Úgy tűnik, lehet! ugyanis nemrég felkeresett egy régi kedves betegem. Az üvegtesti homályai miatt fordult hozzám, írt is beszámolót róla ( http://www.szemlelek.hu/betegek-tapasztalatai/).

Ami a történetével kapcsolatban nagyon izgalmas az az, hogy korántsem az üvegtesti homályokon van a hangsúly. Olyanok ők inkább, mint valami kis jelzések, amik valami mást képviselnek. De nézzük, mi állhat a jelenség mögött.

Az üvegtesti homály, mint azt már ezen a weboldalon többször megírtam, önmagában ártalmatlan dolog. A szemünk belsejében úszkáló sejtekből áll, amik néha összetapadnak és így láthatóvá válnak. Néha a szemünk egy finom hártyája válik láthatóvá, mivel elválik a hátsó faltól és libeg a szemben. Önmagában ez sem veszélyes. Az esetek nagy részében nem lesz belőlük annyi, hogy a látásunkat jelentősen lerontanák. Persze néha amikor hirtelen sok lesz, érdemes megnézetni, nincs-e a hátterében valami más folyamat, de most nem arról írok.

Tehát a szemben úszkálnak ezek a sejtek és ettől sokan nagyon idegesekké válnak. Mindig arra figyelnek, hogy az ott van, rettegnek hogy megvakulnak és más tulajdonképpen irracionális félelmek gyötrik őket.  Az ilyen típusokra gyakran rásütik a bélyeget: hypochonder. De attól, hogy ezt mondják rájuk, a helyzetük nem lesz könnyebb és nem is oldódik meg. Mi lehet a megoldás?

A sokadik szemészeti vizsgálat után nyilvánvaló, hogy a szemészek és a szemészet nem adja meg azt a segítséget, amire itt szükség van. Ehhez már olyan módszer szükséges amelyik tud valamit kezdeni az irracionális félelmekkel. Én a szomatodráma gyógyító játékot alkalmazom és ajánlom a hozzám fordulóknak. Ez egy olyan találkozás a betegségeinkkel, ami lehetővé teszi, hogy „más szemmel” nézzünk rá, megengedhessük magunknak a meg nem élt érzéseket, melyek elfojtva csak megbetegítenek bennünket.

Ez történt ebben az esetben is. Páciensem 3 év „üvegtesti hypochondia” után találkozott egy gyógyító játékon az üvegtesti homályával illetve azzal az érzéssel, ami emögött állt. Ez egy lány csalódása, fájdalma volt, akit elhagyott az apukája gyerekkorában. A játék során ezt a csalódást meg merte élni, érezni, kifejezni és az „apa” visszajelzett neki. Létrejött az érzelmi találkozás és ezután az apjához való kapcsolat érzése megváltozott benne.

Több, mint 1 év telt el a játéka óta. Nemrég ismét eljött, hogy elmesélje, hogy van.  Ragyogó, felnőtt szépsége azonnal szembeötlő volt. Elmesélte, hogy azóta minden megváltozott benne és körülötte. Eleinte nehezen élte meg ezeket a változásokat, de aztán egyre jobban belejött és engedte sőt kihasználta a változás lehetőségeit. Magabiztossá vált, újradefiniálta a párkapcsolatát, a munkahelyi pozícióját és a testével is másképp bánik.

Az üvegtesti homályai látszanak, ha akarja de már nem izgatják!

Ez egy igazán szép és inspiráló történet arról, hogy az olyan bosszantó jelenség, mint az üvegtesti homály hogyan válhat segítőtársunkká önmagunk megismerésében, elfogadásában, szeretetében.

út

About the Author dr. Ungváry Lilla


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket karakterrel jelöltük

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}