Jönnek kedves emberek a rendelésemre, beszélgetek velük és másokkal na meg élem az életem én is.  Szeretem megosztani az élményeim, tapasztalataim, ezért is szeretek orvos lenni, mert itt ezt megtehetem és ráadásul másokat tudok vele esetleg segíteni abban, hogy jobban érezzék magukat.

Számomra ugyanis az az elsődleges, hogy ebben segítsek. Nem szeretem a bűntudat gerjesztését, a szégyent és más önpusztító érzéseket. Abban igyekszem segíteni, hogy találja meg magában a másik is az örömöt.

A látástréning gyakorlatokat ugyanis örömmel jó csinálni. Van egy olyan feladat, amikor csukott szemmel fel kell idézni egy kellemes élményt, örömteli pillanatot (akár megtörténtet, akár kitaláltat). Sajnos sokszor tapasztalom, ez mennyire nehezére esik néha annak, akivel foglalkozom. tele vannak fájdalmas emlékekkel, szinte nincs is más gondolatuk.  Egy válás, egy csalódás, egy vélt fájdalmas élmény évtizedekig megnyomorítja testüket, lelküket.

Az élet pedig mindig körülvesz bennünket szépséggel, apró csodákkal. Ha megtanuljuk úgy nézni a dolgokat, hogy azok önmagukban csodásak, nem kell ahhoz semmi különösnek történnie kívül, akkor felfedezzük ezt az eredendő örömöt.

Most például tavasz van, lenyűgöző, ahogy az élet elemi erővel tör elő. Alig győzöm gyomlálni a kertem, olyan erővel bújnak ki az új kis életek a földből. Micsoda erők munkálkodnak itt! Micsoda szépség és teremtőerő rejlik a világunkban!

Arra bíztatok mindenkit, engedje el a fájdalmas emlékeit, bocsásson meg magának és másoknak, válasszon kellemes gondolatokat és éljen aszerint. Ha választhat válassza a jót, adja azt a világnak, amire ő is vágyik. Nekem a látástréning ezt adja, a valódi értéke ebben van. Akik hozzám járnak, tudják, nem az az elsődleges számomra, hogy valakinek van-e szemüvege vagy nincs, hogy megoperálttatja-e a hályogját vagy természetes úton szeretné gyógyítani magát. Nekem az fontos, hogy érezze jól magát a döntésében, választásában. Hogy legyen meg a tudása ahhoz, hogy ne mások döntéseit hajtsa pusztán végre, hanem saját maga kormányozhassa az éltetét.

Egy apró adalék még ehhez a témához a saját tapasztalásaim közül. Nemrég észrevettem, hogy az „emlékeim” az életemről sokszor néhány kiragadott momentumon alapulnak, és abból kreál a tudatom valami önképféleséget. Elhatároztam, hogy változtatok ezen, még több boldogságot akarok ugyanis beengedi a tapasztalásomba. Elkezdtem hát végiggondolni az életemet, egészen az első emlékeimtől kezdve. Felidéztem amit csak tudtam és igyekeztem az emléket még élőbbé tenni, még több részletet behívni. Kiderült, sokkal több minden történt velem, mint amit csak úgy néha előkapok gondolatban. Sőt az is kiderült, néha egészen másképpen voltak azok a dolgok, mint amit hittem róluk. Megértettem mások tetteit, elfogadtam őket. Megértettem a saját tetteimet is. Aztán arra is rájöttem, mindezek a dolgok már csak gondolatok, nincsenek jelen itt és most, csak annyira, amennyire én ezeket valóságosnak fogadom el. tehát bármit be is tehetek akár a helyükre! Amiért ezt mégsem tettem az az volt, hogy elkezdtem mély tiszteletet és csodálatot érezni az iránt, ami VAN. Ami létrejön ebben a pillanatban és minden egyes pillanatban, az valamiért más, mint amire gondolok. Ami létrejön, az hordozza magában azt a hatalmas kreatív teremtő erőt, mint a földből kibújó magocska. És ez az erő bennem is megvan, mert én is létezem! A létezésnek azon a síkján is, ami a gondolatokon kívül van, ami a teremtő erőt jelenti. Tehát hogy odébb tudok tenni egy tárgyat, nyomot tudok hagyni a környezetemen, formálni és alakítani tudom azt. Ez a legnagyszerűbb erőm és ezt használni akarom nagyszerű dolgok megteremtésére!

Így találtam meg az örömöt magamban, a teremtő erő örömét, az alkotás, létezés örömét! És még annyit teszek ehhez hozzá, hogy ezért az érzésért minden nap elkötelezettséget kell vállalnom, ha nem akarom, hogy lehúzzanak azok a hatások, amik dőlnek a környezetünkből. De szívesen teszem, mert valami azt súgja, ezért érdemes tenni, lenni.