Antal Vali honlapján sok hasznos dologról olvashatunk, ezúttal egy látásjavító étrendet találtam rajta:

Látásjavító kúra

 

Sokan nem is gondolnák, hogy az egyszerű táplálkozási és folyadékfogyasztási szokások megváltoztatásával, illetve vitaminok és ásványi anyagok célzott fogyasztásával megelőzhetők lennének a szembetegségek, illetve a különböző látászavarok. Egy ilyen kúra sok esetben 2-3 dioptriát is képes javítani a látás minőségén. Természetesen itt is a megelőzésé a fő hangsúly. A gond az, hogy az emberek nagy többsége már csak akkor eszmél, amikor nem tudja eldönteni, hogy a keze túl rövid, amiben tartja a könyvet, vagy a tévé és a monitor túl homályos, vagy esetleg rossz a szeme. Ilyenkor viszont már késő …, jöhet a műtét vagy a szemüveg. De ne aggódjatok, van remény!

Ha szeretnétek megérteni, milyen összefüggés van a szem és a test egésze között, először a magzati evolúciót kell megvizsgálnunk. A halfázisban a szem, az emésztőrendszer és az idegrendszer szinte egyenes vonal mentén helyezkedik el: innen származik a kapcsolat a szemünk és az emésztőrendszerünk, illetve a szemünk és az idegrendszerünk között.

A szem – az emésztőszervek közül elsősorban a májat jelképezi, ezért van az, hogy a máj különféle megbetegedései először a szemen láthatók, illetve a szem a később kialakuló májbetegséget is előre tudja nekünk jelezni.

Az idegrendszer állapota is ugyanígy látható a szemen, és mivel az idegrendszer az egész test minden szervével kapcsolatban áll, a szem végső soron minden szervünk állapotának a tükörképe. (szem- és íriszdiagnosztika)

A nagyagy, a kisagy és a középagy a központi idegrendszerben helyezkedik el, amely mint egy virág és a szára, a gerinc mentén fut lefelé. A látóközpont a hátsóagynak felel meg; az egyik elöl, a másik hátul van. Hasonló a kapcsolat a hátsóagy és a máj között is.

A keleti gyógyászati filozófia szerint az arcot a jang erő hozza létre, ami hátulról jön, hogy az arc két felét előretolja és egyesítse egymással. Az embrió fejlődésének korai szakaszában a szemek, akár a halaknál, oldalt helyezkednek el a fejen. Ha a terhességnek ebben a szakaszában nincs jelen az étkezésünkben jang erő, akkor a csecsemő szemei távol kerülnek egymástól, ami az életerő hiányára vall, és nagy valószínűséggel felnőtt korában szemproblémákkal fog küzdeni. Érdekességként hozzátenném, hogy a túlzott jang ételfogyasztás sem vezet jóra, ugyanis az túl közel ülő szemet, vagy súlyosabb esetben kancsalságot okozhat. A kifele forduló kancsal szem, viszont szintén a jin túltengésére utal.

Szerveink elhelyezkedése a szemen

irisz_latasjavito_kura

A kisagy megfelelője a szem orrhoz legközelebbi sarkában található. Ezen a ponton gyűlnek össze az idegek által közvetített üzenetek. Az agykéreg megfelelője a külső részen található. A vastagbél megfelelője a szem széle, a vékonybél megfelelője a szem közepe felé eső részen található.

Ha valakinek minden szerve gyenge, a szeme fehérjén tizenkét jól látható vértágulat jelentkezik. Ha hatnál több ilyen van, akkor az illető súlyos beteg. A civilizált embernél általában négy körül szokott lenni, de már egy is a test egyensúlyi állapotának a felborulására utal.

Ha ezek az ércsíkocskák piciny pontokban végződnek, valahol meszesedés és/vagy pangás van a vér- és nyirokkeringésben.

A szem fehérjén gyakran látható vesekőre utaló jel, előfordul, hogy foltok is tarkítják, ami a gerincoszlop alsó része, vagy a nemi szervek problémájára, prosztatagyulladásra, vagy petefészekcisztára utal Ezek a foltok vagy pontok többnyire vagy sötétek (barnák vagy feketék) – ezek lerakódások, kövek vagy ciszták jelenlétére utal -, vagy pirosak illetve sárgák, ami a vér pangását jelzi, és nem annyira súlyos.

A pupillán is megfigyelhetünk színeket. A sárgás szín a húgyhólyag elégtelen működése miatt képződő nyákra utal. A feketés árnyalat veseproblémát jelez. A szem bármely részén látható bíborszínű árnyalat nagyon veszélyes összetett szervi probléma jele; a sötétbarna szín azt mutatja, hogy szerveink kezdenek megkeményedni és rugalmatlanná válni (pl. folyadékhiány következtében). A szemgolyó megkeményedése rontja a látást, ami végül vaksághoz vezet. Ha jobban megfigyeled egy vak ember szemét, láthatod, hogy a fehér szín sok esetben kékké vagy szürkévé válik. A vakság és a látásromlás az esetek nagy többségében megelőzhető lenne megfelelő mennyiségű és minőségű víz fogyasztásával.

