Testi-lelki egészségünk egyik egyszerű ám nagyon hatásos elősegítése, ha adunk és elfogadunk szeretetteljes érintéseket. Hogy kerül ez egy látástréninggel foglalkozó honlapra? Nos úgy, hogy a látás javításnak egyik alapvető módszere az ellazulásra való képesség. A lazulásban pedig a finom simítások, ölelések nagyon segítenek. bennünket. Számos kutatás bizonyítja ezt, ismertek a gyógyító állatok is, akikkel időseket, beteg gyerekeket gyógyítanak.

Jómagam is rendszeresen tanítom az anyukáknak a simítást, mint lazító módszert, és persze nemcsak ez a jelentősége. A szeretetünk, együttérzésünk kifejezésének csodálatos lehetősége is a testi érintés.

És persze nem csak gyerekeknek van szükségük erre.  Felnőtt pácienseim esetében is látom, milyen szinte mágikus ereje lehet egy kedves érintésnek.

A múltkor jó 1 órát foglalkoztam már az egyik páciensemmel, mire eljutottunk a simításig. És lám, ez volt az, amire elkezdett kilazulni a teste- lelke, és végre megélte, hogy elkezd élesebben látni.

Ne becsüljük le az érintés erejét, csodáját. Szánjunk időt, figyelmet arra, hogy naponta begyűjtsük a szükséges érintés-adagot. Ha találkozunk családtagjainkkal, vagy egy kedves ismerőssel, ne fukarkodjunk megérinteni. De ha háziállataink, kis kedvenceink vannak, őket is lehet simogatni: tiszta örömmel hálálják meg ők is az érintésünket.

Jó simogatásokat, öleléseket kívánok!

About the Author dr. Ungváry Lilla


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket karakterrel jelöltük

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}