Orit Kruglanski Spanyolországban élő látástréner. Jó pár éve ismerem, sok közös munkában vettünk részt, többek között egy készülő angol nyelvű könyv írásában is, ami a látásjavításról fog szólni.
Orit maga is rövidlátó. Sok látástrénernek van személyes tapasztalata a látás elromlásáról és javításáról, ezért különösen izgalmas velük beszélgetni erről.
Megkértem hát őt arra, egy online beszélgetésben mesélje el saját történetét. A beszélgetést a youtube-on meghallgathatod.
A videó alatt elolvashatod magyarul is, miről beszélgettünk.
Orit látásának története
Orit 7-8 évesen kapott szemüveget ami kezdetben -1,75 vagy 0-75 D volt . Aikor évekkel később letette akkor -8,5 D-nál tartott.
Én:Mi történt akkoriban amikor az első szemüvegét kapta?
Orit: A szüleinek akkor zajlott a drámai válása. Amikor bement az iskolába akkor mindenkinek elmesélte, mi zajlik otthon de erre ő nem emlékszik csak édesanyja elbeszéléséből tudja. Az iskolában nem voltak barátai, nagyon magányosnak érezte magát, úgy érezte, hogy bárcsak a világ egy lépéssel hátrébb menne, hogy több tere maradjon.
Én:Erre felnőttként emlékszik így vagy már akkor is ezt érezte?
Orit : Már gyerekként ezt érezte, határozottan emlékszik rá, hogy arra vágyott, több tér legyen körülötte. Gyerekkorában sokat olvasott, elmenekült a könyvek világába a valóság elől.
Én: Szemüvegben olvasott vagy anélkül?
Orit:Valószínűleg szemüvegben , ami nem volt jó ötlet, ő ma már mást tanácsol a gyerekeknek de akkor a szemész azt mondta neki, hogy állandóan hordja a szemüveget. Magányosnak érezte magát, 8 évesen a bébiszittere 6 hónapig együtt lakott velük, hozzá közel került, de mással nem volt szoros kapcsolata. Jó tanuló volt az iskolában, sosem voltak barátai, mindig más volt mint a többiek ezért egyedül érezte magát. Aztán 1 évig Kanadában élt az apjával, ahol nyomorultul érezte magát, 13 évesen aztán visszament Izraelbe. ahol szintén nyomorultul érezte magát. Akkor arra gondolt: „Ok, ha ott is és itt is nyomorultul érzem magam akkor ez nem a környezet miatt van hanem miattam.”
Elkezdett foglalkozni saját magával, hogy megváltozzon. Elkezdett nagyon figyelni arra mit gondol főleg mielőtt beszélni kezd. Aztán elkezdtek változni a dolgok, elment egy iskolába ahol sok okos gyerek volt nemcsak ő, ott már lettek barátai, 15-16 éves korában változtak meg a dolgok.
Én: Kért ehhez a változáshoz, változtatáshoz külső segítséget valakitől?
Orit:Nem volt külső segítsége, csak saját magának segített. Szemüvegének dioptriái gyorsan nőttek, és az anyukája aggódott, hogy mi lesz a lányával . Szülei nem voltak szemüvegesek. Anyukája elvitte mindenféle professzorokhoz, akik azt mondták sose vegye le a szemüveget. Annyi minden történt tizenéves korában, ezért nem nagyon érdekelte a szemüvegessége. A fiúk, a lányok, népszerűbbnek lenni, írni , ilyen dolgokon járt az esze, nem érdekelte a szemüvege. A kamaszkori drámák töltötték ki az életét. Nem érezte teljesnek magát, kereste magát az életben.
A dioptria romlásáról azt mondja, hogy akkoriban is nehéz volt a családjával és önmagával a kapcsolata. A tesztelések, megmérettetések nagyon fontosak voltak számára és nagyon stresszesnek érezte a szemészeti vizsgálatokat. Úgyhogy nem csoda, hogy egyre nagyobb dioptriákat kapott, amikor kérdezgették és ő igyekezett kitalálni, melyik a jó válasz és melyik a rossz
Én : Mit tanult az egyetemen?
Orit: Héber irodalmat, amin mindenki meg volt döbbenve mert nagyon jó volt matematikából és fizikából. Teljesen el voltak képedve, miért ezt választotta. így aztán üzleti tanulmányokat is folytatott, amit aztán soha nem használt az életében. 20 évig fordítóként dolgozott tehát az irodalomból élt. Mindenkit arra bíztat, hogy ha van valakinek valamilyen szenvedélye, akkor azt kövesse, ne a pénzzel foglalkozzon.
