Nagyon szeretek filmeket nézni, nemrégiben megnéztem Philips kapitány kalandját a kalózokkal. (Tom Hanks főszereplésével) Jól felépített film, az izgalom szép lassan fokozódik, a végén már rettenetesen szurkolunk a főszereplőnek. Azt vettem észre, hogy egyszercsak a bal fülemre nem hallottam az izgalomtól. Nem ijedtem meg, csak konstatáltam, hogy aha, ez az, amikor a félelem a vesében és az ahhoz tartozó energiákban akkora blokkot hoz létre, hogy a veséhez tartozó fül felmondja a szolgálatot. (így néz ki egy holisztikus orvos belső monológja, ha valami baja támad…)

És ahogy jött, úgy pár óra múlva el is ment a süketségem.

Ma az jutott eszembe, milyen jó lenne, ha mindannyian ismernénk az összefüggéseket, a testünk-lelkünk működését, mennyivel nyugodtabb életünk lehetne.

Egy másik történet is megerősítette ezt ma: egy kedves fiatalembert vizsgáltam, akinek néhány hete a bal szeme nagyon elfárad, bepirosodik, megfájdul tőle a feje. Vizsgálatkor asztigmiát találtam nála, ami egy nagyon érdekes eltérés: gyorsan tud kialakulni stresszhelyzetekre ( ami a félelem divatos elnevezése manapság ). Elmondtam neki, hogy cylinderes szemüveggel javítható a látása-amiben ő meglehetősen rosszul érezte egyébként magát, ami szinte minden alkalommal előfordul, amikor valaki szemüveget kap. Elmeséltem neki, hogy van más választási lehetősége, például, hogy kifutja, kimozogja, lelazítja magából a stresszt.  Meséltem neki arról, hogy a testünk pontosan tudja a természet törvényeit és aszerint is reagál, csak nekünk ezeket soha senki nem tanította meg. Rengeteg dolgot tanulunk, csak épp a saját működésünket nem…

Szóval mondtam, hogy a szem például akkor kezd rendetlenkedni, amikor van valami, amit nem szeretünk látni, érezni. Kiderült, hogy neki is több ilyen dolog van az életében, ráadásul nemrég meghalt az édesanyja. A bal oldal az anyai, női oldalunk…

Mit szeretnék ezekkel a történetekkel elmesélni? Azt, hogy a problémáink eredete ott van bennünk, körülöttünk, az érzéseinkben, éltünkben. Az orvosi diagnózisok nem adják vissza ezeknek az összefüggéseknek a mibenlétét és nem is oldják meg őket. A sántának botot adnak, de nem tanítják meg újra járni, körülbelül ez történik. Ha ismét járni, sőt futni akarunk, ismerjük meg testünk reakcióit, fedezzük fel saját hatalmunkat és persze felelősségünket a problémáink, betegségeink kialakulásában és megoldásában.

Felelősen élni nagyszerű  élmény tud lenni, ha túljutunk a bűnbak keresésen, az önmagunk hibáztatásán, meg tudunk bocsájtani magunknak tökéletlenségünkért, el tudjuk fogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.

A hozzám fordulókat is igyekszem bátorítani, pozitív, új célok kitűzésére bíztatni, folyamatosan keresni a megoldásokat.

A testünk mi vagyunk, ugyanakkor nem csak a testünk vagyunk, de erről majd egy másik alkalommal írok.