Tegnap is nagyszerű napom volt, érdekes beszélgetéseket folytattam néhány emberrel. Rendelésekre érkeztek, és hipochondernek mondták magukat. Remek megfigyelők voltak, a testi tüneteiket nagyon pontosan be tudták azonosítani. A gond számukra az volt, hogy ez után olyan következtetésekre, gondolatokra jutottak, amik félelmekkel töltötték el őket.

Kicsit elkezdtünk arról beszélgetni, hogy ezek a tünetek valósak, jól érzik őket, és az orvosi diagnosztika nem biztos, hogy fog betegségnek nevezett elváltozást találni. De ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül magukra kell aggatniuk azt a jelzőt, hogy hypochonderek, hanem azt, hogy a klasszikus orvosi diagnosztika és gyógyítás nem vesz figyelembe bizonyos finom érzetbeli eltéréseket. Ha már jelzőket aggatunk magunkra, azok legyenek olyanok, amelyek kellemes érzéseket keltenek bennünk…

Az egyiküknek például féloldali fejfájása volt, ami a szemében is nyomást okozott. Ez a tünetegyüttes például az epehólyag meridián zavara és akupunktúrával valamint az ehhez tartozó étrendi, gondolati mintákkal javítható meg. Még egyszer hangsúlyozom: egyáltalán nem valószínű, hogy akár laborlelet akár hasi ultrahang lelet eltérést fog mutatni, mégis egy jó keleti stílusban gyógyító már ezekre a finom jelekre is tud gyógymódot. El is küldtem egy akupunktőr barátomhoz az illetőt.

A másik fiatalember egy betegség után lábadozott, és túl korán munkába állt. (Ismerős ez a mai világban, ugye?) A munkája pedig képernyő nézésből is áll. A szeme elkezdett égni, ha megtapintotta, forrónak érezte, a tarkója is zsibbadt és néha szédült is. Mondtam neki, hogy amikor betegek vagyunk, a szemünket kímélni kell, mert a látás nagyon energiaigényes/oxigénigényes (kinek melyik fogalmazás a szimpatikusabb) folyamat. Valószínűleg mivel még nem épült fel teljesen a betegségből, a teste így jelzi ezt.  Megjelent egy kis fénytörési hiba is. Kapott rá szemüveget, de megbeszéltük, hogy figyelje magát és ha ismét erős lesz, figyelje meg, van-e még szüksége a szemüvegre, és ha nincs, akkor tegye le, mielőtt visszafordíthatatlanul hozzászokik a szem a dioptriákhoz. Pihenést, vitaminokat, a szemére műkönnyet illetve hideg vizes lemosásokat is ajánlottam ( egyelőre „tűzben ég a szeme”, amire a szem nagyon hajlamos tud lenni, ha kicsit is felborulnak a szervezet egyensúlyi mechanizmusai).

Hálás voltam ennek a két férfinak tegnap, mert érzékenyen figyelik a testüket, és remélem hozzá tudtam segíteni őket ahhoz, hogy  a kapott jelzésekből ne félelmet, hanem segítő tudást alakítsanak ki a maguk számára.

budalaciMindenkinek ajánlom, akit a testi tünetek értelmezése érdekel és szeretné ezeket pozitívan felhasználni, hogy olvassa el például dr Buda László könyvét a „Mit üzen a tested?”-et.

 

 

 

About the Author dr. Ungváry Lilla


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket karakterrel jelöltük

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}