Mik a színek? Nap mint nap érzékeljük őket, de vajon megállunk-e néha 1-1 pillanatra rácsodálkozni és elgondolkodni a mibenlétükön?

Színlátókat gyakran vizsgálva rendszeresen találkozom azzal, mennyire szubjektív dolog a látás. A színtévesztőnek nem lehet elmagyarázni, mi az a szín amit ő és én másképp látunk. Sőt, valójában azt sem tudhatjuk az a piros amit én annak hívok egy másik ember számára milyen élmény.

A látásnak van egy szubjektív világa, egyedi, összehasonlíthatatlan megtapasztalása a világnak.

A színek a fény és sötétség gyermekei az ősi írások szerint. Ha csak sötétség van-nincsenek színek. Ha csak világosság van, akkor is eltűnnek. Mindkettőre szükség van a színek élményéhez. És minél tökéletesebben van jelen mindkét pólus, annál szebbek a színek.

Nemrég egy műszaki boltban rácsodálkoztam egy OLED tévére. Elképesztő színei vannak, szinte valószínűtlenek. A leírások szerint azért, mert rájöttek ezzel a technológiával, hogyan tudnak még mélyebb feketét létrehozni. És ha szebb a fekete, szebbek a színek is.

Eszembe jutott Bates egyik alapvető gyakorlata, a tenyerezés. Ilyenkor eltakarjuk a szemeket és hagyjuk a sötétségben megpihenni, feltöltődni a látóbíbort, a recehártya érzékelő anyagát. Ha kellő ideig vagy mélységig eljutunk vele, a szemünk kinyitásakor sötétebbnek látjuk a feketét, élesebbek lesznek a kontrasztok, megváltoznak a színek. A természet is használja ezt a felfrissítő sötétséget a látás javítására, feltöltésére, úgy hívják: pislogás. Minden pislogás alkalmat ad a szemnek a regenerálódásra. Ezért is annyira rossz, ha nem pislogunk eleget (percenként 40-60-at!) például a képernyő bámulásakor vagy feszült figyelemmel nézéskor (pl. iskolában a gyerekek).

Ha gyorsan akarsz jót tenni a szemeiddel, takard el gyakran őket a tenyereddel és hagyd, hogy feltöltődjenek!