Ezt a visszajelzést Évától kaptam. Olvassátok, nézzétek a videót, inspirálódjatok!

"Amióta találkoztunk (a doktornővel - a szerk.) sok változás történt. Miután megerősitett abban, hogy a szemüveg hordását el lehet hagyni, tavaly szeptembertől teljesen letettem a szemüveget.

Elviselhetetlenül száraz volt akkor a szemem, s mivel Ön megerősitett abban is, hogy a szemünkben minden benne van, amire szüksége van, a cseppek használatát is abbahagytam. S bár ott volt a homályosan látás látszólagos korlátja, elkezdtem SZABADNAK érezni magam.

Úgy érzem fokozatosan javul a látásom, s március 13-án elkezdtem bizonyos kicsi hullámokban tökéletesen látni a részleteket.

Mióta beszéltünk, rendszeres testmozgást végzek, hogy legyenek izmok, amik megtartják a nyakam az egész testem.

Tudatosabban kezdtem étkezni, nagyon nagy százalékban beépitettem az étkezésembe a nyers ételeket, illetve zöldség -gyümölcsleveket, a csiráztatott magokat, a házilag fermantációval savanyitott zöldségeket,sokkql kevesebb kenyeret, helyette sok mandulát, tökmagot, lenmagot, diót stb fogyasztok, elhagytam a cuktot, csokoládékat.
Csak mézet használok, abból is keveset. Tesztelem mi a legjobb.

Beépitettem a napirendembe a rendszeres chi kung gyakorlatokat, jógát-relaxációt, arcmasszázst, légzőgyakotlatokat.

Mindezek rengeteget segítenek abban, hogy egyre inkább megtapasztalhassam a JELENBEN LÉTEZÉS ÖRÖMÉT. Tanulom, a gyakorlatokat is, a létezést is. A legfontosabb legutóbbi döntésem az volt, hogy elkezdtem gyakorolni, hogy a prioritás én legyek.

Azelőtt a munka volt, a többiek, a valós és vélt elvárások. Tehát valóban nagyon sok mindennek alávetettem magam, s menekültem sok mindentől belül is ezek miatt, sokszor a fizikai munkába is menekültem.

Alá voltam vetve még a sietségemnek, a felpörgetettségemneknek is, sokszor kaptam magam azon, hogy kapkodva veszem a levegőt, vagy amikor koncentráltam elfelejtettem levegőt venni: a lelkem loholt a testem után, ami sietve, kényszeresen vonszolta magát a feladat után,olyan voltam, mint aki víz alatt létezik sodorva mindenféle behatás által s, csak nagy ritkén képes a felszínre emelkedni, s kapkodva levegőhöz jutni, s aztán megint bisszamerül a levegőtlenm sodrott állapotba.

Felismertem magam abban, ahogy leírta Ön is a jellemzőit a hypermetrope astigmat-os embernek, bár csöppet se könnyű szembesűlni, észrevenni mindezeket.
Mindebben a folyamatban kezdem megérteni, hogy a kulcsa az EGÉSZ-ségnek,
a minél elengedettebb, megpihentebb , felszabadultabb állapot. A leCSENDdesített állapot,a megFIGYELŐ,s beFOGADÓ állapot.

A CSEND VAGYOK állapota.

Az energiával,erővel,dinamikával egyszóval ÉLETTEl telitett állapot .

Így elkezdtem dalolni, -csak úgy, egy-egy számomra fontos szót eldalolok, ahogy jön,vagy táncolni is akár-, leheveredni a fűben akármikor, ha esik, ha fúj, ha jól esik…
Tehát elkezdtem azt tenni, ami kedvemre van.

S a rajzolásom is így alakult ezzel együtt, dalolva felszabadultan.

LÉLGEZVE elvárás-és teljesitménymentesen rajzolok-talán emlékszik rajztanár vagyok -s elengedtem az ezzel kapcsolatos félelmeimet, görcseimet is, mert attól féltem, hogy majd nem tudok rajzolni, ha nem látok jól…

Az első dolog, miután letettem a szemüvegemet, hogy elkeztem anélkül rajzolni, s előszőr nagyban, s jól ment.

Ez nagyon megörvendeztetett.
Próbáltam annak örvendezni, amit látok, s elengedni tisztelettel amit nem.

S arra gondoltam, legfeljebb ezentúl nagyban fogok rajzolni…

Jött a születésnapom februárban, és a párom megajándékozott mindenféle méretű jobbnál-jobb rajzfüzettel, egészen nagytól az A6-os méretűig… s amikor láttam a kicsi füzeteket,-azokból van több,- első gondolatként egy negatív gondolat jött be -tudom-e valaha használni ezeket, hisz közelre homályosan látok, s persze volt mellette egy keserű szájíz is…de ezt nem mondtam a páromnak, mert nagyon meghatott a kedvessége.

Végül egy nap, -s ez volt március 13.-elővettem mégis az egyik legkisebb füzetet.
Előző este sétáltam a gyönyörű németjuhász kutvámmal, s egy nagyon szép dolog történt velün :
Egy nagy ezüstös tollazatú kecses madár odaszállt elénk, 2 méterre tőlünk s letelepedett egy kiszáradt vékony ágra illegetve -billegetve magát.
Nagyon szép madár, s nagyon közel volt.
S a kutyám általában a nagy madarakat mindig hangos ugatással elkergeti… s itt valószinű, hogy a madár nyugalma miatt, meg azért, mert én is nagyon nyugodt és örömteli voltam, lenyűgözve szemlélte velem együtt.

