2015. március 6-án megrendeztük az első tematikus, szembetegségekre specializált szomatodráma gyógyító délutánt.

Mindig meggyőződöm arról, a lelki oldások mennyivel mélyebben és másképpen tudnak segíteni nekünk, mint bármilyen más terápia. A gondolkodás nagyszerű adománya az emberiségnek, ugyanakkor hatalmas csapda is. Ha nem nézzük meg időnként, milyen késztetések, kapcsolati minták, lelki történetek állnak gondolataink hátterében, kiszolgáltatottként hánykolódunk elménk hajóján.

A gyógyító délutánon az egyik játékba szereplőnek választottak , méghozzá egy szemet játszottam, mögöttem pedig megszemélyesítődtek az üvegtesti homályok. Akinek vannak ilyenek az tudja, hogy orvosilag ezek jóindulatú elváltozások, különösebb terápia nincs rájuk és nem is annyira zavaróak-hacsak valaki nem mindig rájuk fókuszál és idegesíti magát. Ebben a játékban csodálatosan megmutatkozott, hogy egyáltalán nem az üvegtesti homályok azok, amelyek problémát okoznak, hanem az, hogy mit idéznek meg bennünk. Ebben az esetben például egy édesapa története került elő, aki elhagyta a családját és okozott dühöt és fájdalmat a lányának. Nekem az édesapa szerepében különleges ajándék volt megélni az őszinte és mély fájdalmat amit érezhet egy apa látva a lánya bánatát, elhagyatottságát.

Az ilyen élmények segítenek nekünk megkönnyebbülni, új színben látni a saját életünket, reakcióinkat. Tudatos szintre emelve a problémák már nem annyira ijesztőek és nem vagyunk annyira kiszolgáltatottak a hatásaiknak.

Köszönöm minden résztvevőnek aki eljött pénteken, hogy mert játszani, merte az okosságát kicsit háttérbe engedni és merte megtapasztalni önmagát egy másik módon.

Remélem, beszámolóikkal hitet és segítséget adnak majd másoknak is, hogy gyógyítani testet- lelket is lehet:-)

Üvegtesti homályüti hom

üvegtesti homály

 

About the Author dr. Ungváry Lilla


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket karakterrel jelöltük

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}