Egyetem alatt főleg kontaktlencsét hordott, normalizálódott akkoriban a látása -8,5 körül. Ez elég magas dioptria de azért nem vészes. Néha fájt a feje, de egyébként teljesen jól megvolt vele.
Irodalmat tanult bár nagyon jó volt matekból és fizikából. Amikor találkozik valakivel aki nagyon szeret valamit csinálni mindig arra biztatja, csinálja azt, ne törődjön a pénzzel. Ő is így választott szakmát magának, szenvedélyesen szerette az irodalmat, az írást.
-8,5-nél stabilizálódott a dioptriája.
Én:Mi volt a fordulópont amikor letette a szemüveget?
Orit: 25-35 éves koráig hátfájása volt amire az orvosok azt mondták, egész életében el fogják kísérni. De ő elment egy csontkovácshoz, aki segített meggyógyítani a hátát. közben pedig mondta neki, hogy a test meg tudja gyógyítani magát ha a blokkok oldódnak. Elgondolkodott rajta, ha ez igaz akkor miért pont a szemek lennének kivételek? Az egész test meg tud gyógyulni kivéve a szemeket?
Egy este olvasott egy könyvet amit nem akart félbehagyni, egész éjjel olvasott. Nem vette ki a kontaktlencséjét, bár a szemei már nagyon égtek , kiszáradtak .Kiment a fürdőszobába hogy kivegye a kl-t de ott volt egy nagy csótány és ő félt tőle, ezért nem vette ki a kontaktlencséjét, abban aludt. Reggelre hatalmasra dagadtak a szemei, begyulladtak, nem tudta kinyitni őket, a kontaktlencsék egészen megmerevedtek a szemében. 4 napig feküdt úgy, hogy nem tudta használni a látását. Ekkor rájött mennyire sok tevékenységhez van szüksége a látására. Ekkor megfogadta, hogy jobban fog bánni a szemeivel. Elment egy hétvégi Bates tanfolyamra, ahol megdöbbent mennyire közel kell állnia a táblához ahhoz, hogy lássa a betűket. Semmi javulás nem volt de valahogy azt érezte, hogy ez kell neki, elvégezte az iskolát és Bates tanár lett.
Én: Igen, ez nagyon érdekes, hogy az embereknek néha nehéz elhinni, hogy a látás javulni is tud. A médiából és az orvosi közvéleményből az árad felént, hogy a látás csak romlani tud. Én sokat beszélgettem a betegekkel és kíváncsi voltam rájuk és a történetekre, amikben elmesélték, hogyan javították meg a látásukat. Igyekszem sok olyan történetet összegyűjteni, amiben emberek elmesélik, hogy a látásuk hogyan javult meg. Mi késztette arra, hogy folytassa a látásjavítást, ha nem tapasztalt javuláts?
Orit: Nem emlékszik arra, hogy lett volna valami konkrét fordulópont, de nagyon akarta ezt az utat, talán a belső bölcsessége irányította ide nem annyira valami evidencia amit megtapasztalt. Nagyon lassan javul a látása, van egy része amelyik hiszi a javulást és egy másik része amelyik kételkedik.
Ami biztos az az, hogy nagy felszabadulást érzett amikor levette a szemüvegét. A perifériás látás kiszabadulása nagyon fontos, mert amikor szemüveget viselt akkor nagyon kicsi részét látta a világnak, ráadásul kicsinyítve. Szemüveg nélkül tágasabb a világ és a méretek is megváltoznak még akkor is, ha minden homályos.
Sokan akiknek magas dioptriájuk van azt érzik, hogy ha leveszik a szemüvegüket, meg fognak halni! Pedig nem halnak meg, inkább felszabadulnak és bekerülnek a való világba, valódi méretekkel. Szemüvegben lenni olyan, mintha egy stresszel teli, kicsi helyre lenne az ember bezárva.
A látás nemcsak a centralis látásról szól! Amikor jó látásról beszélünk mindig a visusról beszélünk, pedig a látás a perifériáról is szól. Akárhányszor felvette a szemüvegét megfájdult a feje. Hiába csökkentette 4-re 3,5-re a szemüvegét, akkor is.
Ahogy leveszi a szemüveget bár minden homályos, de kitágul és normál mérete van.
A látása néha kitisztul, néha homályos, hullámzik de ha felteszi a szemüveget az kevésbé élvezetes létezés. Rájött, hogy mindent meg tud csinálni szemüveg nélkül is, ezért nem hordja őket.
Én: Az én tanítványaim között is vannak olyanok akik élvezik azt, hogy szemüveg nélkül élnek, de néhányuknak így is romlik a látásuk. Hogyan lehet ezt megelőzni?
