Örömmel kezdtem bele 2-3 éve a szomatodráma megtanulásába. Az alapképzés után tavaly meghívást kaptam a tanulmányok folytatására Buda Lacitól, amiben nagy örömmel veszek részt. Havonta találkozunk, csiszolgatjuk a módszert, tapasztalatokat osztunk meg na és drámázunk sokat!

Mindig izgatottan figyelem, amikor valaki a szemére állít drámát, kíváncsian figyelem, milyen érzések, helyzetek alakulnak ki.

Láttam már olyat, ahol a szemek nevelőszülőkkel kapcsolatos érzésekké váltak illetve halott rokonná, olyat ahol egy család női tagjai vették fel a szemek, szemizmok szerepeit tegnap pedig magam is szerepelhettem egy ilyen állításban agyként. A szem előttem ült én felette álltam. Érdekes volt megérezni, hogy a látásnak több szintje van: amit a szem lát, az egy olyan dimenzió, ami felett van egy másik, amire az agy képes. Az agynak sokkal tágasabb lehetőségei vannak, mint a szemnek. Sokkal messzebbre, sokkal feljebbre képes látni, mint a szem. Az is érdekes volt, hogy az öregszeműségnél egy fura, zavaró maszatolás, érzelmi dugó, katyvaz akar a kelleténél feljebb kerülni, ami eltakarja a szemek elől a kilátást. Ezt a valamit nem kellett kirakni a képből csak meg kellett kérni, menjen kicsit lejjebb, és ez létre is tudott jönni.

A szomatodrámán létrejövő érzések, fel- és ráismerések persze mindenkinek a maga életében mondanak sokat, ott hoznak néha hatalmas rácsodálkozásokat, megoldásokat. Nagyszerű módszer, egyéni terápiákba igyekszem beletenni belőle amennyit épp a helyzet megenged. Szeretem, hogy nem „agyalással” juttat közelebb életünk nehézségeinek megoldásához, hanem egy intelligens és mindent átszövő rendszer megérzésén és működtetésén keresztül.