A pupilla és a szivárványhártya, valamint a szivárványhártya és a szemfehérje közti rész határai az idegrendszerre utalnak.

Ha a szivárványhártyát a szemfehérjétől elválasztó rész homályossá és nehezen megkülönböztetővé válik, akkor gyengül az ortoszimpatikus érzékenység, és romlik a látás. Ez elég gyakori probléma.

Sok embernek végérvényesen kitágul a pupillája, ami komoly szembetegségekhez, látászavarokhoz és vaksághoz is vezethet. Ezt legtöbbször marihuana, a szintetikus drogok (LSD, extasy, stb.) és a kémiai gyógyszerek – főleg az antidepresszánsok – okozzák. A pupillának kicsinek kell lennie, és gyorsan kell reagálnia a fény változásaira. Ha a vegetatív idegrendszer nem jól működik, a pupilla reagálása lassú és gyenge.

Az egész szemgolyó besárgulása súlyos májproblémára, alkoholizmusra, vagy látens alkoholizmusra (sok cukorfogyasztás és az elsavasodás eredménye) utal.

Bármely szervünk komolyabb megbetegedése vagy működési zavara szemproblémákhoz vezethet.

Nagyon fontos, hogy megértsétek, hogy a látásjavító kúra éppen ezek miatt az összefüggések miatt nem csak a szemet kezeli, hanem a hozzá tartozó legfontosabb szerveket is, de főleg a májat. Azzal hogy neked az orvosod felír egy szemüveget, nem oldotta meg a kiváltó okot, csak egy mesterséges lencse dolgozik a te szemed helyett, azaz elvileg jobban látsz, de a szerveid állapota miatt a szemed tovább romlik, aminek a végeredménye az egyre magasabb dioptria szám.

A kúra menete:

  1. Mivel a szem és a látás állapota erősen függ a máj állapotától, első lépésként érdemes elvégeznünk egy tisztító kúrát, amely különös hangsúlyt fektet a máj állapotára. Azok, akik semmilyen egészségügyi problémával nem küzdenek, és a kúrát megelőzésként szeretnék elvégezni, azok belefoghatnak a keserűsós májtisztításba is.
  2. Ha túl vagyunk a tisztító kúrán, akkor minden reggel éhgyomorra ezt a szemvidító és látásjavító turmixot kell meginnunk a leírásnak megfelelően – legalább 2 hétig, majd 2 hét szünet után újra megismételhető.
  3. A szintfenntartás érdekében érdemes az egész kúrát 6-12 havonta megismételni, a turmix pedig 2 hetes etapokban folyamatosan is fogyasztható.

A kúra hatékonyságát megnövelheted a következőkkel:

  • BioAstin– magas astaxantin tartalmű mikroalgás, E- ás A- vitaminban gazdag sáfrányos szekliceolaj kapszula. A sáfrányos szeklice olajat az éleslátás és az örök fiatalság olajának tartják.
  • Fermentált áfonya és papaya ital – az áfonya látásra gyakorolt kedvező hatására egy francia kutató lett figyelmes, aki a 2. világháborúban a királyi légierő pilótáinak fekete áfonya-kivonatot adott, így az éjszakai látás erőssége javult, gyorsabban megszokta a szem a sötétséget, és az éleslátás is hipp-hopp helyreállt erős fény után.
    Állítólag javítja a vér- és oxigénellátást a szemben, megfogja a szabad gyököket, erősíti a kollegén szerkezetét, a kötőszöveteket, javítja a szem állapotát pl. hályog esetén is.
    A glaukóma ellen is használ (glaukóma: a szemszövet öregedik, sérülékeny lesz, a periférikus látás elveszik, a szem belső nyomása nő). Hatását erre a betegségre a kollagénrostok erősítésével magyarázták.
    A szürkehályog kezelésében is kiváló, lassítja a hályog fejlődését. 50 fekete áfonya-kivonatot kapott beteg közül 48-nál jelentősen lelassult a szürkehályog létrejötte.
    Sőt, a diabéteszhez köthető rethinapatia kezelésében is jeleskedik. (Ekkor a  cukorbeteg retinaereinek károsodása következtében csökken vagy megszűnik a vérkeringés, torzlátás, a látásélesség csökkenése, vagy vakság alakulhat ki).
  • Áfonya és vörösszőlő koncentrátum
  • Karotin koktél
  • Spirulina alga – magas szemvédő és látásjavító zeaxantin és béta karotin tartalommal. Magas klorofill tartalma is támogatja a szem munkáját.
  • Szem Formula – négy leghatékonyabb nyersanyagféle válogatás a szem védelme érdekében: a pirosszőlőmag őrlemény (40%), a cukorszegényített ribiszkeőrlemény (40%), a homoktövis húsőrlemény (10%) és a homoktövis magőrlemény (10%).
  • A kúra alatt érdemes minden nap esténként feltenni egy borogatást langyosan vagy hidegen a következő gyógynövény keverék forrázatából: 1 rész búzavirág, 1 rész szemvidítófű, 1 rész levendulavirág.
  • Érdemes elsajátítani a látásjavító szemtornát is!


forrás:

http://antalvali.com/kurak/latasjavito

About the Author dr. Ungváry Lilla


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket karakterrel jelöltük

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}