy éles legyen. Csak tapasztalja meg a dolgokat olyannak, amilyennek látszanak. Tapasztaljon ítélkezés nélkül, erőlködés nélkül.

A látás akármilyen homályos, a miénk. Egyedi és megismételhetetlen, csak ránk jellemző. Nem a szemorvos fogja megmondani, hogy jó vagy rossz. Nem a fekete-fehér táblák alapján kell besorolnunk valahová. Fontos kapcsolattartó eszközünk a látás azzal, amit külvilágnak nevezünk. A belső látás pedig ugyanilyen fontos kapocs a belső világunk felé. Minden amit az emberiség létrehozott, először belső világában létezett valakinek. Csodás eszközt használunk nap mint nap, oly természetesen, hogy el is felejtjük, micsoda varázslat történik velünk eközben.

Tanulom én is élni az életet. A nehézségeim a legnagyobb tanítóim. Hálás vagyok nekik. A kicsit homályos közeli látásom vezetett el oda, hogy elkezdjek komolyan foglalkozni a látástréninggel. Na meg persze a sok érdekes történet, amit megosztottak velem azok, akiknek a szemét vizsgáltam. Szeretek barátként, inspirációforrásként tekinteni a nehézségekre. Lehet kedves az, amit egyébként rossz látásnak, homályos látásnak, betegségnek hívunk és szemüveggel, műtéttel, cseppekkel „küzdünk a betegség ellen”. Legyen inkább az útjelzőnk, a segítőnk, a belső tanácsadónk.

Azt, hogy ki, mikor, mitől fog pontosan „meggyógyulni” sosem tudhatom. És nem is vagyok biztos abban, hogy ezt kell hajszolnom. Ez nagy változás bennem, mert korábban tökéletesség-egészség mániától szenvedtem. Rettentően zavart a betegség léte, mindenkit meg akartam gyógyítani mindenáron. Nagyon frusztráló volt, sok szenvedést okoztam vele magamnak és valószínűleg másoknak sem volt kellemes.

Ma inkább közös pillanatokat élek meg azokkal, akik hozzám fordulnak. Igyekszem megmutatni nekik közös látásunk elveit, működésének lényegét, igyekszem elvinni őket egy közös belső sétára, aminek során felfedezhetik különleges adottságaikat, képességeiket, amelyekkel akár a látásuk is megváltozhat.

A fény a látástréninggel az én életembe is egyre jobban behatol, köszönhetően a napoztatás nevű gyakorlatnak. A gyakorlati haszna mindennek az, hogy egyre bátrabban álmodok meg újabb és újabb módszereket, ötleteket.  Az egyik ilyen újszülöttem a Szemlélek CD, és készülök már a következőkkel is! A gyakorlatok hihetetlenül egyszerűek, a hatásuk mégis mély és átalakító. Fogadják szeretettel őket, és használják önmaguk és mindannyiunk javára.