dr. Ungváry Lilla

Van egy család Dániában, akik évtizedek óta akupunktúrával foglalkoznak. A legjobbak akarnak és akartak lenni mindig ezen a területen. A Hagyományos Kínai Orvoslást használták évtuzedekig, majd az idősebb John Boel rátalált egy másik rendszerre, amit sokkal hatásosabbnak talált bizonyos kórképekben. Elsősorban szembetegségeknél, valamint fájdalmas elváltozásoknál bizonyult nagyon hatásosnak ez az új technika.

John Boel kezelés közben
John Boel kezelés közben

Az 1980-as évek óta több, mint 8000 szembeteget kezeltek, elsősorban olyanokat, akikkel a nyugati orvolás nem tud mit kezdeni. (macula degeneratio vagy szemfenék meszesedés, retinitis pigmentosa, látótér szúkületek) A krónikus betegségek kezelése úgy tűnik sikeresebb az Acunovával és más hasonló típusú gyógymóddal, mint a gyógyszerek szedésére alapuló orvoslással.

A következő hetekben, hónapokban igyekszem feldolgozni az Acunova eredményességét és ezeket megjelentetem ezen a honlapon.

A kezelések szeptembertől lesznek elérhetőek Magyarországon, mivel elsajátítottam magam is ezt a módszert. Várólistára már fel lehet iratkozni, ha valakit érdekel a kezelés. (szemlelek@gmail.com)

Íme egy tanulmány eredménye:

„In test group number three, 60% of the patients experienced a 15,6% improvement in sight. In test group number two, 70% of the patients experienced a 28,5% improvement in sight, and finally in test group number one, 80% of the patients experienced an improvement of 15-40% in sight. The average rate of improvement in sight for all groups was 27%.

The results of our test document the fact that it is not possible to cure patients suffering from ARMD, but through intensive treatment involving Acupuncture 2000 there is high rate of success for improving the sight of a great deal of our patients.”

Vagyis 27 kezelt személyből 27%-os átlagos javulást sikerült elérniük az Acunova kezeléssel, ami 15-40%-os javulásokat jelentett a betegség súlyosságától függően. Ez azt mutatta, hogy teljesen meggyógyítani nem lehet ezzel a terápiával sem az ARMD-t de jelentős javulás érhető el vele.

 

A szerző: dr. Ungváry Lilla


Szemész szakorvos, látástréner.

Kövess közösségi oldalaimon

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>