- Madrid
“Seeing holistically: body, mind and eyes in balance for a healthier life”
Ez a mondat volt a mottója az október 29-én kezdődő kongresszusnak.
Madrid közelében, Alcala de Henaresben tartották a kongresszust, 120 résztvevővel.
A program minden reggel chi kung gyakorlatokkal kezdődött. Ezek a gyakorlatok segítenek elindítani a megfelelő keringést a testben és testben és lélekben felkészítenek bennünket az új napra. A látás szempontjából is nagyon fontos a jó keringés, a jó testtartás. Ez elsősorban a medence jó pozícióját jelenti, amire aztán már fel lehet építeni a gerincet, vállat, fejet. A chi séta és chi futás során is az első a jó testtartás kialakítása, amit megtartva a járás és a futás sokkal kevesebb energiafelhasználással történik: kevésbé fáradunk el, nem terheljük az ízületeket.
Az első 2 napon Leo Angart workshopján vettem részt. Nagyon kíváncsi voltam rá, hisz olvastam a könyvét és szerettem volna személyesen is megtapasztalni a módszerét.
Leo egy nagyon nyugodt, kellemes idős úr, aki kereskedő volt és rövidlátó 25 évig. -5,5 dioptriás szemüveget hordott és ezt egy energiagyakorlattal tette le 3 hónap alatt. Minden negyed órában elvégezte a gyakorlatot. Mikor megkérdeztem, miért ezt választotta, azt mondta, olyat keresett, ami működik, de nem akart sokféle gyakorlatot végezni. A módszere egyébként ez: nagyon egyszerű és kevés gyakorlatot tanít meg, felépíti a megfelelő motivációt és ez működik! A gyógyulásban ugyanis a motiváció a legfontosabb faktor.
Leo beszélt a gyerekek látásfejlődéséről. Elmondta, hogy minden gyerek szeme először távolra lát jól, ez a fejlődés sorrendje. Ha túl közel tesznek túl korán dolgokat, akkor a rendszer alkalmazkodik a környezethez és a baba rövidlátó lesz. Az ember nagyon jól alkalmazkodik a megváltozott környezethez és igénybevételhez. Tulajdonképpen a rövidlátás növekedése is ezt mutatja: összefüggés van ugyanis a túl sok közelre nézés és a látás között.
Valamint összefüggés van a szem növekedéskor elért mérete és az elé helyezett lencsét között. Állatokra helyezett plusszos üvegtől azok szeme rövidebb lett, mínuszostól pedig hosszabb. A szemüveg valószínűleg az embernél is visszahat a szem alakjára, méretére.
A gyerekek látásfejlődése szempontjából döntő, milyen környezetben és hogyan élnek az első 10-15 évben! Rendkívül fontos, hogy elég időt töltsenek a szabadban, mozogva, játszva.
A televízió, számítógép, tabletek, okostelefonok bámulása befolyásolja a fejlődő látórendszert és rövidlátás irányába alakítja azt. Fontos, hogy minimalizáljuk a gyerekek ilyenek előtt töltött idejét.
A szemüvegfelírásokról is beszélt Leo Angart. Sokszor túl erős szemüvegeket írnak fel a szemészek, optikusok, ami nem szükséges, pláne ha javítani szeretnénk a szemünkön.
Mi kell ahhoz, hogy javuljon a szemünk?
- elhinni, hogy lehetséges!
- az izmok erejének visszaadása (ha valaki leveszi a szemüvegét, eleinte nehézségei vannak amiatt, hogy elszoktak a szemizmok az önálló működéstől)
- a szemek energetizálása, ami fontos ahhoz, hogy ne jöjjön létre elfáradás ( erre nagyszerűek a tenyerezés, napoztatás gyakorlatok)
- az erőlködésmentesség kialakítása minden távolságra
Leo beszélt az olvasó szemüvegességről is. Amikor valaki elkezd közelre rosszul látni, mi történik? Kap egy olvasó szemüveget, amitől még rosszabbul fog látni. +2,0 felett pedig már távolra is elkezd rosszul látni. A szemüveg bemerevíti a szemizmokat és csökkenti a perifériás látást. Ha valaki elkezd gyakorolni és csökkenti a dioptriát a szemüvegében, először tehát távolra javul meg a látása aztán közelre is.
Leo beszélt még a gyerekkori hypermetropiáról (plusszos szeműek). Sokszor felírnak ugyanis jól látó és nem kancsal gyereknek is távoli üveget, ami szükségtelen. Ugyanakkor sokat beszélt arról, a tanulási zavarok mögött milyen koordinációs probléma állhat, és ezt hogyan lehet javítani, gyógyítani funkcionális gyakorlatokkal. (a funkcionális gyakorlat a funkció, a működés helyreállítását célozza meg, ugyanis ha jó a működés, egészséges a szerv is!)
Leo megtanított nekünk gyakorlatokat a szemizmok nyújtására, a szemek koordinációjára és a szemek energetizálására.
Beszélt arról is, hogy a látásban megjelenő problémák sokszor érzelmi blokkok hatására jönnek létre. Ilyenkor hasznos megkérdezni magunktól: vajon mi az üzenete ennek a tünetnek? Mit akar nekem mondani?
Leo sokszor visszatért az energiaszint fontosságára. Ha ugyanis nincs elég energiája a szemnek, nem tud jól látni. A szemüveg tulajdonképpen az energiahiánnyal arányos dioptriájú. Ezt észre is szokták venni azok, akik szemüvegesek és leveszik a szemüvegüket: a látásuk hullámzóan lesz kicsit élesebb vagy homályosabb, attól függően, éppen mennyi az energia ami segíti a látórendszert.
Leo megtanította, milyen gyakorlatokkal segíthetünk a rövidlátáson, távollátáson, öregszeműségen, asztigmatizmuson, kancsalságon.
Nyugodt, kiegyensúlyozott személyisége, meggyőző történetei rendkívül hatásosak. A 2. nap végére sok szemüveges jelenlévő lett lelkes és látott megoldást arra, hogy a szeme megjavul a megtanult gyakorlatokkal. Azt hiszem, a legfontosabb ennek az érzésnek a felébresztése és megtartása. Én is végzem azóta is az energiagyakorlatot és remek érzés, hogy nem fáradnak el a szemeim estére.
Legközelebb a kongresszus plenáris előadásairól fogok beszámolni.