Mi az a belső látás? Ha erre a kérdésre megfelelő választ tudnék adni, valószínűleg Nobel díjat kapnék érte. Merthogy azt, hogy valójában hogyan látunk, illetve hogyan keletkezik bennünk a fény, hogyan lesz egy elektromágneses hullámból az agyunkban színes, mozgó, térbeli kép az egy csoda.

Ráadásul az agyunk arra is képes, hogy emlékezetben felidézzen bármilyen képet! És amikor emlékezik egy képre, ugyanazok a területek aktiválódnak, mint amikor nyitott szemmel látja! Hogy lehet ez és mi a jelentősége?

Végtelenül izgalmas kérdések ezek és engem lenyűgöznek az ezzel kapcsolatos információk. Még gyűjtögetem őket, ezért nem fogok doktori értekezést írni ezen a honlapon ebből a témából, de amit a gyakorlati alkalmazásban megtapasztalok, arról beszámolok.

Azt látom ugyanis hogy ahhoz, hogy éles képet lássunk, szükséges egy belső kép is ami szintén éles. Az, hogy ez a kép éles vagy nem a bennünk élő mélyebb érzéseink, emlékeink „engedélyétől” függ. Vannak ugyanis fájdalmas emlékeink, amelyekre nézni olyan félelmetes és fájdalmas, hogy a személyiségünk minden módon igyekszik elkerülni, elhomályosítani őket.

Mesélek erről egy történtet, hogy érthetőbb legyen mire gondolok. Járt nálam egy fiatal nő, akinek sok dioptriás szemüvege volt. De minden rövidlátónak van egy olyan távolság, amit még szemüveg nélkül élesen tud látni: ez pedig az, ha elég közel van hozzá az a valami amit néz. Neki is közel tettem a szeméhez egy egyszerű látástesztet és megmutattam neki, hogy ő is képes élesen látni ebben a távolságban, mégpedig erőlködés nélkül. A célom az volt, hogy rávezessem, milyen az az érzés, amikor a szeme és a látása nem erőlködik. Ám ő ettől az éles képtől elsírta magát: megijesztette az, hogy élesen lát! Ekkor jött rá, hogy ő – bár évek óta abban a hitben él, hogy szeretne élesen látni – valójában egyáltalán nem szeretne! Van benne valami, ami fél meglátni valamit élesen!

És természetesen mindig erősebb szemüvegeket kap, mert mindegyikben csak időlegesen jó a látása. Hisz nem a szemüveg gyógyítja meg az ő lelkét! Sőt! Csak elodázza a megoldást.

Az igazi gyógyulás útja  a lélek számára az, ha szembe mer nézni ezzel a félelemmel, meri meglátni azt. Ennek az útja néha rögös és nehéz, ám ha eléri ezt valaki, az kiteljesedettebb önmagával találkozik, egészen más életet kezd élni mint korábban. Sok izgalmas könyv, cikk szól olyanokról, akik ezt megtették. Nagyon inspiráló olvasni a beszámolóikat, leírásaikat arról, mennyivel teljesebb énjükkel kerültek kapcsolatba, hogyan nyerték vissza önmagukat. Azt az önmagukat, amelyik ott, az iskolai tábla elhomályosulása körül kezdett el elveszni, elbújni a félelmek, a megfelelési vágy, a fájdalmas érzések elrejtése elől. (példáaul Anna Bambridge történetét itt: http://www.szemlelek.hu/betegek-tapasztalatai/ )

Látni a világot azonos azzal, ahogyan önmagunkat látjuk. Nincs más, csak az EGYSÉG és ez a látásunkban is megnyilvánul. Külső világ=belső világ. Ezt tükrözi a látásunk is.