Orit:Nem tudja. Nem jár szemészeti ellenőrzésekre mert érzi, hogy olyan dolgokat is lát amiket korábban nem látott és nem hiányzik neki, hogy más ítélje meg a látását.
Egyszer egy optikus akihez elment -6 -os dioptriát akart adni neki, de akkor ő -4,5-t hordott és az optikus elkezdte győzködni, hogy hordjon erősebbet. Orit mondta, hogy az nem jó neki mert megfájdul benne a feje. Orit azt érezte, hogy a másik nem tudhatja, hogy ő hogyan lát! Hisz ő tudja egyedül, hogy milyen a látása és azt is, hogy neki ez jó.
Persze, amikor a homályos világban sétál akkor feszültséget érez, mivel nem látja tisztán a dolgokat. Régebben néha betett kontaktlencsét, például tánchoz, de aztán úgy érezte hogy az sem kell. Mert a valódi önmagát akkor tudja megtapasztalni amikor szemüveg nélkül van. Nem akar senki más lenni, mint aki éppen ő még akkor is, ha nem lát élesen dolgokat. Megkérdezi néha magától: nem kéne élesen látnom? De nem, lát ahogy lát.
Én: Számomra teljesen rendben van az, hogy így akar élni. Nekem nem az a fontos, hogy szerintem élesen lásson, hanem az, hogy a másiknak megfelelő legyen a saját látása. Az emberek nagyon különféleképpen élik meg a látásukat. ami az egyiknek jó az a másiknak kevés.
Orit:Folyamatosan játszik a látásával és folyamatosan tanul új dolgokat. Tudatában van annak ami zajlik benne. Sokszor vannak tiszta felvillanásai. Ha felteszi a szemüveget ezek eltűnnek! Ez nagy különbség, mert amikor tiszta felvillanása van az gyönyörű, szemüveggel a látás éles de nincs benne semmi gyönyörűség..
Végez gyakorlatokat, például körberajzolja a tárgyakat a figyelmével, ingázik, érzékeli a mozgást maga körül, sok megerősítést hasznos. Megnézi mi az ami neki működik, mi nem.
Néha ez frusztráló de sosem unalmas. Amikor szemüveget viselt nem vett tudomást a szemeiről. Amikor elkezdte javítani a látását azt gondolta, majd ha keményen dolgozik rajta és jól fog látni akkor megint nem kell foglalkoznia a szemeivel, de ez másképp van. Ez az öngyógyítás eszközévé vált és sok mindent felfedez közben önmagából.
Én: megváltozott az élete, életstílusa azután, hogy letette a szemüvegét?
Orit: Igen, megváltozott az életstílusa. Előtte fordított, sokat ült képernyő előtt fordítóként, aztán abbahagyta ezt a munkát. Nem olvas annyit nem néz annyi filmet, kevesebbet megy ki sötétben, de eljár táncolni. Teljesen más lett a foglalkozása. Újra elkezdett könyveket írni. Néhány évente teljesen megváltoztatja az életét. Az autóvezetés nem okoz gondot, mivel sosem vezetett, hanem biciklizik a kezdetektől fogva.
Én: Milyen belső változásokon ment keresztül?
Orit:A tökéletesség, a legjobbnak levés kényszere leolvadt róla, nem kemény már önmagával, olyan dolgokat is csinál amikben nem annyira jó: éneklés, táncolás. Kevesebbet minősíti magát valamilyennek. Amikor még szemüveget viselt akkor csak olyan dolgokat csinált amiket tökéletesen meg tudott csinálni, nagyon magas elvárásai voltak, mostmár ezt elengedte és sokkal lazábban tud élni. Több dolgot vesz észre szemüveg nélkül mint szemüveggel.
Én: Van egy tanítványom akinek nagyon magas dioptriája van. Ő mesélte, hogy igyekszik mindent kitalálni, kontrollálni, megtervezni de az élet mindig mást hoz és ez nagyon stresszes neki.
Orit:A nagy dioptriájúak nagyon érzékenyek úgy érzik félelmetes a világ körülöttük , mindent érzékelnek maguk körül, mindenért felelősek, mindenki bántja őket, ezek az érzések turbulálnak bennük és amikor leveszik a szemüveget akkor minden egy kicsit nyugodtabbá válik, nem kell annyi mindenre figyelni annyi mindenről megfelelően gondoskodni . Sok feszültségtől megszabadulnak szemüveg nélkül.