Hosszú percekig itt maradt velünk a madár, s utána átrepült a legmagasabb közeli kiszáradt fenyőfa legvékonyabb, legfenntebb levő csúcsára, pedig kb akkora volt mint egy gólya…s csak gyönyörködtünk benne, s annyira jól esett, hogy még a kutyám is nyugodt és örömteli velem -s elmosolyodtam magam, mert nem is értettem, hogy nem törik le az a vékonyka ág a nagy, súlyos madár alatt…a fa legmagasabb, legvékonyabb csúcsán.

S másnap is ez a béke kísért, reggel tehát elővettem a legkisebb füzetet, s csak úgy elkezdtem rajzolni, minden szándék nélkül, s egy színes madár kerekedett ki.
Sokáig szineztem, s csak azt figyeltem, hogyan veszem a levegőt és nagyon jól esett elfelejteni az időt.

Aztán rajzoltam még egy más szinű madarat, meg még egyet, s még egyet… s közben teljesen természetes módon egy pillanatra azon vettem észre magamat, hogy látom a vonalak esetlegességét, a papír textúráját, minden kis rücsköt a papiron…majd újra homályosan láttam, s ez ismétlődött szinte ritmikus rendben.

Tökéletes részletességgel látok egy-egy pillanatra, ami kicsit meg is nyújtotta magát néha, majd homályosan…s megint tökéletesen…

S betöltött a hála.

Azóta időnként megismétlődik mindez különböző helyzetekben…

S most, ahogy leírtam mindezt, értem csak, hogy kétszer is egy-egy kiszáradt fára szállt a madár, s én vagyok a fa is, meg a madár is… a leglehetetlenebbül vékonyka ágra telepedett mindkétszer.

Pontosabban szólva, a kiszáradt fa voltam, mindenem teljesen megszáradt már rajtam a bőröm, a szemeim, az orrom a szám, még belül is, s bár lehetetlenségnek tűnt, visszatalálni a frissességre, az üde fáradtságérzéstől, fájdalomérzettől, égésértzettől mentes, friss harmatcsepp általi átitatottságra, ez madár, az én madaram megértette velem :

« Ilyen szépséges felszabadultsággal röppenhetsz ide-oda, ahová jól esik, elengedve az attól való görcsösséget is, hogy annyira, de annyira, nagyon nagy aggodalommal átitatott akarással kivántad a változást, a tökéletes látást, kivül és belül,a megkönnyebbülést…a friss örömkönnyek fakadását.

S hogy a száraz fa szépséges élettel, szabadsággal békével, végtelen lehetőséggel teli, s azt hirdető SZABAD madárrá változik. S ez a madár te vagy. »

Láttam egy madarat, s szárnyat adott nekem:

Még meg kell tennem egy hosszabb utat ahhoz, hogy teljesen belehasítanhassak az ég kékjébe, s ráfeküdhessek a biztonságosan megtartó széljárásra.

Olyan vagyok, mint egy fióka aki próbálgatja a repülést, s néha még le-lepottyan.
De már VANNAK SZÁRNYAIM, s tudom a TÁGASSÁG VÁR.
Mindezt azért írom le, mert bárki, -akit ajándékként megtalálhattam eddig, mert kerestem, -s aki hozzásegít engem az önmagamhoz közelebb jutáshoz, ahhoz hogy
EGÉSZségesSZABADBOLDOGéva legyek -ÁLDÁSként örvendezik a lelkemben.
Azokkal együtt dalolok és táncolok, s együtt adok hálát a LEHETSÉGESért.

S ÖN mindezek közé tartozik, akik által is tanulom, az önmagamhoz vezető utak tisztogatását, -ami azért rettentően fontos, mert mit tudnék én adni, bárkinek, ha nem lennék önagamnál ?

Szeretném itt megköszönni, hogy ÖN MINDENT MEGTESZ azért, hogy meghallgatást találjon, aki kéri, és konkrét, megvalósizható segitő támpontokat is.

S szeretném megköszönni azt is, hogy ÖN által a segitséget kereső, VÉGRE olyan értékes SEGÍTŐRE talál, aki ŐT kollaborálásra érdemes EMBERNEK TISZTELI meg.
S köszönöm azt is, hogy érti, hirdeti, hogy ennek a kicsike embernek a testében és lelkében mekkora, végtelen lehetőségek rejlenek.

S mi több VÉGRE, az ÖN SZEMÉLYÉBEN a szakember, valódi lépésről-lépésre megtanulható, gyakorolható utakat mutat.

Köszönöm a BÁTOTSÁGOT ehhez.

Milyen szerencsétlenül lekorlátozott a széles úton haladók sokaságának lehetősége, akik bármely tünetnél csak a bizonyos szerv rendellenességének hirtelen kiiktatását célozva, az úgynevezett betegség ellen küzdenek, elfelejtvén, hogy a szerv csak egy pindurka része az EMBER EGÉSZÉNEK, s csak kiáltani próbál, s azt kérdezi:

« Fel tudnál szabaditani ? »

S hogy az EGÉSZség a KÉSZségben rejlik arra, hogy KÉPes legyek megis-MERNI önmagamat:

KÉPes-KÉPpel teli-KÉPZELETTEL teli, LÁTással teli EGYSÉGgé váljak:

MERNI LÁTNI, az üres felületes, korlátozó, szemüvegen keresztüli, megkötöző, erölködő és mélységesen kimeritő, csak látszatokig jutó nézés helyett.

MERNI LÁTNI a hiányt is, s képesnek lenni ELENGEDNI, MEGNYITNI az utat a valódi SZABADSÁGRA. MERNI MEGÉRTENI, hogy a valami elleni küzdelem csak még több sebesüléssel jár,

MERNI ehelyett csak MEGENGEDNI MEGTALÁLNI.

Köszönöm hát, hogy ÖN a JÓHIRT HIRDETI, s ennek én is részese, ALKOTÓJA lehetek."