Egyik kedves tanítványom 2024. szeptemberében elmesélte látásának történetét. Szegeden találkoztunk a gyönyörű Dóm téren egy napsütéses vasárnap délutánon. Repülőorvosi konferencián jártam Szegeden és megbeszéltük, hogy leülünk beszélgetni.

„2020-ban 46 éves koromban kezdődött a szememmel a problémám. 2020 tavaszán nagyon beteg voltam, pár hónap múlva azt vettem észre, hogy nem jól látom a monitort. Szétestek a vonalak meg a betűk. Néhány nap alatt olyan mértékben romlott a látásom, hogy azt hittem, meg fogok vakulni. Elmentem az ismerős szemorvosomhoz, hogy ez a korábbi zöldhályog-e vagy valami más. Akkor sikerült meggyógyítanom a zöldhályogomat és azóta sem kell cseppeket használnom.” ( Megjegyzés: gyakori jelenség, hogy egy betegség, erős kimerülés, intenzív lelki megterhelés után hirtelen nagyot romlik a látás. Ha ilyenkor nem rögtön erős szemüvegekhez nyúlunk, hanem pihenünk, regenerálódunk testileg lelkileg, akkor sokat tud javulni az állapot.)

„A szemészem alaposan megvizsgált és azt mondta, ez nem szembetegség, hanem öregszeműség. Azonnal felírt egy szemüveget, +1,5 dioptriásat. Elkezdtem hordani és egy hónap után azt vettem észre, hogy nem látok a szemüveggel. Kaptam egy erősebbet. Ez így ment 7-8 hónapig és eljutottam a +1,5 dioptriától a +2,75 dioptriáig. Visszamentem az optikába, hogy biztosan azt a szemüveget adták ki nekem? Hogy lehet az, hogy ilyen gyorsan romlik a szemem? Teljesen megijedtem és azt gondoltam, hogy itt biztosan valami más gond van. De nem volt más választásom, meg kellett csináltatnom a +2,75-ös szemüveget, mert másképp nem tudtam dolgozni.

Döbbenetes volt, mert a családban nem volt senki sem szemüveges. A nagymamám 100 évesen szemüveg nélkül tudta olvasni az újságot! Nem volt ilyen kép bennem, hogy szemüvegben mászkál bárki körülöttem.

Mi lehet ez? Össze vissza keresgéltem, mindenkivel beszéltem. Elővettem az internetet és elkezdtem olvasni az olvasó szemüvegességről. Leírták, hogy idősebb korban romlik a szemünk, de semmit nem írtak arról, hogy valójában miért. Csak mintha minden cikk arról szólt volna, hogy hogy békéljünk meg vele. De én ezt nem tudtam elképzelni.

Akkoriban csináltam a youtube-on egy előfizetést, mert zavart a sok reklám. Ettől hirtelen teljesen megváltozott a menüje, más videókat kezdett feldobni a korábbi kereséseim alapján. Feldobta Vén Péter egyik nagyon régi videóját egy szemüveges gyerekről, meghallgattam és megfogott Péter stílusa. Megnéztem más videókat is, mert nem értettem, hogy mi ez az egész látásjavítás.

Találtam oldalakat az ételekről, például az áfonyáról is.

És ahogy néztem ezeket az anyagokat elkezdett elég lenni a gyengébb szemüvegem is, a +2,25-ös. A youtube szinte már csak ilyen videókat dobott fel, én meg ezeket hallgattam. Egyszer a te videódat is elindította, azt amelyiken Batesről beszélsz. Háttal ültem a gépnek, de ahogy meghallottam a hangodat olyan volt, mintha ezer éve ismertelek volna. Otthagytam a munkát és végignéztem az összes videódat meg mindent a honlapodon és ott esett le nekem mi ez. Kellett hozzá a te hangod. Vén Péternek megfogott a stílusa, neked a hangod: mintha ezer éve ismerősöm szólt volna hozzám. Elkezdtem kipróbálgatni a szemtornát meg mindent, amit hallottam. Eleinte a szemmozgatásoktól megfájdult a szemizmom, sőt mintha az agyvelőm is izomlázas lett volna. Megcsináltam 5 szériát, aztán tenyereztem, aztán megint 5 szériát. Eleinte nagyon nehezen ment, annyira fájt, kellemetlen volt. De nem hagytam abba és képzeld elkezdett javulni a szemem és vettem fel az egyre gyengébb szemüvegeket. És utána vettem fel veled a kapcsolatot, megvettem a csomagokat, és az online programokon is mind részt veszek.

Az étkezésem is nagyon összefügg a látásommal. Ha olyat eszem, ami nem jó nekem, akkor azt azonnal észreveszem a látásomon, de ha figyelek az ételekre akkor minden rendben van.

Mindezek segítségével teljesen letettem az olvasó szemüveget, újra jól látok közelre is. „

Sok olyan emberrel találkoztam, akinek sikerült megjavítania a látását akár távolra, akár közelre. Azért teszem közzé ezeket a történeteket, hogy megmutassam másoknak is: lehetséges újra jól látni szemüveg nélkül.

A szerző: dr. Ungváry Lilla


Szemész szakorvos, látástréner.

Kövess közösségi oldalaimon

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>