dr. Ungváry Lilla

A test tünetei nem választhatók el az ember személyiségétől. Erre a betegekkel történő beszélgetések tanítottak meg és sok-sok személyes történet. Persze manapság már rengeteg könyv is szól erről, akik erre nyitottak, akik a betegségeket arra használják, hogy tanuljanak belőlük, azok ismerik is őket. Számomra is nagy élmény, amikor olyanokkal találkozom, akik ezen az úton már nagy haladásokat tettek, akik ismerik testük korlátait és adottságait és figyelnek a jelekre. Az ilyen típusú betegeim visszajelzéseiből látom, sokan szépen haladnak, a szemük javul, a látásproblémát okozó stressz, érzelmi blokk oldódik és ennek nem csak szemészeti jele van.

Viszont ez a gyógyulás néha nem ilyen egyszerű. A blokkok, gátak, emlékek néha mélyen vannak, vagy folyamatosan abban a közegben élünk, ami feldolgozhatatlan konfliktust jelent számunkra. Ezek rendkívül embert próbáló helyzetek.

” Ha nem derítesz fényt újólag arra, hogy milyen múltbéli döntésed tartja látásodat az elérhető szint alatt, részed lehet ugyan az éleslátás egy-egy felvillanásában, ám ezek valószínűleg nem lesznek maradandóak.” (Leo Angart: Szerezd vissza éleslátásodat…)

Néhány módszer, könyv amelyek jól használhatók az ilyen típusú megoldásokra: kinezológia, ÉFT , Brandon Bays: Belső utazás, pszichológusi segítség, családállítás.

A lényeg, hogy legyünk tudatában annak, hogy nem elszenvedői vagyunk testünk állapotának, hanem okozói és ezáltal legnagyobb gyógyítói is! A betegségek következmények, méghozzá változtatható következmények ha felismerjük erőinket, lehetőségeinket és azt, ami ezeket korlátozza.

Végül egy egyszerű példa mindezek szemléltetésére. Van egy Trabant és van egy Mercedes. Ha ismerjük, hogy a Trabantnak mik a gyengéi, akkor nem várunk el tőle olyan teljesítményt, amivel pillanatok alatt tönkretesszük. Mások a sebességi, gyorsulási állandói, más a töréstesztje. De ha ennek megfelelően vezetjük, ápoljuk, vigyázunk rá akkor nagyon sokáig el fog vinni minket a maga tempójában bárhová. Míg ha Mercedeszünk van, azzal bátrabban előzhetünk, gyorsulhatunk, akár még ütközhetünk is, mert bírja a szerkezet. Természetesen ha rendszeresen ápoljuk és vigyázunk rá, akkor ez is sokáig jó erőben fog minket szolgálni, de alapadottságai érzékelhetően mások, mint egy Trabantnál.

Nagyjából és nagyon leegyszerűsítve ezt lehet látni az emberi test esetében is. Vannak, akik bár két végén égetik a gyertyát, mégis különösebb betegségek nélkül élnek míg mások számtalan betegségtől szenvednek.

Látásunk egy kicsi, ám igen fontos része ennek a csodálatos testnek, amelyben élünk. Ismerjük meg a működését, figyeljünk oda a korai jelekre és orvosoljuk őket, hogy minél teljesebben, színesebben, élesebben és sokáig élvezhessük a világot magunk körül!

Dr Ungváry Lilla

A szerző: dr. Ungváry Lilla


Szemész szakorvos, látástréner.

Kövess közösségi oldalaimon

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>