Van egy tanítványa akinek nagyon magas a dioptriája (-18 ) aki persze sosem vette le a szemüvegét amíg nem kezdett el Orittal találkozni aki elvitte sétálni később pedig már egyedül is elment szemüveg nélkül . Ő fogalmazta meg a tapasztalatait így: ’Amikor leveszem a szemüvegem érzékelem mennyire jól látok, amikor felteszem az szemüvegemet azt látom, hogy milyen rosszul látok.”
Ez nem a látóélességről szól hanem az érzésekről: a szemüvegben azt érezni, hogy nem vagyok elég jó, szemüveg nélkül pedig azt, hogy pont jó vagyok úgy ahogy vagyok. Azt hisszük, szemüvegben sokkal ügyesebbek vagyunk, sokkal több dolgot meg tudunk csinálni, de ez egy foiyamatos nyomás rajtunk, azt hisszük egyre több és több dolgot kell tökéletesen megoldanunk. Amikor a szemüveget levesszük akkor azt érezzük, hogy minden rendben van velünk, nincs ez a megfelelési kényszer még akkor sem, ha közben homályosabban látunk. Valamilyen feszültség persze van, hisz homályosan látni kellemetlen.
Én: Egy barátom mesélte, hogy amikor levette a -5-s szemüvegét felszabadultabbnak érezte magát, mivel nem látta mások arcát így nem látta a reakciójukat arra amit ő mond, csinál. Jobban ki tudta fejezni önmagát mert nem azzal volt elfoglalva, hogy mások reakcióját figyelte..
Orit. Igen, kevésbé érzed, hogy megítélnek a többiek, sokan akik leteszik a szemüveget észreveszik ezt. Közben meg megítélnek azért, mert nem hordod a szemüveget.
A közösség és az egyén viszonyáról még valami: Néhányan gyorsan futnak mások lassabban. Ez így van rendjén, ez senkit nem zavar.. Érdekes, hogy a jól látókban milyen alacsony a tolerancia azok irányában akik nem viselnek szemüveget és homályosabban látnak. Például Orit amikor el akart olvasni valamit akkor egészen közel tette a papírt az arcához és mások rászóltak, hogy miért nem teszi fel a szemüvegét. miért olyan közelről olvas. Miért gond ez másoknak? Mi ezzel a problémájuk? Orit úgy érzi, sok az intolerancia a természetes látásjavítással kapcsolatban, nem támogatóak az emberek. Fura, hogy némelyek agresszíven reagálnak például arra, hogy nem ismeri fel őket messziről az utcán. Fura, hogy így reagálnak azokra, akik természetes úton akarnak jól látni fura, hogy nem támogató a környezet.
Jó lenne több tolerancia, hogy a látásunk mindig egy lehetőség, választhatjuk a homályosabb látást is nemcsak az éleslátást. Sokféle látással élhetjük az életünket, nem a tökéletes éles látás az egyetlen lehetőség. Hiszen ha nem futok olyan gyorsan nem esnek nekem az emberek, hogy „te jó ég, hogy lehet az, hogy te nem futsz gyorsan! Azonnal szállj fel egy motorbiciklire és hagyd abba a sétálást!” Kösz nem, én lassan megyek és szeretek sétálni.
Én: Igen, értem ezt mert vannak színtévesztő pácienseim akik azt mesélik, úgy bánnak velük, mintha gyenge elméjűek lennének, pedig ők csak a színeket látják másképp. Mintha nem bírnák elviselni az emberek, hogy vannak akik másképpen látják a világot mint ők. Mintha ezzel saját létük kérdőjeleződne meg. Bátorságra van szükség, hogy merjük követni a saját utunkat, véleményünket.
Orit:Mindig más voltam mint mások. Jönnek hozzám akik azt mondják: „Milyen jó neked, hogy nem törődsz mások véleményével (ami nem igaz). Milyen jó neked, hogy bátor vagy követni a saját utad, bárcsak én is olyan bátor lennék, mint te!” De amikor meglátják mit csinálok, és másokkal együtt vannak, akkor mutogatnak rám és furcsának tartanak, megítélnek, hogy amit csinálok az valami furcsaság. Ezzel önmagukat blokkolják abban, hogy azt csinálják amit ők szeretnének csinálni.
Nem akarok erős lenni, én kíváncsi szeretnék lenni és nyitott másokra. Nemcsak a látásukkal hanem más dolgokkal kapcsolatban is amiket másképpen csinálnak mint én.
Másokat is arra bátorítok, hogy inkább nyitottabbak legyenek és ezáltal szabadabbak, mint erősek önmagukban.
Orti honlapja, ahol szintén megtalálható a beszélgetés: